|
A soproni Rotary Klub és a Perkovátz-ház baráti társaság kirándulása
Erdélyben jártunk
Erdélyben
jártunk
útinapló
A soproni Rotary-klub és a Perkovátz-ház
baráti
társaság 10 napot töltött Erdélyben. Kiváló cseh sört és a legendás
John
Bullt vittük magunkkal a nagy útra. Többen közülünk előszőr jártak a
történelmi
tájakon, a vajdák és fejedelmek földjén. Egyesek pedig már elég régen
ahhoz,
hogy újból felkeressék a nevezetes látnivalókat, ismét viszontlássák a
varázslatos tájakat, műemlékeket és a vendégszerető kalotaszegi és
székely
magyarokat. Az útitervet a társaság közösen állította össze; s a terv
már
csak kis mértékben módosult a kirándulás alatt.
A társaság idősebb tagjaira tekintettel, nem
egyhuzamban
utaztunk Csíksomlyóig. Az első megállónk Kalotaszentkirály volt; az a
település
ahol Ady Endre ezekete a sorokat írta 1914-ben. "Pompás magyarok,
templomból
jövet mentek át a Kalota folyón..." A most éledező erdélyi falusi
turizmus
lehetőségét kihasználva, benn a faluban, a házaknál kaptunk szállást.
Vendéglátóink
a szívüket is kitették volna értünk, a messziről jött vendégekért,
hogy
jól érezzük magunkat. Pompás vacsora után, a kultúrházban voltunk
hajnalig.
Kissé álmason keltünk, de aztán egyre vidámabban robogtunk Kolozsvár
felé.
Megnéztünk a dómot, a világhírű Mátyás szobrot, majd reneszánsz nagy
királyunk
szülőházát. Ezt követően a Szervátiusz szobrászművészek állandó
kiállítását
néztük meg. Ha már kincses Kolozsváron jártunk, nem mulasztottuk el a
Házsongárdi
temetőt. Benne az erdélyi magyarság legkiválóbbjai alusszák örök
álmukat:
Koós Károly, Brassai Sámuel, Misztótfalusi Kis Miklós, Dsida Jenő,
hogy
csak néhány kiragadott nevet említsünk az erdélyi pantheonból.
Leróttuk
kegyeletünket. Útunkat folytatva gyönyörködtünk a tordai hasadékban.
Bár
az igazat megvallva elég nehezen találtunk oda. Kiváló buszvezetőnk,
Matyi,
a lehetetlent is megpró-bálva biztos kézzel vezetett bennünket oda az
úttalan-utakon.
Következett Erdőszentgyörgy. A kis település, amely a Rhédeyek bírtoka
volt, örökre büszke arra, hogy itt nevelkedett az a gróf kisasszony -
Rhédei
Claudia - akinek márványtábláján angol és magyar felirat hirdeti, hogy
az angol királyi ház vérében erdélyi magyar vér csörgedez. Csak este
érkeztünk
Csíksomlyóra, a Jakab Antal kultúrházba és turistaszállóba. Végig az
úton
már hazafelé tartottak a zarándokok buszkonvojai. Somlyón a legfinobb
vacsora
várt bennünket és pompás szállás. Reggeli után megtekintettük a
Ferences
székesegyházat és a kolostort. A kéttornyú barokk templomban őrzik
Közép-Európa
legnagyobb és legcsodálatosabb hársfaszobrát, a csodatévő csiksomlyói
madonnát.
Mindnyájan elmondtunk egy csendes fohászt otthoni szeretteinkért, vagy
azokért, akik már nem lehettek közöttünk. Kirándultunk a kálváriára,
és
felkerestük a búcsújáró stációkat a szép műemlék kápolnákkal együtt. A
Székelyföld ezernyi csodája várt még ránk. A rákövetkező nap
elindultunk
a Gyimesbe. Szorgos magyarok lakják a hosszan elterülő falvakat. Meg
sem
álltunk az ezer éves határig. Felkapaszkodtunk a Rákóczi-vár
omladékaihoz,
és onnan gyönyörködtünk a tájban. Alattunk zúgott a Tatros, s az
embernek
eszébe jutott a történelmi múlt. Ma is láthatók a vesztegzár falai,
még
a kolera ellen emelték, vagy a monarchiabeli határbódék faköpenyei.
Visszafelé
jövet Csíkszépvizen ebédeltünk: a híres micset rendeltük valamennyien.
A velünk tartó szakács fiúk, Balázs és Péter, kissé besegítettek a
konyhán,
mert az ottani székely leánykáktól akár éhen is halhattunk volna. A
két
kiváló fiatalember egyben a bárpultosunk is volt a buszon.
Segítségükkel
már gyorsabban készült az ebédünk. Persze a meglepetést mi okoztuk,
mégpedig
jókorát. 34 fő akart egyszerre ebédelni. Végül néhányunknak még leves
is
jutott; igaz, a második fogásnál többségében hiányzott a köret. Mire
visszaértünk
szállásunkra, már ismét enni kellett, igaz, hogy most már a finom
vacsorát.
Miközben falatoztunk, gondolataink már a Békás-szoros felé jártak. Aki
ezt a természeti csodát még nem látta, bátran ajánlhatjuk, hogy
keresse
fel. Csak Svájcban láthat hasonlót ! Az szűk szorosban buszok és
teheratók
között lassan ballagtak a szekerek, és bandukoltak a tehenek.
Az ember áhitattal sétált a harsogó Békás-patak
mellett
a Pokol nevű résznél. Két nagyobb kanyarulatnál pedig mindenki
megvásárolhatta
a legkedvesebb szuvenír tárgyat. Legyen az korondi, vagy faragott
fűszerkanál.
Kissé elnézve a térképet, láthattuk, hogy buszunkkal jó 20 km-t
tettünk
meg már moldvai részeken. Így hát visszefelé vettük az irányt.
Megtekintettük
a környék másik természeti nevezetességét, a Gyilkos-tót. A Nagy
Cohárd
orma őrzi a tavat, ami 1838-ban hegyomlásból keletkezett. A fákat a
vasas
víz konzerválta. Következett Gyergyószár-hegy egyedülálló műemlék
kastélyával,
a kolostorral és a kápolnával. Mi a kastélyt néztük meg. E falak
között
nevelkedett Bethlen Gábor, Erdély egyik legnagyobb fejedelme. A
lovagteremben
esküvőket szoktak tartani, más helyiségekben képzőművészek alkotásai
voltak
láthatók. Az a művész, aki elvetődik Szárhegyre, ott hagyja keze
munkáját
az alkotótáborban. Gyergyószentmiklóson az örmény katolikus templomot
tekintettük
meg, megismerve az örmények történelmét és hűségét a befogadó hazához.
Majd sorra következtek a székely erődtemplomok: Csikkarcfalva, 8 méter
magas várfalával, Csíkrákos, ötszáz éves zodiákus falfreskóival a
templomtornyán.
Karcfalvát, letérve a járt útról, olyan utakon közelítettük meg, hogy
maguk
a falubeliek is elcsodálkoztak, mire képes a Mercedesbusz.
Madéfalvánál,
a székelyöldöklés emlékművénél, elénekeltük a székely és magyar
himnuszt.
Itt, Köllő Miklós emlékművénél készült a legsikerültebb csoportkép.
Visszatérve
a szállásra, bekaptuk a vacsorát és összepakoltunk. Következő
szálláshelyünk
Székelyudvarhely volt. Jókora kerülővel indultunk oda. Bementünk egész
Kézdivásárhelyig. Minden köve Gábor Áront és legendás rézágyújat
jutatta
eszünkbe. Egyedül itt volt rossz idő. Felhőszakadásra értünk be a
hangulatos
kisvárosba. Megebédeltünk, a főtéren megnéztük a házakat és a
tüzérőrnagy
szobrát. Következett Kézdiszentlélek és Zabola erődtemploma. Az
előbbinek
várfala egyedülálló; a szász és székely hatás egyaránt megfigyelhető
rajta.
A zabolainál 127 kazetta díszíti a templom mennyezetét. Útközben
megálltunk
a Szent Anna tónál - négyen fürödtek is, mert azt tartja a fáma, aki
fürdik
vizében, minden bűnétől megszabadul. A víz volt csak 15 fokos volt, de
nem mindig lubickolhat az ember Európa egyik legszebb krátertavában A
busz
átzúgott a Tolvajos-tetőn, majd Máréfalva érintésével (műemlék székely
kapuk) az esti órákban megérkeztünk szállásunkra. A főtéren Orbán
Balázs,
"a legnagyobb székely" szobra fogadott és a katolikus templom, a
székely
Mikó-kollégium, a Benedek Elek líceum. A vacsoránál az alpolgármester
úr
köszöntött bennünket, minden jót kívánt ottani tartózkodásunkhoz.
Másnap
felkerestük a Só-vidéket; tisztelegtünk Tamási Áron és Orbán Balázs
sírjánál,
Parajdnál pedig 80 méter mélyen megtekinthettük a sóból kivájt óriási
csarnoktermeket.
Egy percre sem állt le a munka a bányában, így volt egy kis
kellemetlenség
a felgyülemlő kipufogógáztól. Ugyanis még mindig bányászbuszok
szállítják
a föld alá a turistákat. A rákövetkező napon egészen Berethalom
csodálatos
erődtemplomáig utaztunk. Ez Erdély második legnagyobb szász
templomerődje.
Az ember csak bámúlta a háromszoros falgyűrűt és a tornyokat. Oltára
pedig
egyedülálló, csodálatos műemlék. Ezután következett Segesvár, Erdély
legszebb
városa. Jelképe az óratorony, ahonnan ragyogó a panoráma. A belváros
ódon
házai között még felhangzik a magyar szó is. Fehéregyházán
megtekintettük
a Petőfi emlékmúzeumot. 150 éve már, hogy legnagyobb költőnk eltűnt a
segesvári
csatában. Az Ispán kút tövénél kiránduló diákok hallgatták lelkes
tanárukat,
aki a költő verseit szavalta. Itt is elénekeltük a Himnuszt.
Székelykeresztúron
a Gyárfás kúriánál megálltunk, ahol emléktábla, emlékmű őrzi Petőfi
utolsó
éjszakáját. Az elpusztult körtefa helyett újat ültetett a költő
emlékét
oly híven örző és figyelmes utókor...Másnap következett Székelyderzs,
csodálatos
Szent László freskójával és unitárius templomával. A tornyokban már
évszázadok
óta a falu élelmiszere van eltárolva. Kaptunk a szalonnából kostólót,
a
tiszteletes pedig Derzsről beszélt. Megemlítette a falba őrzött
székely
rovásírásos téglát és a heraldikában egyedülálló faragott nemesi
címert
a faeke ábrázolással! Innen Zetelaka és Zeteváralja felé robogott
tovább
a társaság.
Páran a hatalmas víztárolóban fürödtünk, a
többség
a dombos lankákon napozott. Ebédre szendvicseket ettünk, ami Perkovátz
Tamás leleményességét és a székely hölgyek segítőkészségét dícsérte.
Mert
a környéken egy fia vendéglő sem volt fellelhető. Tíz nap gyorsan
elrepül,
főleg ha az ember jól érzi magát a messzi távolban, és mégis úgy érzi
magát,
mintha otthon lenne. A búcsúvacsorát Szejkefürdőn tartottuk meg.
Megköszöntünk
vendéglátóink odaadó figyelmességét és szívmelengető szeretetét.
Másnap
már Százkézd érintésével Brassó felé robogtunk. A város a Cenk lábánál
fekszik. Főtere csodálatos, a városháza falán címere díszlik: a
koronából
lenyúló gyökerek. Temploma, az ún Fekete- templom a magyar gótika
egyik
legragyogóbb emléke. Belülről is megtekintettük. Ezután Fogaras
érintésével
Nagyszeben következett, hangulatos belvárosával és székesegy-házával.
Kenyérmezőnél
Hunyadi János és Báthori István diadalát hirdette az emlékoszlop.
Beérkeztünk
Dévára, ahol utolsó esténket töltöttük el. "Magos Déva várából" dák
kultúrcentrumot
csináltak. A kiszolgálás is messze volt az elvárhatótól. A reggeli
után
v'ratlan meglepetés volt a Hunyadi család ősi sasfészke: Vajdahunyad.
Sajnos,
75 éve pusztul. A kohók ontják rá a salétromot, az ember csak hallgat,
látva ezt a módszeres műemlékpusztítást. Majd Arad következett, a
magyar
golgota. Velünk lévő osztrák utitársunk is átérezhetett valamit a
magyar
nemzeti tragédiából.
Aki még nem volt Erdélyben, látogasson el
oda.
Vegye a fáradságot. Ne csak spanyolba, olaszba, görögbe menjünk
nyaralni,
kirándulni. Utazzunk minél többen a Székelyföldre. Tárt karokkal
várnak
ott bennünket. Megéri a fáradságot. Olyan élményekkel leszünk
gazdagabbak,
hogy az ember, amig él visszakívánkozik a Hargita tövébe. Soha nem
feledi
el a borvizek ízét; szeretettel gondol vendéglátóira; a jóbarátokra és
az alkalmi ismerősökre egyaránt.
ifj.
Sarkady
Sándor
|