CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2003. március 12., szerda 23:37


Győr: Megújult a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ

Győr: Megújult a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ

2003. március 11-én a megújult Bartók Béla Megyei Művelődési Központ bejárására hívták a sajtó képviselőit. A bejáráson résztvevők részletesen is megtekintették Győr, megújult művelődési központját, amelyet ezúttal olvasóinknak is bemutatunk. A az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megyei díszünnepséggel egybekötött ünnepélyes átadásra március 14-én kerül sor.

A BBMMK rekonstrukciójának története

Az épületet Lakatos Kálmán és Gallyas Kamilló tervei szerint az 1934 – 35-ben építették városi kultúrház funkcióra. A Czuczor Gergely utcai fronton elhelyezkedő, Bálint Mihály alapítványából származó, a városra hagyományozott 1890-es években épült belvárosi kétszintes polgárház képezte, amelynek átépítésével és hozzáépítéssel, bővítéssel alakult ki az említett közművelődési funkciót szolgáló létesítmény.

Kultúrtörténeti esemény a ház életében, hogy Bartók Béla 1940-ben itt adta utolsó hazai hangversenyét

Az épület 1978-ig a megyei tanács fenntartásában működő győri színház játszási helyéül szolgált; ezt követően kapott benne helyet a megyei közművelődési funkció ellátása. Az épület legutóbbi átalakítása 1984-86 között történt meg, amelynek során csupán részleges felújítást valósítottak meg, azonban a szakmai munka és a kor követelményeinek ez már nem felelt meg a XXI. század küszöbén.

A BBMMK rekonstrukciójának igénye 1998. évben merült fel.1998. tavaszán készült el az első megvalósíthatósági tanulmány, melyet címzett támogatási pályázatra adtunk be. 1998-ban a kormány nem támogatta a megvalósíthatósági tanulmányt.

A következő évben 1999-ben megismételtük címzett támogatási igényünket. Ebben az évben a kormány támogatta fejlesztési elképzeléseinket. A címzett támogatás igénybejelentési dokumentumának részeként az engedélyezési terveket Czigány Tamás és Sándor János tervezők készítették el. Rekonstrukciós és fejlesztési elképzeléseinket a parlament 2000 évben 480.000 EFt címzett támogatással és 30.000 EFt saját erővel hagyta jóvá. Ezt követően a bonyolítói feladatok ellátásával megbíztuk az ÉPBER Rt-t, majd elkezdődött a beruházás érdemi munkája. Tekintettel a rekonstrukció volumenére, a közbeszerzési eljárást két fordulóban kellett lefolytatni, előminősítés alkalmazásával. A közbeszerzési eljárás közel egy éves, hosszas folyamatának végeredményeként a Mélyépítő Budapest Kft. nyerte el a kivitelezést. A közbeszerzési eljárás lefolytatása során kiderült, hogy a beruházásra tervezett összeg nem elegendő a kivitelezésre, ezért a tárgyalásos eljárás közben műszaki tartalomcsökkentést kellett végrehajtani. Ennek során az eredeti tervekből kikerültek a színpadtechnika, a fény- és hangtechnika, valamint a II. és III. emelet egyes szakipari munkái.

Az építkezés folyamán sok-sok nehézséggel kellett megküzdenünk. Probléma volt számos területen, a szomszédokkal, az előre nem látható műszaki problémákkal, az építésügyi hatósággal és az anyagiakkal. Időközben részben pályázati úton, de nagyobb részt a megyei önkormányzat saját forrásából sikerült előteremteni a közbeszerzési eljárás tárgyalásos szakaszában végrehajtott műszaki tartalomcsökkentés, a színpadtechnika, a fény- és hangtechnika, valamint a II. és III. emeleten elhagyott szakipari munkák megvalósításának pénzügyi fedezetét.

A beruházás összköltsége, amely tartalmazza a tervezési munkák (tanulmányterv,engedélyezési terv, tender terv, kiviteli terv), a bonyolítás, a kivitelezés, első beszerzések, valamint a kincstári ügykezelés teljes költségét: 776.600 EFt

Címzett támogatás: 480.000 EFt
TEKI: 14.000 EFt
NKÖM pályázat: 3.700 EFt
Támogatók: 2.000 EFt
Saját erő: 276.900 EFt

(A fentieken kívül természetbeni támogatás berendezésekhez: 1.000 EFt)

A rekonstrukció eredményeképpen egy a jelen kor igényeinek megfelelő közművelődési célokat szolgáló létesítmény valósult meg.
Az épület IV, a keleti részen V szintes.
A pinceszint kiszolgáló, gépészeti és működtetési funkciók ellátására szolgál. E szint üzemviteli részén zenekari öltözők és raktárhelyiségek találhatók.

A földszinten a közönségforgalmi terek ( földszinti társalgó, nézőtér földszinti bejáratai, ruhatár, mellékhelyiségek, mozgáskorlátozottak számára szolgálóan is) és a folyamatos közművelődési funkciót kiszolgáló kávéház kaptak helyet. A földszint üzemviteli terében találhatók az öltözők, kelléktárak, raktárak, művésztársalgó, oldalszínpad.
Az első emeleten szintén közönségforgalmi terek, (emeleti foyer, nézőtéri karzat bejáratai, ruhatár, mellékhelyiségek) kiállítóterem, előadótermek, és kifejezetten a színházi előadások kiszolgálását biztosító büfé, valamint az üzemviteli térben öltözők, balett terem helyezkednek el.
A második emeleten az intézmény irodahelyiségei, kézműves termek, mellékhelyiségek találhatók. Az üzemviteli tér vonalában öltözők és táncterem kerültek elhelyezésre.

A keleti részen lévő harmadik emeleten szintén öltözők találhatók.
A padlásrészben épületgépészeti berendezések találhatók.

Az épület központi része a színházterem. Megközelíthető a földszintről négy bejáraton ( amelyből kettő mozgáskorlátozottak számára is igénybe vehető) és az első emeleti karzat szintjén két bejáraton keresztül.

A nézőtér az átlátást biztosító egyre meredekebb szögben emelkedik; 454 fő látogató befogadására alkalmas. A nézőtér végén, a két bejárat között található az ügyelő helyiség, ahonnét a ház világítását és hangosítását kezelik. A nézőtér oldalfalai angolvörös színezetet kaptak. A nézőteret körbeölelő emeleti karzat az esztétikai funkcióján túl akusztikai célokat is szolgál. A karzaton a széksorok a megfelelő látás biztosítása érdekében csak a nézőtér feléig kerültek elhelyezésre. A karzat mellvéd részének színezete kékesszürke, arany-angolvörös díszítősorral. A nézőtéri padozatok parkett borításúak. A székek kék plüss kárpitozású színházi székek.

A nézőtéri világítás központi eleme a 2,5 m átmérőjű kör alakú csillár, amely 260 db muránói üvegrúdból és 169 égőből áll. Ezen kívül a mennyezeten, a karzat alatti mennyezeten további égősorok szolgálják a nézőtér jó megvilágítását.

A színpadtér mélysége 11 m, a proscénium nélkül. A proscénium mélysége kb 3 m. A színpadtér alatt, azzal megegyező területű alsó színpad található. A proscénium alatt a nézőtérbe nyúlóan helyezkedik el az orchester, amely közel 40 zenész elhelyezésére alkalmas. A scéné nyílás szélessége 10 m. A színpadi funkciók ellátását 3 emeletnyi magas zsinórpadlás szolgálja, gépi és kézi díszlethúzókkal. A színpadi világítást számtalan rögzített és intelligens reflektor szolgálja. A színpadi scenika funkcióit függönyrendszerek szolgálják, amelynek központi része a nézőtéri, úgynevezett görög függöny. Ez utóbbi a nézőtéri székekkel megegyező anyagú és színű, amelyen a karzati díszítősornak megfelelő arannyal hímzett díszítő elemek jelennek meg.

A régi épület nettó alapterülete 2260 m? volt, ezzel szemben a megvalósult újjáépített művelődési központ nettó alapterülete 3240 négyzetméter lett.

Szöveg és fotó: P.Z.