Rovat: Városháza
2003. március 13., csütörtök 03:12
Fontosnak tartják a párbeszédet Sopronban járt a megyei elnök
Dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés
elnöke Walter Dezső, Sopron polgármestere meghívásának tett eleget akkor,
amikor a tegnap a soproni városházára látogatott.
- Egyrészt, örültem, mert a mai egy ismerkedési lehetőség is volt, hiszen eddig még nem találkoztam a polgármester úrral. Másrészt fontosnak tartom, hogy az egy megyében élők között – még ha az önkormányzatiság egymás melletti kis birodalmakként is kezeli a megyei jogú várost és a megyét – párbeszéd alakuljon ki, és közösen tudjunk olyan kérdésekben fellépni mint a regionális fejlesztések ügye. - A Regionális Fejlesztési Tanácsban Sopron is rendelkezik képviselővel, valamint a megyei idegenforgalmi látványosságok, turisztikai értékek közül a megyei turisztikai kiadványokban megjelenhetnek a csak Sopronban fellelhetők. - Walter Dezső polgármester úrral beszéltünk az egészségügyi ellátó rendszerről, hiszen a soproni kórház ikertestvére a győri kórház, amely megyei önkormányzati fenntartásban és tulajdonban van, és amellyel kapcsolatosan sok közös pontot találtunk. A napirenden lévő, helyi intézményeket érintő kérdés is szóba került a megyei elnök és a soproni polgármester találkozóján. - Amiben tudunk segíteni Sopron városának, abban azt megtesszük - jelentette ki Szakács Imre, aki viszont Walter Dezső polgármester részéről az együttműködés ígéretével távozhatott Sopronból, és azzal, hogy mindabban, amiben a közös célok megvalósítása érdekében egy megyei jogú város polgármestere fel tudja emelni a szavát, Sopron polgármestere megteszi azt. A két polgármester találkozója két ember találkozója is volt. - Szimpatikus embert ismertem meg Walter Dezsőben - mondta a megyei elnök. Látom, hogy az irányítási szervezési területen nagy tapasztalatokkal rendelkezik, úgy gondolom, hogy a polgármester úr személye által olyan dinamizmus, mobilitás jellemzi majd a soproni önkormányzat munkáját, ami még gyorsabbá tudja tenni az itteni folyamatokat; abban is biztos vagyok, hogy az új vezető új irányokat és új lendületet ad a város életének - összegezte tapasztalatait Szakács Imre megyei elnök. T.É. |