CyberPress.Sopron

Megújult Verrocchio Fájdalmas Krisztusa
www.mno.hu
Gazsó Rita

Két évig tartó restaurálás után, a köré szervezett tárlattal együtt csütörtöktől látható a világhírű olasz mester, Andrea del Verrocchio egyik fő műve, a Fájdalmas Krisztus szobor a Szépművészeti Múzeumban. A kamarakiállítás különlegessége, hogy keretében első ízben láthatjuk a londoni Victoria & Albert Múzeum darabjait hazánkban.

A reneszánsz kor legjelentősebb firenzei szobrásza volt Andrea del Verrochio, aki népes műhelye élén számos nagyszabású bronz-, és márvány szoborcsoportot, terrakotta művet, valamint festményt készített az 1470-80-as években. A Fájdalmas Krisztust egyik fő műveként tartják számon, amelynek története napjainkig bővelkedik fehér foltokban. Azt ugyan nem tudni kinek a megrendelésére készült a mű, annyi azonban bizonyos: a neves szobrász sajátkezű alkotását tisztelhetjük benne.

A szintén nagyhírű, Krisztus és Tamás szoborcsoport készítése idején készült plasztika arctípusa a későbbiek során - egészen az 1500-as évek elejéig - visszaköszön a mester, sőt tanítványainak munkáin is. A szobor története a keletkezését követően időszaktól némileg homályba vész: úgy tudni Firenzében marad. Hazánkba az 1860-as évek elején kerül, amikor Pulszky Ferenc gyakori firenzei látogatásának egyikén megvásárolja, gazdagítva ezzel már akkor is jelentős magángyűjteményét. Amikor hozzákerül közismerten két térdeplő angyal veszi körül, amelyről művészettörténészek egyértelműen állítják: eredetileg nem tartoztak a szoborhoz és amelyek az idők során ismét eltűntek mellőle.

Pulszky gyűjteményének részeként a szobor 1878-ban szerepelt a Bécsi Világkiállításon, majd az Iparművészeti-, 1924-től pedig a Szépművészeti Múzeumhoz került. A hosszú ideje raktárakban őrzött alkotást két éve tartó aprólékos munkával mostanára varázsolták „újjá”. - Különleges feladatot jelentett a Krisztus-szobor felújítása, amelyet a nemzetközi resaturálási gyakorlat szellemében végeztünk el - mesélte Boross Ildikó restaurátor. A szakember elmondta: a szobor felületi- és röntgen vizsgálata számtalan különleges információval gazdagította a kutatók ismereteit. Ezek erősítették meg többek között a már ismert tényt, hogy a szobor Verrocchio műhelyéből származik, de kiderítették azt is, hogy a kor gyakorlatához hasonlóan felszínét eredetileg színes festék borította. Ágyékkötője kék, maga a test szürke, a sebek környéke pedig vörös színűek voltak egykoron.

A restaurálás végeztével a Szépművészeti Múzeum szakemberei úgy döntöttek: teljes történeti ikonográfiai kontextusát is bemutatva egy kiállítást építenek a szobor köré. Több mint húsz kiállított műtárgy segítségével így kívánnak teljes képet nyújtani Verrocchio művészetéről, és a Fájdalmas Krisztus különböző téma változatairól. Mellettük tablók illusztrálják a szobor történetét és restaurálásának folyamatát. Ritkán látható kincsek is gazdagítják az anyagot: ilyenek a Verrocchio környezetébe sorolható alkotások, amelyekből megismerhetjük a jeles firenzei műhely szellemiségét, amely többek között kiérlelte a fiatal Leonardo művészetét is.

Ezek között szerepel többek között egy, az 1500-as években készült és a londoni Victoria & Albert Múzeumtól kölcsönzött terrakotta Krisztus-brüszt. A gazdag ikonoráfiai tradíciót - amelyből Verrocchio is merített annak idején - néhány táblakép segítségével kívánják bemutatni a szervezők. Ezek között találjuk az esztergomi Keresztény Múzeum, a Szépművészeti Múzeum egy-egy táblaképét, valamint a londoni Victoria & Albert Múzeumtól érkezett - a Verrocchio-féle krisztus-szobor előképének tekintett - szintén olasz Dello Delli Fájdalmas Krisztusát.

A június végéig megtekinthető anyagot kísérő katalógusból az érdeklődő továbbiakat is megtudhat a szobor történetéről és restaurálásának folyamatáról.

A világörökség részeként számon tartott Hollókő nem részesül külön költségvetési támogatásban, saját költségvetése pedig nem elég a műemlékek helyreállítására és fenntartására, ezért a Nógrád megyei falu polgármestere szerint garantált állami támogatásra van szükségük.

Szabó Csaba elmondta: várhatóan áprilisban megalakul a Magyarországi Világörökségek Egyesülete, amely mind a nyolc hazai világörökség részére együtt kér majd támogatást a kulturális minisztertől és a környezetvédelmi tárca vezetőjétől. Hozzátette: tudnak ugyan a világörökségek számára létrehozott 50 millió forintos alapról, nincs információjuk azonban arról, milyen elvek alapján osztják fel ezt a pénzt vagy esetleg pályázni kell-e rá. Szeretnék elérni, hogy a világörökségi helyszínek támogatása önálló tételként jelenjen meg az állami költségvetésben.

A polgármester hangsúlyozta: az állami költségvetés 2001-től évi 20 millió forintos fedezetet biztosított Hollókőnek az ófaluban lévő műemléki házak felújítására, ám az akkor önálló képviselői indítványra elfogadott tétel kimaradt a 2003-as költségvetésből. A 380 lelkes világörökségi falu évi 40-45 millió forintból gazdálkodik, és a működési kiadások mellett ebből csak kisebb karbantartásokra futja.

A polgármester aláhúzta, saját erőből nem tudják fenntartani az 57 védett műemléki épületet, hiszen pályázatokra sincs pénzük, s idei költségvetésükben mindössze egymillió forintot tudtak elkülöníteni pályázati önrész céljára. Példaként megemlítette: egy uniós turisztikai-műemlékvédelmi pályázaton 10 milliós saját erővel nyerhetnének el 90 millió forintos támogatást.

Szabó Csaba hangsúlyozta: attól tart, hogy 10-15 év múlva hétvégi házak uralják majd Hollókőt. Beszámolója szerint ennek azzal próbálják elejét venni, hogy népi mesterségekkel foglalkozó családoknak adnak el felújított ingatlanokat, így áprilisban is két kézművescsalád költözik a faluba.

Attila hun nagykirály halálának 1550. évfordulója alkalmából szobrot szeretne állítani a fejedelemnek Óbudán a Napkereszt Alapítvány.
Pej Kálmán, a Napkereszt Alapítvány elnöke csütörtökön elmondta: a 453-ban elhunyt fejedelemnek Budapesten jelenleg nincs szobra, az országban is csak kettő őrzi "Isten ostora" emlékét.
A középkori Budán két szobrot is emeltek a tiszteletére, az egyiket még Mátyás király idejében készítették, mára azonban mindkettő elpusztult.
Sopronban 1935-ben állítottak szobrot a hun királynak, Tápiószentmártonban, a Kincsem lovasparkban pedig 2002-ben avatták fel mellszobrát.
Szavai szerint a budapesti szobor léte a magyar identitástudat miatt is fontos.
Történeti forrásokból ismert, hogy az Árpád-dinasztia Attiláig vezette vissza családfáját, s a magyarság 896-ban, a hun nagykirály országának jogos örököseként lépett a Kárpát-medencébe.
Árpád fejedelem pedig az egy tőről fakadt szkíta, hun, avar ország-építő hagyományok alapjain szervezte meg a magyar államot.
Pej Kálmán ismertetése szerint a szobrot a Corinthia Aquincum Hotel melletti parkban szeretnék felállítani, s a terület tulajdonosától az alapítvány már beszerezte az engedélyt.
Az alkotás elkészítésére kétfordulós pályázatot hirdettek.
A szobor javasolt nagysága, illetve méretaránya 5/4, anyaga, s a technika szabadon választható.
A kuratórium által felkért szakértői bizottság három pályaművet választ majd ki. A második fordulós bírálatra már a szobor kisméretű modelljét is be kell nyújtani.
A Napkereszt Alapítvány bízik abban, hogy e nemes céllal egyetértők pénzadományokkal támogatják a szobor elkészítését és felállítását.
Pej Kálmán tájékoztatása szerint a Napkereszt Alapítvány tavaly ősszel alakult, hogy anyagi és szellemi erőforrásaival segítse a magyar őstörténet kutatását, feldolgozását és publikálását, illetve nemzeti nagyjaink emlékműveinek, szobrainak felállítását.

A XX. Századi Intézet kulturális rendezvénysorozatot kezd az angol író születésének centenáriumán. Az egész esztendőt felölelő programban többek között filmklub is szerepel.
2003 George Orwell születésének centenáriuma. A XX. Századi Intézet az Orwell-év számos különböző kulturális-tudományos eseménnyel emlékezik meg a jeles angol szerző munkásságáról. Az rendezvénysorozat keretében az év során két időszaki kiállításra – amelyeknek a Terror Háza Múzeum ad majd otthont -, esszé- és képzőművészeti pályázatok meghirdetésére, televíziós vetélkedőre, kerekasztal-beszélgetésekre, kétnapos nemzetközi konferenciára, valamint filmvetítés-sorozatra kerül majd sor. A www.orwell.hu címen új honlap indul, amely majd széles tárházát nyújtja az íróval kapcsolatos információknak, tudósít az Orwell-év fejezeteiről, eseményeiről s azok időpontjairól. Az Orwell-évben megrendezendő filmvetítés-sorozat az 1984 című regény egyik leghíresebb filmes feldolgozásának bemutatásával indul. A Michael Radford által rendezett mozit Roger Deankins fényképezte, szereplői John Hurt, Suzanna Hamilton és Richard Burton.
„A film krónikája” így méltatja az alkotást:
„Az Orwell-évben kézenfekvőnek tűnt újra megfilmesíteni a jövő szomorú utópiájáról szóló híres regényt, amelyet már 1956-ban már filmvászonra vitt Michael Anderson. Michael Radford új rendezése hűen követi az irodalmi alapanyagot. (…)
A sötét-világvége vízió az 1940-es évek lebombázott Londonjának képeire emlékeztet. A film végén a vallatási jelenet kíméletlenül mutatja be az emberi szenvedést. Egészében véve: kegyetlen film. A kiváló színészi alakítások meggyőzővé teszik a diktatúra borzalmait, Richard Burton itt játszotta utolsó filmszerepét.
Az angol kiadók által kezdetben politikai óvatosságból visszautasított, a keleti államokban szovjetellenesnek minősített, valójában minden vörös, fekete vagy barna terror és agymosás ellen tiltakozó regény légkörét tökéletesen sikerült átmenteni a filmre.”

Lincshangulat alakult ki a Bákó megyei Külsőrekecsinben azt követően, hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elkezdte gyűjteni a szülők kérvényeit a magyar nyelv iskolai oktatása bevezetésére. A rekecsini csángókat Eugen Ciuraru plébános bujtotta fel a magyar nyelv iskolai tanítása ellen azzal, hogy prédikációiban a magyartanulást halálos véteknek, a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatást pedig júdáspénznek nevezte. Ghiorghi Iorga főtanfelügyelő szerint csak hitelesített kérvényekkel lehet bevezetni a magyar nyelv iskolai tanítását.

Nem adjuk el a gyerekjeinket a faluból! Egy sem akarja eladni, de nem veszik számát – válik ki egy öregasszony hangja a külsőrekecsini templom előtti hangzavarból. A miséről kiáramló tömeg zsibong, mint a megbolydult méhkas. „Ki engedte meg, hogy ide jöjjenek? Mutissa (mutassa) az igazolványát!” – von felelősségre egy másik. Egy férfi megpróbálja kirángatni kezemből a riportermagnót azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy földhöz csapja. „Menjenek a magyarokhoz filmálni (filmezni)! Ne jöjjenek ide!” „Miért vitték el az asszonyokat Bákóba a notárhoz (közjegyzőhöz)?! – von felelősségre egy harmadik asszony. – Hogy ott szemnálják meg (írják alá) a gyerekek eladását?!” „Nem adjuk oda a magyaroknak a gyermekeinket!” – ékes, archaikus csengésű magyar nyelven hangzik több irányból is a kiabálás. Aztán egy középkorú férfi érkezik a helyszínre nagy határozottsággal. „Pleacă de aici, măi (Tűnés innen!) – szólít fel immár románul – Circulă! (Nyomás!)” A hangvétel is jelzi, itt nincs apelláta. Többen is löknek, hajtanak. A férfi kijelenti, hívta már a rendőrséget. Ez akár megnyugtatóan is hathatna, hiszen ha itt valakinek rendőri védelemre van szüksége, az csakis az újságíró lehet. Húszméternyire a tömegen kívül ébred fel ismét a szakmai késztetés: le kell fényképezni a háborgókat. Mentemben veszem elő a gépet. Visszafordulok. „Na ugye megmondtam, hogy ez is filmál!” – hangzik a felháborodott kiáltás a tömegből. Többen is felém iramodnak, s mert március dacára télies az idő, kövek helyett jéggöröngyöket, hógolyókat kapnak fel az út széléről. A göröngyök elsüvítenek a fejem mellett, de én már nem nézek hátra.
Döbbenetesnek tűnik a templom előtt zsibongó tömeg egysége, és még döbbenetesebb, hogy magyarul lázadnak a magyar nyelv ellen, hogy azok az emberek támadnak a munkáját végző újságíróra, akik tíz perccel korábban a szentmise végén a béke jegyében szorították meg a kezét. Kétségkívül olaj volt a tűzre egy tévés forgatócsoport jelenléte. A székelyudvarhelyi filmesek, nem sokat törődvén a feszült hangulattal, épp a templom elé állították le autójukat, a templomi filmezéshez sem kértek engedélyt. Ezek után nem csoda, hogy hamar menni kényszerültek. A miséről kijövő felbőszült tömeg a kocsijuk felborításával fenyegetett. Néhányan neki is veselkedtek, mások ököllel kezdték döngetni a bádogot.
Az ellenállás hagyománya
A külsőrekecsiniek tántoríthatatlan viselkedésére történelmi példa is akad. A misét – melynek hallgatósága tüntető tömeggé alakult át – éppen az 1949 márciusában történt helyi események emlékére tartották. Akkor a kommunista hatóságok Carol Susan plébánost próbálták letartóztatni, ám a falu közösségével találták szembe magukat. Elpáholva tért vissza Bákóba a pap elfogására kiküldött Szekuritáté-különítmény. A rekecsini ellenállást csak a hadsereg bevetésével, és Anton Benchea kántortanító főbelövésével sikerül megtörni. Ennek az eseménynek az évfordulójára hívták a templomba a híveket március 12-én reggelre.
Már a kilencórai kezdés előtt látszik, az évforduló az egész falut megmozgatja. A sáros, jeges úton jószerével mindenki a templom felé tart. „Elindult – hallatszik innen is, onnan is a köszönés, és rá a válasz: –Há.” A fatikus köszönés, a legarchaikusabb magyar köszönési forma, mely ma már csak itt Moldvában él, világosít fel néprajzos kísérőm. Az ünnepi misére a környék papjai is eljöttek, prédikációra pedig Petru Mareş bákói lelkészt kérték fel. A monseigneur – ahogyan mindenki emlegeti – a hitről, a rá leselkedő veszélyekről beszél megható egyszerűséggel. Prédikációjában sem a „magyar veszélyre”, sem az 54 évvel ezelőtt történtekre nem utal. A mise elején látszik a lehelet a templomban, fázni mégsem lehet. A hívek nemcsak a padsorokat, hanem a köztük lévő tereket, átjárókat is zsúfolásig megtöltik. Elöl a gyerekek egész serege. Az énekeket mindenki énekli, az imát mindenki mondja. Lenyűgöző a hit, az összhang. A mise vége felé a kicsapódott pára kövér cseppekben indul lefelé a falak freskóin.
Bénító félelem
„Az indulatok a múlt hét csütörtökétől (március 6-ától) szabadultak el a faluban azt követően, hogy Ciuraru Eugen plébános a mise végén halálos véteknek mondta a magyar nyelv tanulását” – magyarázza Szarka Péter, a magyartanítás ügyének egyik helyi kovásza. „Vasárnap este többet is mondott – egészíti ki férjét Szarka Felicia. – Azt mondta, vigyázzanak az emberek, mert egy pohár italért eladják a gyermekeiket. Azt mondta, az is vétek, ha Erdélybe adják őket iskolába. Az isten azért teremtette az embert két lábbal és két kézzel, hogy dolgozni tudjon. Szóba hozta a magyar igazolványokat és az oktatási-nevelési támogatást is. Azt mondta, adják vissza a pénzt, mert ez júdáspénz. Amikor kijöttek a templomból az emberek, nagyon kiabáltak azokra az asszonyokra, akik aláírtak.” A faluban egyébként körülbelül százan kérvényezték a magyar igazolványt. A húszezer forintnak megfelelő összeget egyetlen családnak vitte ki eddig a posta.
A plébános oltár előtti kifakadása azt a tanácskozást követte, amelyre március másodikán 80 gyermek szülei gyűltek össze. Három nap múlva 12 szülő egy kisbusszal el is utazott Bákóba, hogy közjegyző előtt nyilatkozza: kéri gyermekei számára a magyar anyanyelv iskolai tanításának a bevezetését. A többi szülő számára további kisbuszos „kirándulásokat” terveztek az oktatási program képviselői. „Ezt a módszert tavaly kísérleteztük ki, akkor bevált – magyarázza Hegyeli Attila programvezető. – Így sikerült elérni, hogy Klézsén és Pusztinán az ősz óta immár az iskolában is tanítunk. Éveken át azon bukott el a magyartanítás iskolai bevezetése, hogy amikor a szülők bevitték a kérvényt az igazgatóhoz, vagy megfélemlítette, vagy lebeszélte őket a szándékukról. Ezért nem gyűlt össze soha elég aláírás. Ha pedig összegyűlt, akkor a tanfelügyelőség derítette ki, hogy nem hitelesek. Így viszont a szülőknek nem is kell találkozniuk az iskolaigazgatóval, a tanárokkal. A hitelesített kérvényeket ajánlott levélben, tértivevénnyel küldjük el a tanfelügyelőségre, és ezzel tulajdonképpen minden olyan személyes kontaktust kiiktatunk, amely megfenyítésre vagy megfélemlítésre adna lehetőséget.”
Külsőrekecsinben egyébként immár kilencéves hagyománya van az iskolán kívüli magyaróráknak. A kilencvenes években nyaranta magyarországi vendégek foglalkoztak az itteni gyermekekkel. Idővel aztán állandósult a program. A Szarka-portára az elmúlt hónapokban 117 gyermek járt több váltásban iskolán kívüli foglalkozásra. „Írunk, olvasunk, rajzolunk, játszunk – világosít fel Szarka Felicia, a botcsinálta tanítónő. – Az biztos, hogy itt mindenki jól érzi magát. Különben nem jönne.” A ház egyik szobájába nemrég pályázaton nyert támogatással vásároltak bútort. Most azonban csak két kislány ül az asztalok mellett. Magukban rajzolnak, papírt hajtogatnak, gyöngyöt fűznek. A többiek jobbnak látták otthon maradni. „Én is mondtam a gyermekeknek, egy hétig ne jöjjenek” – magyarázza Szarka Péter. A történtek mintha még megerősítették volna meggyőződésében, hogy helyes úton jár. Felesége el-elmosolyodik, de látszik, ő sokkal nehezebben viseli el a pap és a falu haragját. Elmondja, az elmúlt napokban még az üzletig sem ment ki a házból. „Nem mintha félnék, de valahogy…” Csak a paphoz ment el, hogy próbáljon beszélni vele, de az háromszor is becsapta előtte az ajtót.
Kiutasítás a parókiáról
Egy órával a mise befejezése után már eloszlott a tömeg a templom előtti térről. Kétszer is csengetek a plébánia ajtaján, nem érkezik válasz. Ki tudja, hányadik szobában vannak, talán nem hallatszik be a csengetés, gondolom, és bátortalanul kinyitom az ajtót. Ciuraru plébánossal találom szemben magam. Próbálok bemutatkozni, kísérletet teszek arra, hogy elmondjam, miért keresem, de a saját hangomat sem hallom. „Ieşi afară, măi! Pleacă de aici imediat!” (Kifelé! Tűnés innen azonnal!) Csendőrpertut használva dübörög a harmincas korosztályhoz tartozó pap, és mire felocsúdnék, be is vágja orrom előtt az ajtót.
„A feudalizmus korát idézik az itteni viszonyok – magyarázza később az autóban Hegyeli Attila. – Az egyszerű falusi emberek nem is gondolkoznak, vakon igazodnak a pap elvárásaihoz.” Az iskolaajtót viszont nem csapják szembe. Laura Dumitru igazgatónő kamaszlányos indulattal válaszol a kérdésemre: „Márpedig ebben az iskolában semmiféle magyaróra nem lesz! Efelől biztosíthatom!” Ezen a ponton le is zárná a beszélgetést, aztán mégis hajlandó válaszolni a „miért” kérdésre is. „Ezek a gyermekek románul sem tudnak. Tudja, mennyit bajlódunk a román nyelv megtanításával is az elemi osztályokban?” Végül mégis elismeri, ha törvényesen kérvényezik, nem tehet mást, mint hogy befogadja a magyarórákat az iskolába.
A törvényességet hangsúlyozza néhány órával később Ghiorghi Iorga főtanfelügyelő is a bákói hivatalban. Mint megtudjuk, épp a napokban küldtek el egy jelentést a minisztériumba a klézsei és a pusztinai magyartanítás első félévének a tapasztalatairól. Az intézmény szóvivője, Botezatu tanfelügyelő azonban csak banalitásokat tud megemlíteni az általa készített jelentés tartalmából. „Úgy tűnik, a magyarórák ügyében nagyobb volt az igyekezet, mint az igény – magyarázza a főtanfelügyelő. – Ezek a gyerekek nem tudnak anyanyelvi szinten magyarul. Mondja meg a barátainak, ne hülyéskedjenek az iskolán kívüli órákkal. Járjanak el törvényesen. Hiteles kérésekkel. Úgy, ahogy Klézsén és Pusztinán tették.”
Klézsei feszültségoldás
Klézsén a községi tanács határozata tiltja a polgármester engedélye nélküli fényképezést, világosít fel Hegyeli Attila. Az iskolában azonban az igazgató engedélyétől függ mindenki. A hajnali fél hétkor telefonon felhívott Florea Alexandru beleegyezik az újságírói óralátogatásba. Óra után kávéval kínál. „Eleinte voltak ellenérzések – ismeri el. – Talán azért, mert túlzottan erőltették a magyarórák bevezetését. Most azonban mindenki láthatja: jó, hogy vannak. És jó, hogy Hegyeli Attila személyében szakképzett tanerő tanítja a gyermekeket.” A magyarórák hajnali hétkor kezdődnek, mert csak így lehetett megoldani, hogy a különböző osztályokba járó gyermekek valamennyien jelen lehessenek. Az osztályteremben erre az órára még csak át sem langyosodik a hatalmas csempekályha. A gyerekek kabátban maradnak, olykor összedörzsölik a golyóstollra gémberedett kezeiket.
A 14 gyermek közül csak kettő hiányzik, pedig többen közülük délután járnak iskolába, és csak a magyaróra kedvéért kelnek fel hajnali hat órakor. A tanár kérdez, ők úgy jelentkeznek, hogy esnek ki a padból. Egy kislány lelkesen írja fel a táblára: „rossz, rosszabb, legroszszabb”, egy kisfiú a jó fokozásával próbálkozik.

– Arra vállalkoztam, hogy megállítom a város vagyonvesztését és megmentem értékeit – jelentette ki Walter Dezső polgármester annak kapcsán, hogy Sopronban kisebb vihar tört ki három szék miatt, amelyeket még 1931-ben kapott a városháza.
A székek közül kettőt azonban nem lelnek, illetve a polgármester feltételezése szerint a református templomban találhatóak.
– Édesapámtól tudom, hogy 1931-ben, a népszavazás tizedik évfordulójára három szépen faragott széket kapott a városháza – mondotta Walter Dezső polgármester.
– Megválasztásomat követően kötelességemnek éreztem, hogy felkutassam őket. Az egyiket megtaláltam a múzeum raktárában. Valószínűleg ez lehetett a polgármester széke, mert a város címere ékesíti és az 1921–1931-es évszám. A másik két széket – amelyek ismereteim szerint az alpolgármesteré és a jegyzőé voltak – azonban nem sikerült megtalálni, illetve úgy értesültem, hogy a református templomban vannak. Ezért felvettem a kapcsolatot dr. Vladár Gábor lelkész úrral, és megnéztem a Deák téri templomban lévő székeket.

A látottak meggyőztek, hogy náluk található a keresett két szék. Ezt azonban cáfolta Vladár Gábor. Mivel nincsenek bizonyítékok a kezemben, ezért nem tehetek semmit sem. Kérdés persze, hogyan kerültek ki a városházáról a neoreneszánsz stílusú – a hagyomány szerint a húszas évek végén Sopronban, egy lengyel származású kurucdombi asztalos által faragott – székek. Erre ma már senki sem tud pontos választ adni. Mint ahogy homály fedi a református templom székeinek történetét is. Vladár Gábor azonban tud elfogadható magyarázatot adni.

– Az elődömtől úgy értesültem, hogy az említett két szék még 1948-ban került templomunkba – mondotta a lelkész. – Az egyik környékünkön lakott polgár – aki értesült arról, hogy vagyonát, házának berendezéseit államosítják – adományozta nekünk. Én úgy vélem, ezek a székek – amelyeket esküvői alkalmakkor használunk – nem azok, amelyeket a polgármester keres. Igaz, hasonló stílusúak – sok ilyen készülhetett azokban az években –, de nincs rajtuk a címer és az évszám.
Úgy tűnik, a székek sorsa a homályba vész. Sajnos a Soproni Levéltárban sincs írásos nyoma annak – tudtuk meg Turbuly Éva igazgatótól –, hogy pontosan ki és mikor adományozta a városházának a ma már történelmi ereklyének számító műremekeket és hogy mi lett a sorsuk az elmúlt évtizedekben.

Csupán annyi bizonyos, hogy az egyik szék – a polgármesteré – a múzeum raktárában pihent. De hogy mikor és ki által került oda?
– A raktári kartonon nem szerepel évszám – válaszolta érdeklődésünkre Nemes András múzeumigazgató –, csak annyi, hogy „Sopronyi-Thurner Mihályé volt", és az államosításkor került a múzeum tulajdonába. Jelenleg letétben van az önkormányzatnál, a polgármester irodájában.

www.nol.hu

Márciustól szeptemberig a Vidám Parkban (kép: Népszabadság – Szabó Bernadett)
Egy híján tucatnyi őshüllő várja a budapesti Vidám Park látogatóit a március 15-i nyitástól szeptember végéig – jelentette be a park vezetője tegnapi évadnyitó sajtótájékoztatóján. Tari Julianna elmondta: a látogatók három jegyért, vagyis 450 forintért tekinthetik meg az állatmodelleket. A kiállításért a park nem fizet bérleti díjat, hanem a bevételt osztják meg egymás közt – válaszolta lapunk kérdésére a vezérigazgató.

A mozivásznon évek óta tartó dinóláz hatására a Spielberg-filmek élethű őslényeit tervező kaliforniai társaság gyártotta a most Budapestre érkezett, utazó „dinószettet”. A számítógép által vezérelt mozgás- és hanghatásokkal ellátott „állatok” és a köréjük épített dzsungel lesz az idei vidám parki szezon legnagyobb szenzációja – vélekedik Tari Julianna. Idén még egy újdonságot avatnak, erről azonban egyelőre csak annyit árultak el, hogy az a nyár elejére elkészülő, látványos, vizes játék lesz.

A vidám parki sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a társaság csak kismértékben módosítja a tavaly bevezetett egységes jegyrendszert. A belépőjegy ez évtől háromszáz forint, de több hétvégén – így az előttünk álló két napon és a hivatalos szezonnyitón, áprilisi 5–6-án – ingyen lehet belépni a parkba. Egy menetjegy ára százról százötven forintra emelkedett, ám a menetidő – a kötött pályás játékok kivételével – kettőről három percre nő, és megszűnnek a négyjegyes játékok. A park vezetői szerint ezek a módosítások ellensúlyozzák az összességében tíz- százalékos jegyáremelést.

Tari Julianna arról is beszámolt, hogy a Vidám Parkot tavaly 859 ezren keresték fel, négy százalékkal többen, mint 2001-ben. Teljes költségvetésük elérte a nyolcszázmillió, nyereségük a 36 millió forintot. Az elmúlt években több mint nyolcvanmilliót költöttek felújításokra, útépítésre, növényültetésre, idén például felújítják a Barlangvasút homlokzatát.