CyberPress.Sopron

Dr. Csatkai Endre

    Ne várjunk hősi képeket! Sopron az ország nyugati sarkában fekszik. 1848-ban sem játszott olyan szerepet, ami döntő lehetett volna az egész ország sorsára. Lelkesen átvette a hatalmas lökést, ami Pozsonyból és Pestről indult ki és egy test, egy lélek volt a magyarsággal. Hanem itt volt Bécs közelsége. Az ősök története óvatosságra intett. Szívben mindig a felkelőkhöz húzott már a korábbi évszázadokban is, de csak Bethlen Gábor és Thököly Imre előtt nyitotta meg kapuit. Bocskay és Rákóczi hadai hasztalanul ostromolták. Hiába, Bécs bosszúálló karja igen könnyen elért idáig. Nem szabad tagadni, egy réteg mindig akadt a lakosságban, amely bizalmatlan volt a magyarság törzse iránt és ennek szerep jutott 1848-ban is.

    A szabadságharc hősi szakaszában nem vett részt Sopron. Nem, mert hiszen a tulajdonképpeni harc első napján már elesett. A háború néha közel járt, úgyis tetszett néha, hogy átcsap ismét a városon, de csak elhalt a csatazaj ismét. A város örök dicsősége, hogy bár az osztrák oldalon is nem egy fia küzdött, a magyar szabadságharc egyik legelső vértanúja, Murmann Sámuel, akit már 1849 augusztusában kivégeztek az osztrákok, mégiscsak soproni volt.
    Két nagy forrása van Sopron 1848/49-es korszakának a hivatalos írásokon kívül. Az egyiket Geiger Márton kosárfonó szerkesztette, elbeszélése 1848 utolsó napjával szakad meg. Higgadt hangú; általában magyar érzés jellemzi. A másik krónikás Michel János, a Szent Mihály templom sekrestyése. Elevenebb, közvetlenebb, a maga véleményét mindig nyíltan kimondó egyéniség, nem minden humor nélkül való. Sokszor elragadtatott hangon ír a szabadság mozgalomról, de gyakran odateszi, majd az idő megmutatja, mit hoz mindez. Sajnos a demokráciának lassú fejlődését nem tartotta célravezetőnek, a hibákat látta csak meg és ezért mindinkább elfordul a magyar ügytől és benne zendülést lát, ámbár valaha tüzes hangon lelkesedett Kossuthért.
    Mindkét krónikát a soproni múzeum őrzi.

    1848 márciusa Sopronban, ahogy Geiger Máron kosárfonó beszéli el.
    1848 elejéről nem sok feljegyezni valója akadt Sopronban, de megírja, hogy Párizsban kiütött a forradalom, aztán Bécsről is megemlékezik. Ide vonatkozó képeket is ragasztott a feljegyzések közé. A pozsonyi eseményeknek híre már március 15-én estefelé megjött Sopronba is. Széchenyi Lajos János nevű fia érkezett és hozta meg.
    A városban nagy öröm támadt és a licista diákok fáklyát szereztek, mintegy 80-at és úgy vonultak a palotához. A fiatal Széchenyi szívesen lejött az emberek közé és elismételgette az eseményeket, igen "leereszkedő" volt, jegyzi meg a krónika, sőt testvérnek nevezett mindenkit.
    Az Életképek, Jókai hetilapja, valószínűleg Vas Gereben tudósítása nyomán hasonlóan ír a nagy nap soproni lefolyásáról, említi Széchenyi János beszédét, amit "iszonyú rivalgások" közt hallgatott a csak éjjel 11 órakor szóló nép. A közhangulatról is beszámol; többeket hallott így beszélni : "Ámbár egy szót sem tudok magyarul, oly jó magyar vagyok, mint akik német nyelven kenyeret sem tudnak kérni."
    Másnap, 16-án már komolyabb lépés történt. A rend fenntartására megalakították a nemzetőrséget itt is. Volt bizonyos polgári katonaság amúgy is, ennek kereteit megtartották, és mindenki szabadon beléphetett. A felhívás aláhúzza, hogy az egyenruha nem fontos és fegyverről is csak később történik majd gondoskodás. A korábbi polgári katonaság persze valami sokat nem ért, március 15-én készenlétben állt, de Geiger meg is kérdi, ugyan mi célja volt? Katonaság úgy is tartózkodott ekkoriban Sopronban, sőt idegen erősítés is, amely azonban március 14-én hirtelen elvonult Bécsbe.
    Megválasztották az új nemzetőrség vezetőségét. A népszerű Széchenyi János volt a főparancsnok, szárnysegédje Konkolyi Ignác, számvevője Ihász Rezső, a város későbbi érdemes képviselője és főjegyzője. A tisztek sorában Batthány, két, későbbi nagyon kedvelt Széchenyi gróf (László és György), aztán az Artner, Manninger, Coriáry, Fürst, Hofer, Lenck, Ódor, Friedrich és más családok tagjai.

Michel sekrestyés Kossuthért lelkesedik
    Michel János sekrestyés az eseményeket egészen kurtán jelzi ezekben a napokban, inkább 3 oldalon Kossuthért lelkesedik. Nem mondjuk, később ugyan széljegyzeteket fűzött hozzá, de a márciusi napokban elragadtatott hangon jegyzi be Kossuth magasztalását. Valószínűleg valami hírlapi cikk lehet, mert szinte teljesen ugyanezt a szöveget olvashatni Schuster Károly üveges, az ev. templom egyházfiának krónikájában is, amely a Nemzeti Múzeumba került. Az idegen szavak fonák írása arra mutat, hogy tollba mondták Michelnek a szöveget. Magyar fordítása egyes részeknek így hangzik: "Nevezetes korszakot értünk meg. Új idő... vajon jó-e, rossz-e, szomorú-e... fénylik felénk.
    Olyan események történnek, amelyek felülhaladják fogalmainkat és értelmünket. Meteor tűnt fel Magyarország egén, amely néhány évszázadra odább tolta Magyarországot. Ez a nevezetes meteor Pest vármegye követe, Kossuth ur. Értelmes ember, akinek ész, beszélő képesség, világismeret, statisztika, egy szóval a kormányzáshoz szükséges összes kellék rendelkezésére áll. fellépése az országgyűlésen olyan hatást tett, amely a legjózanabb értelmet is megingatja. Az összes mágnásokat hihetetlenül kezében tartja és minden javaslata, szava döntő mindenkire. Senki nem áll neki ellent, mert magával ragadó beszédével minden vélemény felett úr lesz. Ezért pár nap alatt több is történt, mint egyébként évek folyamán. Javaslatai a sajtószabadság, a nemesség adózása, a robot eltörlése érdekében alig találtak ellenkezésre, mert mindent terve szerint vezetett. Európa bámulva néz eme reformokra és minden állam versenyezve hoz be hasonlókat. Egy ország vagy országocska sem akar visszamaradni és mindenhol forradalmak törnek ki, hogy erőszakkal szerezzék meg azt, amit szépszerével nem adnak meg nekik. Magyarország most mint elsőrangú fényes csillag lép a világ elé.
    Amit más országokban vérrel-vassal lehetett kicsikarni, arról Magyarország előkelői hazafisággal, felszólítás nélkül lemondtak és elengedték a robotot, példájukra a püspökök a dézsmát engedték el önként. Büszke lehet ilyen nagyokra a nemzet, akik vér és kényszer nélkül, az egyenlőség reformjáért szívesen áldozzák fel maguk jólétét."