CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2003. március 17., hétfő 10:39


Tiltakoznak a Rába elterelése ellen

Tiltakoznak a Rába elterelése ellen

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a környezet védelme mellett foglalt állást

Politikusok, környezetvédők  a szibériai folyók megfordításához, Bős-Nagymaroshoz   hasonlítják azt a tervet, amely a Rába mint egyik utolsó, természetes állapotában megőrzött folyónk  elterelésével oldaná meg a Balaton vízutánpótlását

    A környezetvédők és a Rába menti települések tiltakozása mellett a Rába elterelése ellen a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács is határozatot hozott csütörtöki zalaegerszegi ülésén. Amint az a határozati javaslatban is olvasható, a tanács ellenzi a Balaton időszakos vízhiányának a Rába-folyó vizének részleges elterelése által történő pótlását, amelyet ökológiailag megalapozatlannak talál. A Rába elterelésével okozott potenciális környezeti, társadalmi és gazdasági károk nem állnak arányban az általa elérhető idegenforgalmi eredményekkel. Ezen elképzelés ellentmond az Európai Unió Víz Keret Irányelvének, a fenntartható fejlődés elvének és az óvatosság, megelőzés elvének. A Tanács ezért felkérte a Balaton Fejlesztési Tanácsot, hogy vizsgálja meg, milyen más módon lehetne a térség idegenforgalmi helyzetén javítani. A Tanács ugyanakkor felkérte a Nyugat-dunántúli Régió területén illetékes hatóságokat, hogy amennyiben az elképzelés hatáskörükbe kerül, azt különös gondossággal, a régió ökológiai, gazdasági és társadalmi érdekeinek messzemenő figyelembevétele, és a lakosság, érintett települések és egyéb társadalmi, gazdasági szereplők széles kö- rű bevonása mellett vizsgálják meg.

    Először az elmúlt évben, a Balaton különösen alacsony vízszintje miatt fogalmazódott meg a szándék a vízutánpótlás megoldására. A Balaton Fejlesztési Tanács ezért 2002-ben pályázatot írt ki, az elkészült tanulmány a Rába elterelését javasolta. A Balaton turisztikai hasznosításának fontosságát természetesen a Rába elterelését ellenzők sem kérdőjelezik meg. A tiltakozók azonban úgy látják, hogy az eljárás az Európai Unió egyik alapelvét, a partnerséget is sérti. Valószínűleg sok tiltakozást előzhetett volna meg, ha a Rábára vonatkozó tanulmány elkészítése előtt a megfelelő szervezetekkel konzultálnak az érintettek, s közösen próbálnak olyan megoldást keresni, mely a Balaton vízutánpótlását úgy oldja meg, hogy nem veszélyeztet egy másik természeti értéket. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a társadalmi részvétel és a nyilvánosság erősítésére március 6-i ülésén hozott határozatot. A Tanács úgy döntött, hogy kidolgoz egy kódex-et, mely pontosan szabályozza a civil társadalom bevonását a területfejlesztési folyamatokba.

    A Balaton vízminősége az elmúlt évben az alacsony vízszint ellenére is kedvező volt, rendszeresen jó minősítést kapott. A Balaton vízszintjének ingadozása természetes folyamat, lévén a Balaton egy viszonylag nagy felületű, sekély vizű tó, amely emiatt érzékeny a vízbázis vízkészletének változásaira. A tó vízminősége is azt jelzi, hogy a folyamat természetes, a jelen vízhiányos időszak nem egyedülálló. Ma már szerencsére úgy tűnik, a természet valóban megoldja a problémát, s nem lesz szükség a vízutánpótlásra. Kérdéses azonban, hogy a mai, megnyugtatónak tűnő helyzet hosszú távon jelent-e megoldást, megnyugtatja a Balaton turisztikai hasznosításáért aggódókat. Ezért fontos, hogy olyan megoldás szülessen, amely nem sérti sem a Balatont, sem a Rábát féltők érdekeit. Markó Péter vasi elnök és a régió alelnöke ugyanakkor elmondta, nem tud elképzelni olyan tanulmányt, amely őt arról meggyőzné, hogy a Balaton megmentése a Rába elterelésével oldható meg. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ülésén felszólalt dr. Molnár Gábor, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség megbízott igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a Balatoni Fejlesztési Tanács megbízásából készült tanulmány most csak azt vizsgálta, hogy van-e egyáltalán lehetőség a Balaton vizének pótlására. Elmondta azt is: a Balatoni Fejlesztési Tanács decemberi ülésén határozatot hozott arról, hogy további tanulmányokat készítenek a megvalósítás előkészítésére. Dr. Molnár Gábor szerint, amíg nincsenek megalapozott szakmai anyagok, melyek részletesen vizsgálják a kivitelezés lehetőségét, addig nem lehet megalapozott döntést hozni.

    A Balaton Fejlesztési Tanács által elmúlt évben kiírt pályázat nyertese a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet Rt. (VITUKI Rt.) lett, amely a tanulmányt 2002 decemberében készítette el. A tanulmány összegző megállapítása szerint a legkedvezőbb, a tanulmány által megvalósíthatónak ítélt megoldás a Rába folyóból   magas vízszinti állapota esetén   történő vízpótlás, melynek során árvízi tározó és felszíni csatorna útján szabályozottan jutna a Balatonba víz. Elsősorban megvalósíthatósági (vízügyi, mérnöki szempontból) vizsgálták meg a Balaton vízpótlását. A tanulmány egyöntetű támogatást csak a Balatoni Fejlesztési Tanács, illetve az idegenforgalmi ágazat részéről kapott. A Rába elterelésének ötlete nem csak a zöld- szervezetek és az érintett települések felháborodását váltotta ki, hanem a vízügyi szakma egyes képviselői is óvatosan bár, de ellenérzésüket fejezik ki, tekintettel az eltérő vízminőségre és az elterelés vízügyi, környezetvédelmi kockázataira. A javasolt változat megvalósítása esetén a Rába szabad vízkészletének kivétele Körmend fölött történne, majd a víz a Csörnöc-Herpenyő vízrendszerén jutna Vasvár közelébe, ahol egy mesterségesen kialakított egybefüggő 5,1 km hosszúságú és 2,4 m átmérőjű felszín alatti csatornában (alagútban) folyna a víz nyílt felszínű áramlással, míg eléri a Zala vízrendszeréhez tartozó Sárvíz medrét. A Sárvízen vezetett víz Zalaegerszeg alatt érné el a Zalát. Így a víz további 72 km-t utazva jutna el a Balatonba a Kis-Balatonon keresztül. A Rábából történő vízátvezetéssel, melynek várható költsége 3 milliárd forint, a Balaton időszakos vízhiánya pótolható. A javasolt vízpótlás megvalósítására vonatkozó végső döntés meghozatalához azonban részletes környezeti hatásvizsgálat készítése és részletes műszaki tervezés szükséges.

    Most dolgozzák ki a Rába Folyógazdálkodási Tervét, amelynek felelőse a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Ezen tanulmány alapkoncepciója a “teret a folyónak,” azaz a Rába ökológiai szempontokat is figyelembe vevő árvízvédelmi terve, a természeteshez közeli állapotban megmaradt Rába ökológiai adottságaira építő vízi turisztikai hasznosítása. A jelenleg is készülő Vas Megyei Területrendezési Terv szintén fontos ökológiai, idegenforgalmi szerepet szán a Rába folyónak.  A Rába magas vízállásának esetleges elvezetése további ökológiai, gazdasági károkkal járna: az árvizek elmaradása az ártéren még megtalálható ártéri erdők és nedves rétek elpusztulását okozza. A magas vízállás teszi lehetővé, hogy a Hanság, amelyet szintén gazdasági okból csapoltak le, megfelelő vízutánpótlást, öntözési lehetőséget kapjon, ami mind természeti, ökológiai, mind agrárgazdasági szempontból súlyos következményekkel járna. Az elterelés érintené a tervezett Csörnöc Tájvédelmi Körzetet, mivel a csatornává szélesített Csörnöc gyakorlatilag minden természeti értékét elveszítené.

K.E.