CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2003. március 20., csütörtök 19:29


Minden út Rómába vezet


Körülbelül dél óta Olaszországban vannak

Minden út Rómába vezet


Hét óra előtt ma reggel elindult az autóbusz-karaván a zarándokokkal Rómába, hogy részt vegyenek Dr. Batthyány-Strattmann Lászlónak, a szegények orvosának boldoggá avatásán.

Az idő hűvös volt, három fok mindössze, szél is fújt tisztességesen a korai órán a vasi megyeszékhelyen, a csomagok is nehézkesen találtak helyet maguknak az autóbuszok méretes gyomrában, a kikísérő családtagok szemeiben pedig ott ült az aggodalom - de a zarándokok bizakodó lélekkel, lelkesen, vidáman foglalták el helyüket az üléseken, és vágtak neki a hosszú utazásnak.

A szombathelyiek a székesegyházban szentmisén vettek részt az indulás előtt, mely szentmisén Tibola Imre atya már Batthyány Lászlóhoz fohászkodott!

A felemelő zarándoklat állomásai: Padova, Róma, Assisi, Güssing (Ausztria), majd hazaérkezés. A csúcspont természetesen a pápai szentmise lesz, amelynek keretében II. János Pál boldoggá avat öt néhai szentéletű embert a világból, közöttük egy magyart, dr. Battyhány-Strattmann Lászlót, a szegények orvosát. Közeledik a pillanat, amikor a Szentatya Rómában kimondja: "...venerabilis Servus Dei, Ladislaus Batthyány-Strattmann Beati nomine in posterum appellentur". "Isten tiszteletreméltó szolgája, Batthyány-Strattmann László a jövőben Boldognak neveztetik".

E linken sok hasznos és érdekes információ található, hogy csak egy témakört emeljek ki: a magyar boldoggal együtt avatandó személyek adatai. http://www.katolikus.hu/batthyany/

Kapcsolódó cikk: http://www.cyberpress.hu/article.php?id=6866

Padova


A kép forrása: http://michael-newman.com

A főoldalon a pici képen kép Assisiból.

- gyöngyös -