CyberPress.Sopron

A Zügn név nem olyan gyakori, Sopronban mégis többen is viselik.
Sopronban születtem. A Zsilip utcában két Zügn család lakott, egymással csupán névrokonok vagyunk. Evangélikus őseink, s ezzel együtt a Zügn név valószínűleg a vallásüldözések korában került ide nyugatról. Magam és fiam ennek az "ágnak" egyelőre utolsó képviselői vagyunk.
Sopronban végezte iskoláit
Igen, mégpedig több szempontból is "eredményesen" - mosolyodik el. - Általános iskolám a Hunyadi volt, középiskolába pedig a Martosba jártam, noha végül is a József Attilában (Erzsébet utca - Deák tér sarok) érettségiztem. Az első kettő azóta már az Evangélikus Egyház iskolájaként működik. Amikor lelkészként visszakerültem oda, részben ma is aktív tanáraim közé kerültem.
Kérem, beszéljen lelkészi hivatásáról!
Evangélikus családból származom, nem volt meglepő, hogy konfirmálásra jelentkeztem. Addig semmiféle erősebb, személyes kötődésem nem volt egyházamhoz. Abban az időben, noha már csak egy rövid ideig, egy fiatal és agilis evangélikus lelkész, Joób Olivér működött Sopronban (akkor először, mert később még egy rövid ideig ismét itt volt). Egy jól működő ifjúsági csoportba kerültem, mely a megkonfirmálásom után is együtt maradt. Több, utcánk beli gyerekkel, akik között, a baráti körben, talán én voltam a legfiatalabb. Azt hiszem, ott kaptam az első indíttatást a lelkészi életre.

Hol végezte teológiai tanulmányait?
Budapesten. Akkoriban úgy nevezték: Evangélikus Teológiai Akadémia. Ez nem a soproni, az itt megszűntetett intézmény (a Deák téri "Teológia", ma ált. iskola egyik épülete) jogutódjaként, hanem egyházi lelkészképző intézményként működött, s tulajdonképpen mind a mai napig fájlalom, hogy a 5+1 éves komoly tanulmányi időszak, s gyakorló év után sem adott egyetemi végzettséget. Hittudományi egyetemi titulusát az intézmény csak nemrég kapta vissza. 1978-ban végeztem, és 1979-ben, a segédlelkészi év letöltése után kaptam meg a lelkészi diplomát.

Lelkészként merre vezetett útja?
Az első 7 évemet - legényemberként - Vönöckön töltöttem, egy Celldömölk-közeli Vas megyei faluban. Az ottani nagyon élő, segítőkész, szimpatikus közösséghez fűződnek lelkészként első élményeim. Éjjel-nappal együtt éltem a gyülekezettel. Ott ismertem meg azt a gyakorlatban, hogy mi az egyház, hogy mi a gyakorlata az egyháznak, amit a könyvekből elsajátítani nem lehet, s amit otthon, hiszen lelkész a felmenőim között nem szerepelt, szintén nem ismerhettem meg.
1985-ben megnősültem, akkor egy három éves "kitérőt" tettünk Veszprém megyében: Lovászpatona nagyközség jelentős filiával (hozzá tartozó környező helységekkel), mely az idős lelkészek távozásával csak tovább növekedett, majdnem Zircig kiterjedően. Volt vasárnap, amikor 5-7 istentiszteletet is kellett tartanom. A bakonyi közlekedés nehézségeit, azt hiszem, nem is kell ecsetelnem, bár szolgálati trabantom megjárta az utakat télidőben is, amikor már minden más jármű elakadt. Nagy Gyula püspök úr kérdése, kérése volt, hogy a nehéz helyzetben levő, csaknem forrongó körmendi gyülekezetet vegyem át. Én igennel válaszoltam. Körmend, a nyugat-dunántúli kis mezőváros szívemhez közel állt, bár a kastély köré települt város építészeti megoldásai egyáltalán nem Sopront idézik. Mint másutt, itt is, a tíz év alatt, templomot (gyönyörű neo-gót) renováltunk, a rendszerváltás után ebben az időben került vissza az államosított ingatlanjaink egy része. Felújított orgonát és gyülekezeti termet kapott a közösség. Rendszeresen tartottunk hangversenyeket, ezek nagy és általános városi érdeklődést váltottak ki. A polgári körnek és a Lions klubnak voltam tagja, és a város megsegítésében így közvetve is részt vehettem, részem volt a helyi kórház "megmentésében", amikor egy felújított műszerpark megszerzése segítségével tartottuk meg Körmenden a kórházat. 1993-tól esperes lettem, így látókörömbe egész Vas megye - egy 80-100 km-es sugarú körben, felügyeleti-látogatási kötelezettséggel - belekerült. Rendszeresen csak későn este kerültem haza.

Hogyan került vissza szülővárosába, Sopronba?
5 éve teljesen váratlanul jött a hír, hogy Sopronban egyszerre két lelkészi állás is megürült, s mivel a családi szálak is ide kötöttek, a gyülekezetet is ismertem, ezért hívtak ide.
Sopronban - már csak a templom felújításának segítése révén is - ismertek az evangélikus közösség jó finnországi kapcsolatai.
Finnországi testvérgyülekezetünk sokat segített Sopronnak, amikor a templomon a még világháborús eredetű sérülések komoly statikai következményei jelentkeztek. Ennek a kapcsolatnak a kiépítése és ápolása már sok évvel ezelőtt, a háború előtt kezdődött, s elődeim ideje alatt is folytatódott. A finn és magyar evangélikus egyház kapcsolata országos előzményekkel bír, mindig is voltak hallgatói cserék, amikor az evangélikus lelkészi pályára készülők, teológusjelöltek egymás országaiban több szemesztert is hallgattak, a gyülekezetek egymást látogatták. Így nem meglepő, hogy a magyar lelkészek közül többen is tudnak finnül és fordítva. Németországi testvérgyülekezetünk Bad-Wimpfen, éppen tőlük volt itt nálunk az elmúlt évben egy ifjúsági 35 fős csoport.

Hogyan jellemezné a soproni evangélikus közösséget?
A gyülekezet tevékenysége szerteágazó, de négy fontos tevékenységet tudok mondani, mely jellemzi, egyben kiemeli a közösség munkáját.
Az első a múltnak, a múlt emlékeinek az ápolása. A Soproni Evangélikus Gyülekezet a reformáció kora óta működik. A közben eltelt idő "hullámzásainak" történelmi magyarázata van. Rengeteg tárgyi, írásbeli anyagot őrzünk a múltról, amit múzeum, a levéltár anyagának kutathatósága (irodalmi- és családfakutatások) és más formákban igyekszünk közkinccsé tenni.
A második a német nyelvűség, mely megmaradt annak ellenére, hogy a gyülekezet nagy részét máig fájó módon, sajnálatosan és igazságtalanul 1946-ban kitelepítették. Nem feledkezünk meg a kitelepítettekről, emléküket a templomban emléktábla őrzi, ők pedig szeretettel és könnyes szemmel jönnek vissza hozzánk, hogy megnézzék a keresztelő kutat, ahol megkeresztelték és az oltárt, mely előtt konfirmálták őket. Istentiszteleteink állandó hányada ma is német nyelven történik, és Sopronban állandóan van (3-4 évente váltásban) a németet anyanyelvi szinten beszélő lelkipásztor, noha német nyelvű istentisztelet végzésére bennünket is kiképeztek.
A harmadik vonás a szociális, diakóniai munka. Alapítvány keretében működik a Házi Beteggondozói Szolgálat. Ugyancsak egyházi kezdeményezés, mely elsősorban szakmai alapon folyik, de mindenképpen szeretnénk a lelkipásztorkodással is összekötni, amikor híveink ezt igénylik. A lélek és test együtt van az emberben. Mindehhez egy új projekt készül, a Nyugdíjas Ház, amely előre láthatóan április 30-án átadásra kerül a Kisfaludy utca - Gyóni Géza utca sarkán.
A negyedik jellemző nyilván az oktatás
Igen, hiszen iskolaváros vagyunk, s csak a Líceumra kell utalnunk, mely alapítását tekintve régebbi, mint a Soproni Evangélikus Egyházközség. Működő iskolánk még az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, melynek egészségügyi szakképesítést adó részének támogatását sajnálatos módon az állam beszüntette, egészségügyi szakképzési alapítványi formájában alapszintű képzést viszont ma is biztosítunk. A gyülekezet kezelésében működik a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola. Most fejeződött be éppen a beiratás. Úgy néz ki, hogy jövőre is három első osztály indítunk.
Sopron történelmi egyházai közül hol foglal helyet a város legnagyobb templomával bíró evangélikus gyülekezet?
Második helyen állunk, a létszámot tekintve, a Katolikus Egyház után. A legutóbbi létszámfelmérési adatok azt mutatják, hogy a háromezer főt meghaladja a gyülekezet létszáma. A korábban körülírt négyezres szám nem bizonyítható, bár kétségtelenül rendszeresen jelentkeznek ún. latens hívek, akiket temetünk, akik kereszteléskor, más alkalmakkor fel-felbukkannak. A magukat valóságosan az egyházhoz tartozónak vallók száma azonban kb. 3000 fő.

Melyek az evangélikus egyház tervei Sopronban?
Úgy látjuk, hogy kb. az öt éves koron túli korosztály az, akiket mi megszólíthatunk, akikkel közvetlenül foglalkozhatunk, s úgy látjuk, hogy ehhez lassan személyi-intézményi feltételeink már adottak. Addig ezek a gyerekek nyilván óvó családi környezetben nevelkednek. Ezért is fontos, hogy a pasztorációs munka, mely alatt elsősorban a családlátogatásokat értem, megfelelő módon történjen. S meg kell vallanunk, hogy ez az, ahol - minden igyekezetünk ellenére - állandó hátralékban, restanciában vagyunk. A munkánknak valamilyen módon a tárgyi bizonyítását is szolgáló kötelező irodai munka mellett kevesebb idő jut rá, mint amennyi kívánatos volna. Fontos, hogy a felvállalt intézmények megfelelően működjenek. Munkám során sokszor gondolok papi jelmondatomra, melyből én is gyakran erőt merítettem: "Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket."( Mt 11.28)
- DI -