CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2003. március 26., szerda 16:03


UTAZÁS 2003 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás - Sopron és vonzáskörzete is képviseltette magát

UTAZÁS 2003 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás - Sopron és vonzáskörzete is képviseltette magát

    A Nyugat-Dunántúli Régió 280 négyzetméteres standon jelent meg, melynek felülépítménye egy dunántúli tornácos házat jelenített meg.
    A Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság a korábbi évek jól bevált gyakorlatának megfelelően számított a Tourinform irodák, mint szervező központok szakmai munkájára, így a kiállításon a térségek képviseletét az irodák munkatársai látták el.
    A soproni térség képviseletét ennek megfelelően saját kiadvány rendszerével a Tourinform Sopron vállalta fel, melyhez bekérte a vállalkozói ajánlatokat is. A régió igényrendszeréhez a Soproni térség bemutatása, ajánlati palettája megfelelően illeszkedett.
    Az idei vásári tapasztalatokról Horváthné Hoszpodár Katalint a soproni Tourinform Iroda vezetője elmondta:
- A turisztikai értékek régiónkénti tagolása, megjelenítése a belföldi turisztikai vásárokon évek óta bevezetett forma, a nagyközönség egyre inkább ennek megfelelően tájékozódik. Kevesebb tétova érdeklődővel lehetett találkozni, mindinkább jellemző volt az egyes térségeket célzottan keresők száma.
        Sopron és térsége önálló arculattal történő megjelenésére eddig a pénzügyi források hiánya miatt nem volt lehetőség, mely szakmai körökben évről-évre mindig nagy visszhangot vált ki. Amennyiben a jövőbeni források lehetővé teszik egy önálló stand megvalósulását – saját felülépítménnyel, installációval – a Tourinform Sopron szívesen felajánlja jelenlétét, szakmai tapasztalatait, az azonban senki számára nem lehet kétséges, hogy Sopron városának jelen kell lennie a Nyugat-Dunántúli Régió standján is.
 
    Javaslatot is tett az irodavezető: Az önálló városi megjelenés megvalósítása bizonyos forrásösszevonást, azonos irányba mutató együttműködést feltételez. Meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy az esetleg erre a célra rendelkezésre álló városi forrást milyen mértékben tudják kiegészíteni a térségben működő szakmai szervezetek: a kamara, a kistérségi társulások.
-  A vásárokon a vállalkozói megjelenést – szintén régiós keretek között (négy évvel ezelőtt) a kamara anyagilag is támogatta, a koordinálásban pedig tevékeny szerepet vállalt. A későbbiekben a vállalkozók kiállítási képviseletét fokozatosan a régió Tourinform irodái vették át.

Kiállítóhely biztosítása:
    A közös megjelenést – a standhelyet, felülépítményt, média szervezést stb. - teljes egészében a Regionális Marketing Igazgatóság finanszírozta, az irodáknak csak a stand személyzeti költségeit kellett felvállalniuk.
    Helyszín: Budapesti Vásárközpont, D pavilon 301/A, Nyugat-Dunántúli Régió Standhely. Fríz felirat: “Sopron és térsége” volt.

A soproni pult személyzetének biztosítása:
    A vásári jelenlét sikerének egyik elengedhetetlen, szinte a legfontosabb feltétele a megfelelő személyzet kiválasztása. A térség képviseletét - annak turisztikai vonatkozását kitűnően ismerő, jól kommunikáló, a vendégszolgálati és vásári munkában már megfelelő tapasztalatot szerzett - Tourinform Sopron munkatársak látták el.

Informálás menete:
    Kiemelten fontos, hogy a pult tevékenysége non-profit jellegű, a Tourinform Sopron non-profit szervezetként delegálja informátorait, munkatársait. Kifejezetten Sopron és vonzáskörzetére koncentrálva terjeszti a programokat, a turisztikai szolgáltatók ajánlatait. Összefogott anyagokat ad ki a térség teljes kínálati palettájáról.

- A nagyközönség tekintetében: a folyamatos, állandó pult melletti munka során a még tétova, bizonytalan érdeklődőt is megszólítva, kommunikációt kezdeményeztünk egy–egy barátságos, a térségre vonatkozó kérdésfeltevéssel. Az Aktív programajánló füzet két, belső borítói térképe alapján gyorsan összefoglaltuk a városlátogatáson kívül a környék bakancsos és kerékpáros túralehetőségeit, a vízparti üdülés vonzását. A “Hú, nagyon jó! Valami ilyesmit kerestem!” után következhetett az egyéb rendezvényi, múzeumi ajánlatok- nyitva tartások kézbe adása. Végezetül a gasztronómiai és szálláslehetőségek kiajánlására került sor, melyet már legtöbben személyre (pénztárcához) szabottan kértek.
    A vásárt követően az egyéb kérések megválaszolása érdekében 23 elektronikus levél és 40 postai levél elküldésére került sor, melyet az érdeklődő pontos elérhetőségének regisztrációja előzött meg - tájékoztatott az irodavezető, aki a továbbiakban hozzáfúzte:

- A szakmai közönség tekintetében: az első két szakmai napon az utazásszervezők és a pultot felkereső újságírók, egyéb szakmai szervezetek részére előre összekészített anyagot adtunk át, mely alkalmával felajánlottuk a további segítségünket. Szinte valamennyi szervezet részére, kérésének megfelelően további anyagot juttatunk el elektronikus, vagy postai úton a vásárt követően.

 Látogatói felmérés
    Mivel egy szakvásár-kiállítás alakalmával a térség képviseletében jelenlévő munkatársak, valamint a szakma illetve nagyközönség között a közvetlen kommunikáció eredendően biztosított, ezért ennek lehetőségét maximálisan érdemes kihasználni azért, hogy a következőkről alkothassunk reális képet: a térség ismertségéről, a valós piaci helyzetről (versenyhelyzetről), a fogyasztók igényéről, magatartásáról, szokásairól, a korábbi térségi tapasztalatokról, a potenciális, a térséget programozó partnerekről, együttműködés esélyeiről.
    A Tourinform Sopron munkatársai a vendéggel folytatott kommunikációt követően a megkereséseket, az érdeklődési területek regisztrációját is elvégezte az iroda által összeállított felmérőlap alapján.
    Ennek megfelelően egyetlen egy potenciális vendég, de tétova érdeklődő sem maradt térségi információ nélkül, a megkérdezések alapján mindenkor kommunikációt kezdeményeztünk a térség megismertetése érdekében.

A felmérés kiértékelése
    A Tourinform iroda felmérést  – a soproni pult és a térség látogatottságára vonatkozó – eredményét,  külön kitérve az egyes téma szerinti megkeresésekre ezúton közzétesszük és értékeljük
    A napokra lebontott megkeresések alapján – a korábbi tapasztalatoknak megfelelően a péntek és a szombati nap volt a legeredményesebb.
    Sopront és térségét jól ismerők aránya 41%, de ezek között feltűnő volt azoknak az aránya, akik pár napot, de akár egy hetet évről-évre Sopronban töltenek.
    Az újságírók és utazásszervezők érkezése szinte az első két szakmai napra koncentrálódott, akik cégszerű regisztrációjukat a jövőbeni kapcsolattartáshoz külön kérték.
    Az érdeklődési területek szerinti értékelés jól reprezentálja azt, hogy a szakmai kör, az utazásszervezők, a sajtó ( az első két nap) kifejezetten Sopronra koncentrál, míg a nagyközönség évről-évre a térségi kínálatok egyre jobb ismerőjévé válik.
    A szakma a városi lehetőségeken, rendezvényeken kívül a Fertő-táj, mint világörökséget egyáltalán nem kereste, a Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlatát nem igényelte. A vízi és biciklis, bakancsos túrák iránt a nagyközönség már célzottan érdeklődött.
    Az ifjúsági szálláslehetőségek továbbra is keresettek, melyhez a jelenlegi szálláskínálatot mindenképpen bővíteni érdemes, a potenciális vendégkör megtartása érdekében azonban az állagmegóvást, a minőségi fejlesztést évről-évre tervezni kell. A szálláshelyek értékesítését a konkrét programokkal való kiajánlás segítheti, táborok szervezése egyes érdeklődési köröknek megfelelően.

    A konferencia szervezés tekintetében az új fejlesztés még nincs a szakma gondolatkörében. E tekintetben négy konkrét megkeresést regisztráltunk. Egy szervező részére adtunk kifejezetten angol nyelvű ismertető betétlapot.

    A szomszédolás Ausztriában programkiajánlás lehetőségét a turisztikai kapcsolatbővítésen keresztül, a viszonosság elvén érdemes mérlegelni, mert a színvonalas fesztivál jellegű programok iránt nagy a kereslet, de a térségen belül teljes szezonra ez még nem biztosított.
    Az együttműködést EU forráslehetőségek is segítik.
    A statisztikai kiértékelést áttanulmányozásával ahhoz szeretnénk mindenkit segíteni, hogy  a saját szakterületére vonatkozólag hasznos információhoz jusson.

Javslatok tennivalókról
    A Tourinform iroda vezetője a tapasztalatok alapján, ami a térség kiajánlását érinti több tennivaló tekintetében is javaslatokat tett:
- Meg kell jeleníteni a térség vonatkozásában a Fertő mente világörökségi voltát, rangot jelent, külön érdeklődést kelthet. ( Ausztriai lehetőségek felvillantásával.), a Fertő tó víz közeli programlehetőségét a kerékpáros ajánlatokkal érdemes összekapcsolni, mert ezzel markánsabb bevezetést nyerhet, a Fertő-Hanság Nemzeti Park turistabarát hozzáállásával tudná segíteni a térség érvényesülését, a régióban lezajlott nagyarányú gyógyturisztikai fejlesztések versenyhelyzetet teremtenek régión belül, amit mindenképpen ellensúlyozni kell, mert bekövetkezhet az a szomorú helyzet, hogy Sopron látogatását ezekről a gyógyhelyekről fogják egy napra tervezni a turisták, nem pedig fordítva. (Fesztiváljellegű programgazdagításra lenne szükség, Ausztria elérhetőségének hangsúlyozását a térségi tartózkodás meghosszabbítása érdekében célszerű felvállalni stb. )

    Az Utazás 2003 Kiállításon való részvételt komoly és igényes előkésztőmunka előzte meg, amelynek része volt a turisztikai vásárok és a szezon megfelelő előkészítéséhez a vállalkozók aktuális ajánlatának, a múzeumok egész éves nyitva tartásának, a rendezvényszervezők garantált programtervezetének bekérése. Az információk turisztikai kínálati szempontok szerinti csoportosítása, táblázatba történő szervezése, sokszorosítás, illetve a 2002. december-2003. január időszak közötti nyomdai kivitelezése.

  • Kiadványok is készültek, amelyekkel az iroda a vendégszolgálaton kívül a vásári érdeklődőket is rendszerezett információkkal tudja ellátni: Múzeumi katalógus nyelvenként  3000 darabos, információs térkép 20.000-es, Aktívan és egészségesen programajánló füzet 3000 darabos, Eseménynaptár 2003.  3000 darabos példányszámban készült.(ez utóbbi a nagy érdeklődésre való tekintettel (5000 -es példányszámban), egyszerűbb utánnyomásban is készül.

  •     Hoszpodár Katalin a Tourinform Iroda vezetője elmondta: a “Welcome to Hungary” beutaztatók részére szervezett rendezvényen, melyet egy nappal az Utazás 2003. Szakmai Kiállítás előtt szerveztek, a régiót a Nyugat-Dunántúli RMI képviselte. Sopron méltó képviseletéhez a beutaztatók részére 10 német -10 angol exkluzív ajánlati csomagot állítottak össze, mely alapján a térségi érkezés programozhatóvá válik.

    A Tourinform iroda Sopron és vonzáskörzetének teljes turisztikai kínálatának képviseletét vállalta fel, amit a Nyugat-Dunántúli Régió standján a turisztikai szolgáltatók együttműködésével szívesen teljesített.

    K.É..
    Fotó: www.utazas.hu