|
Március 27. - színházi világnap -
Március 27 - színházi világnap - Az emberiség
nagy találmánya
A színház, a színháziak hagyománnyá vált tavaszi ünnepére évente felkérnek
egy jeles személyiséget, fogalmazza meg világnapi üzenetét.
A 2003-as gondolatokat Tankred Dorst Münchenben élő, Hauptmann-,
Büchner-, E. T. A. Hoffman-, Max Frisch-díjas német drámaíró vetette papírra:
Mindig újból föltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon a színház
korszerű-e még. A színház kétezer éve tükrözi a világot, kétezer éve vitatkozik
az emberi állapotról. A tragédia végzetesnek mutatta az életet, és a komédia
is elég gyakran ezt tette. Az ember hibázott, végzetesen tévedett, küszködött
a viszonyaival, hataloméhes volt és gyenge, rosszindulatú és jóhiszemű,
felhőtlenül vidám és istenkereső.
Mostanában azt hallom, hogy a mi életünket nem lehet többé megragadni
a hagyományos színházi eszközökkel, a hagyományos dramaturgiával. Ebből
az következik, hogy az ember nem tud többé elmesélni egy történetet. Ehelyett
mindenféle szövegek jönnek, dialógus sehol, csupa kijelentés.
Dráma semmi.
Életünk horizontján már egy egészen más emberi fajta van emelkedőben:
olyan lények, akiket kívánságra, szándék szerint klónoznak és géntechnikailag
manipulálnak. Ennek az új, hibátlan embernek, már ha van ilyen, nincs szüksége
többé arra a színházra, amelyet mi ismerünk. Számára érthetetlenek volnának
azok a konfliktusok, amelyekről ez a színház szól.
De nem ismerjük a jövőt.
Én azt hiszem, hogy minden erőnkkel és tehetségünkkel, ami - nem
tudjuk, kitől - adatott nekünk, meg kell védenünk rossz és szépséges, hibákban
gazdag jelenünket, értelmetlen álmainkat és haszontalan erőfeszítéseinket
az ismeretlen jövőtől. Eszközeink gazdagok: a színház tisztátalan művészet,
amely gátlástalanul fölhasznál mindent, ami az útjába akad. Mindig hűtlen
marad az elveihez. Magától értetődően kacsint össze a kordivattal, képeket
lop el más médiumoktól, néha lassan beszél, máskor hadar, dadog, elnémul,
emelkedett és közönséges, egyes történeteket elkerül vagy tönkrezúz, másokat
mégis elmesél.
Én bízom benne, hogy a színház mindig újra megtelik élettel,
mindaddig, amíg az emberek szükségét érzik, hogy megmutassák és előadják
egymásnak, milyenek is ők, milyenek nem és milyennek kellene lenniük.
Igen, éljen a színház!
Az emberiség egyik nagy találmánya, amely éppen olyan nagyszerű,
mint a kerék feltalálása vagy a tűz megszelídítése.
Fotók: DI
(cyberpress SzínházVilág-archívumából)
|
