Miért jöttél közénk?
Miért jöttél közénk?
Grafika: D. Hoffer E.
Jn 12.20-33 Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent, volt néhány görög is. Ezek Fülöphöz fordultak, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp odamentek és elmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg.
Természetes dolog, hogy az ember saját életét minden nap jobbá, kényelmesebbé szeretné tenni. Valahogyan "benne van a természetünkben" a menekülés a rossztól és a fájdalomtól. Ez adott esetben megmentheti életünket, megvédhet attól, hogy tudatosan bármi rosszba is belehajszoljuk magunk. Ugyanakkor él bennünk egy fajta elvárás mindenki mással szemben, hogy - feltétel nélkül - ő is ezt az igényünket szolgálja ki.
Vannak azonban machinált, külsőleg befolyásolt momentumok is életünkben, amikor nemcsak a valódi, de a vélt veszélytől is próbálunk menekülni, sőt, egy másik úgymond jó igéretében képesek vagyunk a rosszra. Gondoljunk csak egészségünkre, túlzó és végletes, de semmiképpen nem következetes magatartási formáinkra!
A mai evangélium kapcsán jut eszembe a vicc, amikor az egyszerű ember a nagyheti szertartásról mérgesen megy haza, hogy "már tavaly is felfeszítették! Minek ment idén is oda!" Márpedig a mai részletből egyenesen következik, hogy Jézusnak mások a prioritásai az életben; vallja, hogy vannak olyan tudatosan vállalt nehézségek, adott esetben a teljes önfeláldozás, amit minden észérv ellenére is vállalni lehet, vállalni kell (amit újra vállalna, mert az isteni értékrend, mely Jézusban emberivé is vált(!), erre "kötelezné"). Nyilván a vállalás feltétele az a mindent megelőző meggyőződés, hogy valaki tudja, miért jött világra, mi a célja. Enélkül elképzelhetetlen a következő mondat: "De hiszen éppen ezért az óráért jöttem.", és értelmetlen mindenfajta hasonlat az elhaló búzaszemről (más jézusi parabolában az Igéről, vagyis magáról Krisztusról), melyből sokszoros élet fakad.
Tartok tőle, hogy a bizonyos óra és a fontossági sorrendnek az ismerete nélkül teljesen érthetetlen, amit Jézus itt mond: vannak fontosabb dolgaink, s ezek nem mindig a legkényelmesebbek, nem mindig azok, amikre emberi természetünk vágyik. (Talán eggyel jobb az "osztályzat" azok esetében akik a pillanatnyi "nagyon rossz"-ban esetleg évek múlva kegyelmet képesek látni.)A világban folyó sátáni működést (melynek legfőbb tevékenysége éppen a cél elhomályosítása, az óra és a maghalás eszköz voltának negálása) tagadó "modern" ember számára pedig értelmetlen a kísértőre vonatkozó mondat, nem is akarhatja a világ fejedelmének kivetését.
A címbeli kérdésre Jézus ugyanis itt adja meg a választ. A választ lehet eszkatologikusnak, tehát a végidőre vonatkozónak nevezni, mint ahogyan valóban túlmutat az "itt és most"-on, de nagyon is a mi mindennapi szituációinkban történik ez. Meggondolandó, hogy bárki más, aki velünk akármilyen módon közösséget képvisel, az, hogy mit válaszol a kérdésre, meghatározza minden reakcióját azokban a helyzetekben, amikor valamilyen szinten mások sorsa felől is dönt. Ezért is nagyon fontos az evangéliumi részlet személyes kérdése a mindennapokban, mert talán kevésbé lepődünk meg a döntéseken, azon, hogy kik és mit határoznak sorsunk felől.
- DI -
|