CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2003. április 05., szombat 11:54


8-10 milliós rendezvény 400 résztvevővel

Határ Bál júniusban

Határ Bál júniusban

    - Tekintettel a jószomszédságon és a kölcsönös érdekeken alapuló határmenti együttműködés jelentőségére, Magyarország Európai Unióba való belépésére, valamint a rendezvény hiánypótló voltára való figyelemmel rendezik meg 2003. június 21-én a Határ Bált Sopronban - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Hungária Serházban Walter Dezső, Sopron polgármestere, Kránitz László, országgyűlési képviselő és Pataki Péter a D'accord 2000 Rendezvényszervező Iroda vezetője tartott.
 

Kránitz László, Walter Dezső, Pataki Péter

    A mintegy 8-10 milliós költségvetésű rendezvény Sopron város Polgármesteri Hivatala, és osztrák határmenti települések együttműködésében valósul meg.
    A Határ Bál, amelyet hagyományteremtő szándékkal hívnak életre, a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban lesz, ahol a szervezők négyszáz résztvevőre számítanak, akiknek a régi idők báli hangulatát ígérik.
    A rendezvény – amely fővédnökének Göncz Árpád, volt köztársasági elnököt szeretnék felkérni – bevételének egy részét a Soproni Egészségügyi Alapítvány javára ajánlják fel a szervezők, akik a szponzorok között kiemelt figyelmet szenteltek a Bank Burgenland, sajtótájékoztatón is megjelent képviselőjének; Thomas Radil a nyár közepén Sopronban nyíló Sopron Bank Rt. igazgatóságának elnöke a cége nevében szintén az együttműködés fontosságáról szólt. 

    A szervezők a rendezvény célcsoportjaként a határ két oldalán élő vállalkozói és értelmiségi réteget jelölték meg. A belépőjegyek tízezer forintba kerülnek majd; azok, akik a díszvacsorán nem kívánnak résztvenni négyezer forintos un. sétálójeggyel vehetnek részt a táncos mulatságon, illetve kapnak majd lehetőséget az éjféli étkezésen való részvételre.
 

    A sajtótájékoztatón résztvevők hangsúlyozták: a rendezvény, amely Magyarország európai uniós csatlakozásának "határán van" nyomatékosítani kívánja a jó osztrák magyar kapcsolatokat.
- Sopron idegenforgalma, kulturális életének, a határokon átnyúló kapcsolatok erősítésében való jövőbeli szerepét, amely Sopron régióközponttá válásában is fontos lehet, szintén hangsúlyozták a sajtótájékoztatót tartók.
T.É.