CyberPress.Sopron

Öt éve ment el örökre a soproni múlt mindentudója

Dr. Friedrich Károly (1906-1995), a kiváló fotómûvész és operatõr, a hajdani Városi Mozi elismert igazgatója, a népszerû és közkedvelt idegenvezetõ öt évvel ezelõtt - nyolcvankilenc évesen - örökre elhagyta imádott városát. Nagy részvét mellett, 1995. január 6-án temették.

A Várkerületben élõ özvegye, Magda néni és nagyobbik fia dr. Friedrich András közgazdász abba a szobába vezetett, ahol a nagy népszerûségnek örvendõ Kari bácsi íróasztala ma is áll. Rajta emléktárgyak, iratok, mintha a ház ura éppen csak leugrott volna, hogy elintézze ügyes-bajos teendõit. Magda néni arra a kérdésemre, milyen ember volt Kari bácsi, hosszas tûnõdés után válaszolt:
- Máig sem találkoztam hozzá hasonló emberrel - sóhajtott nagyot. - Már aki a szülõvárosát, Sopront olyan mérhetetlenül szerette volna, mint õ. - Emlékszem - folytatta most már mosolyogva - tíz napra szólt a nászutunk, de az ötödik napon hazajöttünk, mert nem bírta tovább Soprontól távol. Azért fotózott, filmezett, hogy városáról a szépet láttassa. Ezért vált idegenvezetõvé is, és a mozizásban is azt szerette, hogy csodálatos dolgokat mutathatott az embereknek.

Friedrich Károlyt már egészen fiatalon magával ragadta a mozgóképszínház. Amikor megkérdezték tõle: fiam, mi szeretnél lenni - gondolkodás nélkül rávágta: mozis. A jogi tanulmányok befejeztével mozigépkezelõi képesítést szerzett és 1930-ban megvalósult álma: mozis lett. Három egymást követõ évben nyerte el a Metro-Goldwin Mayer reklámverseny fõdíját, az ezüst serleget, amelyet Magda néni ma is büszkén mutatott meg.

- Számára nagyon fontos volt a mozi, s fejlett érzéke volt a reklámhoz - említette Magda néni. - Jelszava volt: a jó film, a jó reklám biztos üzletet hoz. Emlékszem, egyszer egy természetfilmet vetítettek, s férjem a mozi udvarába egy kecsesen mozgó õzikét kért kölcsön az erdészettõl. Mondanom sem kell, özönlöttek az emberek a moziba. A gyerekek az õzike miatt csak nehezen mozdultak a kerítés mellõl. Kari bácsi jeles filmkészítõ volt. Kamerájával megörökítette a város rangos eseményeit, köztük a Hûségkapu leleplezését, vagy a Rothermere-emlékmû avatását. A Soproni Szimfónia címû filmjét országszerte vetítették. Kópiáin megörökítette az utókornak a poncichterek hétköznapjait, a soproni szüretek hangulatát, a hegy levének születését. A hegyeket, az öreg házakat, a kanyargós utcákat, az embereket.

Az államosítás Kari bácsit sem kímélte. Moziigazgatóból plakátragasztóvá lett. Nem röstellte, de nagy törés volt az életében. Sokszor éjszaka dolgozott,  mert nappal ismerõsei gyakran megállították egy szóra, s alig haladt a munkával. 1951-ben bekapcsolódott a város idegenforgalmába. Idegenvezetõként négy évtizeden át szolgálta tovább szülõvárosát. Több, mint kétezer elõadást tartott magyar és német nyelven a leghûségesebb városról. Mondanivalóját hétszáz maga készítette színes diával tette még emlékezetesebbé.

- Férjem az oroszlán jegyében született, s ezt le sem tagadhatta. Szeretett uralkodni, persze a fogalom nemes értelmében - emlékezett az özvegy. - Mindig a társaság közepe volt. Talán ezért is volt nagyon jó idegenvezetõ. Imádott az emberek között lenni. Hatalmas volt a lelkesedése, jó a humora, mindig mosolygott. Ideális férj volt, igaz, a konyhában nem törekedett babérokra.

- Minden tekintetben kiváló édesapa volt - szólt közbe András. - Szigorú szavai ma is a fülembe csengnek. Szerette volna, ha a nyomdokaiban járunk. Mivel kedvelte a zenét, örült, hogy muzsikálunk. Emellett persze megkövetelte a kemény, következetes tanulást. Nagyon jó volt vele beszélgetni, nyitott volt mindenre. Rövid gyeplõn tartott minket, ugyanakkor sokat játszott velünk, még a palkátragasztásba is bevont minket. Büszkék voltunk rá, amikor 1970-ben Pro Urbe-díjat kapott, 1986-ban pedig szülõvárosa díszpolgára lett.

- Fizikai és szellemi ereje teljében egy napon azon kaptam, hogy hatalmas papírdobozban az emlékei között kutat - idézte fel azt a bizonyos szombati napot Magda néni. - Elõszedte a régi plakátokat, a fotókat, az újságkivágásokat, a még megmaradt mozis feljegyzéseit. Nem szóltam hozzá, mert láttam rajta, hogy gondolatban valahol messze jár. Szemei elõtt, akár a moziban, a cellulóz szalagon, film pergett. Talán a saját szép és tartalmas életét látta... Másnap, vasárnap reggel kórházba kellett szállítani, ahonnan soha nem tért már vissza. 1995. január 30-án hunyt el.

Friedrich Károly személyisége összekovácsolódott szülõvárosával, a mozival és az idegenvezetéssel. Példaértékû munkássága Sopron város szimbólumává lett.

Török Magda