CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2003. Ăˇprilis 05., szombat 23:08

Nagyvárad hangulata az Erdélyi Házban - Kristófi János tárlata

Kristófi János Nagyváradon élő, erdélyi festőművész tárlata nyílt meg a Fövényverem utcai Erdélyi Házban. Az 1992. évi után, a jelenlegi a festőművész második soproni bemutatkozása.

Kristófi János tárlatát Sz. Nagy Sándor nyitotta meg

Monospetri, a szülőfalu, ahol a hit nem formaság, hanem életet meghatározó létforma volt, akárcsak a tökéletes boglyát és szénásszekeret rakó parasztember minden tudománya: szőlőmetszés, rózsa-ojtás, kapu- és kerítés-állítás, ahol Kristófi mielőtt még a templom orgonája elé ült volna, már az önfenntartó családközösség egyenrangú tagjává vált, annak minden feladatát megkapva: a libaőrzéstől, a kenyér körüli munkákon át az őszi betakarításig, szüretig.
Azután a falu plébánosának a tanácsára következik a nagyváradi Gozsdu Líceum, a Szilágysági kárásztelki kántortanítóság, majd Kolozsvár, ahol "kétszakossá" válik Kristófi, majd a kántorizálás mellett végül is a festészettel köt örök szövetséget.

A gyerekkorban megismert paraszti lét őszintesége, rajzkészsége, szakmai tudása, a nem formaságból vezetett pontosságot, fegyelmet és rendet megkívánó életstílus egyik hozománya, amelyben a becsületesség, a jól végzett munka és a tisztességes helytállás mindig is alapvető zsinórmértékek voltak. Tudatossággal ötvözött erkölcsi kötelmek teszik tanúságtétellé Kristófi művészetét.
Sopronban bemutatott festményein végigkísérhetők Kristófi János alkotói korszakai. A koloritra hangsúlyt helyező, tájkivágásokat megörökítő festő a gyermekkori tájakat, érzéseket keresi, idézi, azért, hogy a hagyományos festésmóddal eljusson az impresszionista látásmóddal rokonítható, ködfátyolon keresztül láttató táj-, és városképeihez, amelyeken már a kezdetektől fogva mellőzte a harsány színeket.

A hangulati és atmoszférikus állapotokat jelenítő csendéleti tárgyainak földszíne – hamvasított okkerek, barnák, zöldek, terrakották – a visszafogott ködös felületek zajos feltűnést mellőző korszakát a fényszíneké követi, majd a műterem és művészi világot idéző – egyre expresszívebb – megfogalmazásokat az árnyéktalan látomásokat régi, patinát idéző városképek és - hangulatok képi megfogalmazásai. Fehér, fekete, arany, mélyvörös, tompa sárga, fanyar zöld árnyalatokban nosztalgikus idézeteit festi a múltnak, magányos alakokat a várakozás, és az illúziókeltés és -vesztés állapotában.

Kristófi János festészetének – a kialakult festői stílusához harmonikusan illeszkedő – szakrális elemei elválaszthatatlanok Szent László városának történelmi hitvalló hangulatától. A váradi magyar király arcát, lelkét, gondolatait kutatják Kristófi Szent Lászlót idéző képei. Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Imre, majd további szakrális témájú képek sorozatával vallja meg hitét Kristófi.

A nagyvárosi artisztikum: Várad a szecesszió városa, a paloták ívei, a régi erdélyi festőjellemet keltik életre Kristófiban, azt, akinek képeinek hangulatában, a váradi motívumokon túl jelenik meg a mára már nemesebb felének túléléséért küszködő város, amelynek hangulatát Banner Zoltán esztéta, több erdélyi képzőművész kritikusa, méltatója, ismerője – valamint néhány, Sopronban ezúttal nem látható Kristófi-grafika – segítségével idézünk:

"Úgy ült ez a város Erdély nyugati ablakában, hátával a bihari havasoknak fordulva, mint egy franciásan bájos, könnyelmű, de szemtelenül tehetséges, daloló sanzonett. (...). Senki sem tudta, hogy kié a szíve, de mindenkivel dalolt, szívből, igazán: a szépen kántáló pappal, a tanyákról mulatni jött paraszttal, duhaj huszártiszttel, vagy a bihari udvarházakból bevetődött úrral éppúgy, mint a Körös utcai tímárokkal, vagy kékfestőkkel, vagy a Váralja szegény proletárnépével. Mindenki imádta, és mindenki magáénak vallotta, úr, polgár és proletár, a megbűvölt szerelmes hitével - hogy csak az övé. Mindenki otthon érezte itt magát.

A bíboros püspök, Tisza István, az ország ura, a geszti földesúr éppen úgy, mint a Cion bölcseinek iskolájában ügyvéddé, orvossá, malmossá és szeszgyárossá cseperedett, mohó étvágyú nagypolgárság, vagy a dzsentriből hivatalnok értelmiséggé süllyedt középosztály. Imádta és birtokolta a meggazdagodott, mesterségére büszke kézműiparosság éppen úgy, mint a hirtelen cseperedő gyáripar munkásai.
Imádták, mert befogadó és serkentő kedvű élet lobogott benne. Mindenkit szívesen látott egy feltétellel: hogy tudjon valamit, de ezt aztán bravúrral, igazán tudja. Szerette a tehetséget, de nem hagyta nyugodni. Szeszélyes, furfangos súrlódással a legjobbat, legigényesebbet csiholta ki belőle. Itt a szabónak Párizzsal és Londonnal kellett versenyeznie, az író legalább Anatole France-ot vagy Oscar Wilde-ot vallotta mesterének. A jogász Szilágyi Dezső maszkjában járt s hozzá hasonló arányokra tört, az orvos legalábbis Grósz Emil méreteivel méretett.
Aki itt tanult, s itt vitte valamire, bátran nekiindulhatott a világnak. Indultak is sokan. S aki tehetséges magyar volt a századfordulón, alig kerülhette ki Váradot. Hazajött, hogy második hazájának vallja.
Amilyen bizarr és lenyűgöző légköre alakult ki, éppen olyan szabálytalan és meglepő zugaival felejthetetlen külsejében is. Mindig játszik, kötődik, alakoskodik: nagyzol vagy szerénykedik. (...)

Amint befut a pesti gyors, mindjárt az állomásnál a püspökhalmon épült kéttornyú, hatal-mas arányú barokk székesegyház fogad. Művészi freskóival, misztikus áhítatot sugárzó színes ablakaival azt a látszatot és hangulatot kelti, hogy valóban Szent László középkori városába érkeztél, de a templom előtt, arányaival a templomot is túlszárnyaló, franciás-díszű, óriás püspöki palota, 365 ablakával, arany-kék-piros, festett címerével a homlokán, egy kisebb német fejedelmi udvar pompáját vetíti eléd. Körötte a hatalmas, százados fáktól árnyékos fóúri park. (...) Ez Schlauch bíboros püspök birodalma."

"Csodát teremtett Kristófi János, elindult az "Értől (vagy Berettyótól) s befutott a Szent Nagy Óceánba, az erdélyi, és egyben az egyetemes magyar művészetbe" - idézte a soproni Erdélyi Házban Sz. Nagy Sándor festőművész-restaurátor Kristófi János kiállításának megnyitóján.
A tárlat április 12-ig, munkanapokon 10-15 óra között látogatható.

Tóth Éva