CyberPress.Sopron

    Tegnap este a TIT Sopron székházában tartott előadást Miszlivetz Ferenc szociológus, a Szombathelyen lévő Társadalomtudományok Európa-tanulmányok Intézetének vezetője “Az európai konstrukció” címmel. A gyakorló szociológus és előadó előadásaiban mindig magával ragadóan éles elméjű, ugyanakkor elmélyült és alapos is.
    Az Új Európáról tartott előadást, amely a keleti irányú kibővítés miatt is új arculatot, új minőséget, új dinamizmust jelent. Azonban, a bővítés bizonytalanságai ennek az Új Európának a bizonytalanságait is jelentik. Nem dőlt el még az új európai kormányzat jellege sem. Létrejön-e egy szoros föderáció, vagy megmarad a kormányközi együttműködés felemás rendszere? Esetleg van alternatíva ezeken túl is? Sokféle válasz születik ezekre a kérdésekre.
    A dinamikus közép-európai gazdaságok csatlakozásuk esetén új prosperitást és stabilitást hoznak magukkal. Ez pedig, pozitív hatással lesz az új szomszédokkal kialakuló kapcsolatokra. Ehhez azonban túl kell lépni a szűk látókörű kormányközi megközelítésen. Még így is kérdéses: Quo vadis, Európa?
    Jacques Delors, az Európai Unió főépítésze szellemes megoldást javasol: az integráció bővítését és mélyítését egyszerre, de nem egyenlő mértékben. A bővítésnél nem szabad azonnal számonkérni a tökéletesség európai álmát, a mélyítést pedig először csak egy meghatározott körben kell megvalósítani. Ezt a kört Delors bátran avantgarde-nak nevezi, az Európai Unió összehangolódott belső magját értve ezalatt. Az elképzelés szerint ez az avantgarde képes megteremteni a föderációt, a többi tagállam marad az Európai Unió. Magyarán: mindenki lép egyet: jelöltek belépnek az Unióba, de az Unió magja továbblép, föderálódik. Megmarad a kettős szerkezet, de egy magasabb szinten, meghatározott keretek között. A modell nyitott és dinamikus. A föderációt nem veszik körül falak, szabad a belépés az arra éretteknek. És legfőképpen szellemes: a félperiféria felkerül a centrumba, miközben a centrum még központibb pozicióba kerül. Kétségtelenül, ebben a modellben mindenki nyertesnek látszik.
    Noha az európai közvélemény jelentős része (közel fele) támogatja a keleti bővítést, a kelet-európaiakkal szemben erős fenntartásai vannak. A “keleti tömbről” kialakított sztereotípiák a nyugat-európai társadalmak jelentős részében még továbbélnek.
    Az új európai térben formálódó intézmények, közös projektek és szakmai együttműködési programok a lehetőségek széles körét kínálják, különösen a határmenti régiókban. Az Alpok-Adria Szövetség lazább, és a Nyugat-Pannon Eurorégió szorosabb keretei új lehetőségeket nyithatnak az integráció előtt. Ezeknek a sokáig mesterségesen kettészabdalt régióknak óriási a látens emberkincstartaléka. A gazdasági siker a helyi társadalom politikai és kulturális összetevőiből táplálkozik. A tagjelölt országok első körének csatlakozásával Közép-Európa kulturális sokfélesége szabadabb és megfelelőbb politikai keretek között bontakozhat ki. Új, tágasabb lehetőségek nyílnak a társadalmi kirekesztés, a munkanélküliség és a létbizonytalanság csökkentésére és felszámolására.
    A regionális fejlődés nem lesz egyenlő sem országos sem közép-európai szinten. A sokszintű kormányzat működésbe lendülésekor a nyugat-magyarországi régió a szomszédos régiók számára modellként és fejlődésük előrelendítőjeként szolgálhat. előnyös földrajzi helyzete, környezeti – természeti és történelmi – adottságai, gazdasági teljesítménye, valamint számos társadalmi és kulturális mutatója predesztinálják erre az avantgard szerepre.
    Gazdasági vonatkozásban sikeresek és vonzóak, a külföldi közvetlen tőkeberuházások első számú célpontjai a régiót alkotó három megye, beleértve a helyi önkormányzatokat és intézményeket, amelyek hajlamosak arra, hogy elhanyagolják a sokszintű együttműködést a nem-gazdasági szférában.
    A jólműködő sokszintű kormányzat nem csupán közvetítő és “képessé tevő” intézményeket igényel, de szüksége van a társadalmi újítást megvalósító individuumokra és civil kezdeményezésekre is. A régió társadalmi és lélektani bénultságának hosszú évtizedei újraébredést és új életre kelést igényelnek. Az emberi és társadalmi létezés minden szintjén egyidőben van szükség új együttműködési és vállalkozói szellemre. Ez a lelki-szellemi megújulás egyszerre igényel önreflexiót, a kulturális intézmények és kutatási központok közötti munkamegosztás tudatos fejlesztését és a társadalmi részvétel, a mobilizáció élénkítését.
    Ennek az új társadalmi – vállalkozói és újító – szellemnek a magvai már megtalálhatóak a régióban, ám egyelőre még csak elvétve. Egy új, megfelelőbb kontextusba helyezve életképesek és egymást erősítve, termékenyítve fejlődhetnek.

Csiszár Ágnes