CyberPress.Sopron

Alkotmánybíróság: hétfőn eutanázia-határozat
Népszabadság - www.nol.hu

Az Alkotmánybíróság hétfőn nyilvánosan hirdet határozatot az eutanáziával kapcsolatos beadványról, amelyben azt kérik a testülettől, hogy semmisítse meg az egészségügyi törvénynek az önrendelkezési jogot korlátozó, kiüresítő paragrafusait, és állapítsa meg a mulasztásos alkotmánysértést azért, mert hiányzik a büntető törvénykönyvből a "méltányossági ölésnek" nevezett privilegizált tényállás.

Az eutanázia szó az eu (jó) és a Thanatos (a görög mitológiában a halál istene) szavakból származtatható. Orvosetikai meghatározás alapján az eutanázia végrehajtásának módja szerint aktív és passzív eutanáziát különíthetünk el. Aktív az eutanázia, ha az orvos tesz valamit, ami megrövidíti a beteg életét, míg passzív eutanázia esetén az orvos elmulaszt megtenni valamit, ami a beteg életét meghosszabbítaná. Aktív eutanázia esetén tehát az orvos megöli a beteget, passzív eutanázia esetén csak hagyja meghalni.

Takács Albert alkotmányjogász, az ombudsman jelenlegi helyettese és Kmetty Ildikó ügyvéd 1993 novemberében azért fordult az Alkotmánybírósághoz a kegyes halál kapcsán, mert egy asszony saját kezével segítette halálba gyógyíthatatlan gyermekét, és emiatt az anyát emberölésért elmarasztalta a bíróság. Az anyát végül Göncz Árpád akkori köztársasági elnök 1996-ban kegyelemben részesítette.

Ha az elviselhetetlen kínokkal küzdő ember méltóságának megőrzését választja saját életével szemben, akkor a halálról hozott döntésében nem szabad akadályozni vagy korlátozni. Az egyénnek joga van az élethez, ameddig élni akar, de ha a saját életéhez fűződő érdeke megszűnt, akkor az életéhez való joga nem alakítható át az élet kötelességévé. Az indítvány szerint az 1997-es egészségügyi törvény számos részletszabálya korlátozza az önrendelkezéshez való jogot az önkéntes, passzív eutanázia eseteiben, amikor a halálos beteg saját akaratából kéri az életfenntartó kezelés megszüntetését. A törvény ugyanis különféle orvosi vizsgálatokhoz, orvosi bizottságok nyilatkozataihoz köti a beteg önrendelkezési jogának gyakorlását.

Kis János egyetemi tanár, filozófus és Sajó András alkotmányjogász, akadémikus tavaly az eutanáziaügy kapcsán az Alkotmánybírósághoz címzett levelükben alapvetően a fenti beadvány mellett érveltek. Álláspontjuk szerint az egészségügyi törvény szükségtelen és aránytalan, néhol egyenesen önkényes korlátozásai együttes hatásukban kiüresítik, alkalmazhatatlanná teszik az életmentő, életfenntartó kezelés visszautasításának jogát.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése 2002 májusában kezdte meg az eutanáziával kapcsolatos indítvány tárgyalását, az ügyet Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke magára szignálta, így ő a téma előadó bírája.

A testülethez tíz éve benyújtott indítvánnyal először az Alkotmánybíróság akkori elnöke, Sólyom László foglalkozott, de 1998-ig, alkotmánybírói megbízatása megszűnéséig nem került napirendre az eutanázia ügye. A közvélekedésben az eutanáziával összefüggésbe hozott két legismertebb ügyben a magyar igazságszolgáltatás egyértelműen emberölésnek minősítette a cselekményeket.

Binder Györgyi 1993 szeptemberében végzett gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, nagyfokú fizikai fájdalomnak kitett 11 éves lányával, gyermeke kérésére. A kislány fürdővizébe egy működő hajszárítót ejtett, majd a víz alá nyomta a gyermekét, aki néhány másodpercen belül meghalt. Az eutanáziára hivatkozó anyát a Fővárosi Bíróság kétévi börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az ügyészi fellebbezésnek helyt adva a Legfelsőbb Bíróság 1995 októberben úgy döntött, hogy az emberölésért kiszabott szabadságvesztést a vádlottnak le kell töltenie.

Az ítélet szerint, ha a büntetőjogi szabályozás lehetőséget adott volna az eutanáziára, azt akkor is egyértelműen az orvos és a beteg viszonyára kellett volna leszűkíteni. A bíróság kitért arra is, hogy a magyar büntetőjog a passzív eutanázia megítélésében is szigorú, ilyen esetekben emberölés állapítható meg.

Az LB ítélete után Binder Györgyi a köztársasági elnökhöz fordult kegyelemért; Göncz Árpád akkori államfő 1996 májusában négy évi próbaidőre felfüggesztette az asszony börtönbüntetésének végrehajtását.

A kegyes halál kérdése Magyarországon 2001 februárjában, az úgynevezett fekete angyal-ügy kapcsán került újból az érdeklődés középpontjába, bár a bíróság szerint a fővárosi Nyírő Gyula kórház volt nővére nem eutanáziát hajtott végre. A nővért emberölésért, illetve annak kísérletéért 2002 decemberében kilenc évnyi fegyházbüntetésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság.

Magyarországon az 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény szerint a beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza.

A törvény szerint az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

Sándor Judit jogász, a Közép-Európai Egyetem tanára szerint akárhogyan is dönt az Alkotmánybíróság, valószínűleg többször szembesülünk még az élet végén meghozott egyéni és orvosi döntések jogi és etikai vitájával. Véleménye szerint az alkotmánybírósági döntést követő jogalkotás többlépcsős folyamat lesz, de emellett szükség van a kórházi gyakorlat folyamatos követésére is. A kegyes halált törvénybe iktatni nehéz. Sándor Judit úgy vélte: az eutanázia kérdésében kívánatos volna a magyar kórházi gyakorlatot alaposan felmérni, ahogyan tették ezt Hollandiában is az ottani, többlépcsős szabályozás kialakításakor.

A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság tavaly a brit Diane Pretty beadványa kapcsán foglalkozott az öngyilkosságban való közreműködés jogi megítélésével. A 43 éves nő betegsége, bénulása miatt nem tudta az öngyilkosságot végrehajtani, ha pedig férje segített volna neki, akkor elítélhették volna.

Európában csak két országban, Belgiumban és Hollandiában nem büntetik az eutanáziát, míg más államokban jelképes szankciókat szabnak ki a kegyes halált választók segítőire. Svájcban nincs törvény az eutanáziáról, egy zürichi klinikán az utóbbi 4 évben mintegy 150 ember, köztük az idén az első brit kapott segítséget az önként választott halálhoz. Nagy-Britanniában ugyanis az eutanázia-tilalom megsértői 14 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.

Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága nem ismerte el sem a végső önrendelkezést mint alapvető alkotmányos jogot, sem pedig azt, hogy a polgárokat hátrányosan érinti az a törvényi rendelkezés, amely bünteti az orvos aktív közreműködését a halál siettetésében.
(MTI)

Munkatársunktól
Van a Duna Televíziónak egy sorozata, amelyről, az intézmény néhány munkatársán és pár lelkes nézőn kívül, talán senki nem tudja, milyen értékes széria. Az angol történelem kritikus korszakait mutatja be - különböző időkben, különböző alkotók által, különböző felfogások szerint forgatott játékfilmek által. A kronológiai sorrendre is ügyelve - tűzi őket műsorára a Duna, amikor elérkezettnek látja az időt a néző megajándékozására. LŐCSEI GABRIELLA ÍRÁSA

Lelkének felemelésére, agyának megdolgozatására. A sort március elején az Oscar-díjas Anna ezer napja című filmmel kezdték (a címbeli Annát, VIII. Henrik lenyakaztatott hitvesét Genevieve Bujold játszotta, a rendező Charles Jarrott volt). Az utolsó képek magányos, koravén kisgyermeket mutattak, az uralkodó Erzsébet nevű leánykáját, aki hosszú, vörös hajzuhatagának terhével úgy jár-kel a palotakertben, mint aki pontosan tudja, milyen intézkedésekkel fogja helyrehozni azt a sok bűnt és tévedést, amelyet elődei elkövettek. A következő filmben – Shekar Kapur rendezése modern alkotás, szerkezete is, ritmusa is más, mint az évtizedekkel korábban forgatott „első résznek” – az uralkodói szerepre viharos és viháncoló kamaszévek kitérőjével készülő ifjú hölgyként látjuk viszont (megszemélyesítője az HBO által is vetített, Elizabeth című angol filmben Cate Blanchett). A két mű között a históriai kötelékeken túl a hangsúlyosan „képbe hozott” vörös hajzuhatag teremt összeköttetést. Áprilisban, húsvét vasárnapján megint Charles Jarrott művével volt találkozásunk, Erzsébet ellenlábasát, a skót Máriát mutatta be a –sorozat” harmadik „epizódja”, az örök lázadó, Vanessa Redgrave főszereplésével.

Ami közös e három filmben: a történelmi hűség és a művészi igényesség. Nem találni egyikben sem olyan párbeszédet, amelyet a forgatókönyvíró ne tudna igazolni történészek által feldolgozott (hitelesített vagy korabeli hamisítványnak tartott) dokumentummal, és nincs talán egyetlen olyan kosztüm, díszlet és arckikészítés, amelynek eredetijét ne láthatná a világ híres udvari festők, az ifjabb Holbein vagy Francois Clouet képein. És mégsem tűnnek e filmalakok múzeumi figuráknak. Sőt, a történelem és a modern művészet közös hitelesítő pecsétjével válnak korukon és egyszeri életükön is túlnövő személyiségekké. Egyszerű emberekké, akiknek a rájuk mért feladatok közti helytállását vagy elbukását, érzelmi vergődését, magányát, félelmét és tragédiáját az néző is a sajátjaként élheti meg, akit nem éppen uralkodói szereppel ruházott fel a sors. Alighanem éppen ettől a sajátos kettősségtől válik maradandó élménnyé a televíziós találkozás ezekkel a játékfilmekkel.

De van e televíziós bemutatóknak más hozamuk is. Nem lebecsülendők, hiszen európai eligazodásunkhoz nélkülözhetetlen ismereti gyarapodásunkat is segíthetik, a felzárkózási folyamatot is gyorsítják. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkról szólván sokat tanakodunk, vajon mennyire ismeri hazánkat Európa. Arról azonban jóval kevesebbet beszélünk, hogy a magyarság mennyire ismeri azt a közösséget, amelynek előbb-utóbb a tagja lesz. Nem a (sajnos, eléggé gyér létszámú) hazai értelmiség tudásszintjében kételkedem, hanem mindazokéban, akik kisebbrendűségi félelmekkel elegyített gőggel várják e sorsfordító társulást. És nincs, aki vagy ami tudatosítaná bennük, "odaát" is a múltjukat más-más módon megszenvedő, övéik boldogulásával hol szerencsésen, hol szerencsétlenül sáfárkodó, hozzánk módfelett hasonlatos, gyarló emberek éltek és élnek! Nemzedékek tanulták meg minálunk – parancsszóra! – a Szovjetunió (agyonhamisított) történelmét, és a saját históriánk „csatlós-gyalázatát”. Meg a kommunista ember „nagyszerűségét”, a polgári s az arisztokrata „elemek” gyöngeségeit… Most azonban új tudásokra volna szükség – gyorstalpaló tanfolyamok által. És van-e ehhez jobb segédeszköz, mint a jó játékfilm?

Az udvarhelyi fórumon létrehozták a Nemzeti Tanács felállításáért felel?s kezdeményező testületet, amelynek 31 tagja van. Volt és jelenlegi RMDSZ-es parlamenti képviselők, a Magyarok Világszövetségének néhány erdélyi tisztségviselője, önkormányzati és más közéleti személyiségek.

A testület a tervek szerint másfél éven belül belső választásokat kíván szervezni a romániai magyarság számára, s a választások eredményeképp jönne létre a Nemzeti Tanács, az erdélyi magyar közösség önkormányzata, amely – mint a szervezők mondták – elsősorban az RMDSZ által elfelejtett autonómia statútumot fogja véglegesíteni.

Célunk a kulturális és területi autonómia – mondta Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő, a kezdeményez? bizottság ügyvivő testületének soros elnöke. Tőkés László szerint az erdélyi magyarság általános választását az RMDSZ által elszabotált és újabban csak RMDSZ tisztújítás céljából tartandó belső választások helyett kell megtartani.

A fórumon Szász Jenő, Udvarhely polgármestere bejelentette, hogy véget kell vetni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási monopóliumának. Ezért az Erdélyben szerveződő polgári körök a közeljövőben ernyőszervezetté alakulnak, amely részt vesz majd a 2004-ben esedékes romániai helyhatósági választásokon.

Volt egy olyan időszak, amikor szinte csak Taub János rendezte. Most mintha Vidnyánszky Attilával találtak volna ugyanígy egymásra, aki az Álszentek összeesküvésében és a Karnyónéban is helyzetbe hozta.
Rendezett azért más is, de tény, hogy A hetvenkedő katona után volt néhány év, amikor olyan sűrűn rendezett Taub, hogy mással nem dolgoztam. És ez számomra hasznos is volt. De már régen "kiböktem” magamnak Vidnyánszkyt, utaztam rá, és ő is utazott énrám. Több beregszászi előadását is láttam, vágytam erre a típusú színházra. Egyszer mondtam is neki, hogy "nagyon szívesen dolgoznék veled”. Azt válaszolta, "én is veled, úgy megcsinálnám veled az Álszentekben Moli?re-t.” Ez a tervünk több évet késett.

Miért éppen ezt a darabot akarta önnel színpadra állítani?
Ô tudja, nem kérdeztem meg. Ráadásul nem először játszom olyan szerepet, amelyik öregszik, férfikorban kezd, és idősen fejezi be. Úgy gondoltam, hogy látott az Eldorádóban, A nagy generációban, ezekben a filmekben sokat öregedtem, de így volt ez a Szerelem a Krímben című előadásban is. Különben is, nekem való Moli?re szerepe, ő számomra az egyes számú szerző. Tele van humorral, mindig katarzis van a darabjai végén, ugyanakkor éles tollú, miközben lírája is van. A teljességre törekszik.

Nem elképzelhető, hogy azért is akarta önnel Vidnyánszky az Álszentek összeesküvését eljátszatni, mert hangsúlyosan a művészet és a hatalom viszonyáról szól? Erről pedig önnek az életből nyilván sok olyan tapasztalata van, amit föl tud használni a szerepben.
Egy adott pillanatban viccesen annyit kérdeztem, "valami szándékod van ezzel?” Azt mondta, "menj a francba”.

Pedig biztosan nem véletlen ez a szereposztás. A színész pedig óhatatlanul sok mindent felhasznál a színpadon abból, amit megél.
A konkrét hatalomban – kivéve az egynapos képviselőségem – soha nem voltam benne. Hogy engem és minden művészt érdekel a hatalom és a művészet kapcsolata, az normális. Például ott alakultak ki komoly színházi hagyományok, ahol nemcsak a fióknak írtak, hanem az udvar be is mutatta a műveket.

Az interjúiban egyenesen azt állítja, hogy aki nem politizál, az bűnös.
Aki nem politizál, szerintem valóban bűnt követ el. Politizálni annyit tesz, mint a polisszal, a társadalommal foglalkozni. Az pedig lelkiismereti kötelesség. A művészetnek és a hatalomnak kapcsolatban kell lennie egymással, csak nem mindegy, hogy milyenben. A rossz hatalom és a rossz művészet kapcsolata borzalmas. A jó hatalom és a jó művészet kapcsolata remek.

Milyen az egyik és milyen a másik?
A jó hatalom és a jó művészet az, amely Isten törvényeit szem előtt tartva akarja "megigazítani” az emberiséget.

És milyen a kapcsolatuk?
Ha mindkettő jó irányba hat, pozitív. A pozitív a pozitívval pozitívat eredményez, ez matematika.

Azt is állítja, attól, hogy politizál, és jobboldali, kissé máshogy is megy föl a színpadra...
Én elsősorban nem jobboldali vagyok. A jobbik részt választom, és ahol azt megtalálom, oda teszem le a voksomat. Nem azért vagyok most a jobboldalon, mert szántszándékkal jobboldali vagyok, hanem, mert a jobbik részt választom, és azt a jobboldalon találom.

Tetten érhető-e mindez a színpadi létében?
Hogyne. A munka választásomban. Olyan munkában, ami eleve deprimál, kifordítja az igazságot, nem veszek részt. Az szerintem nem művészet, az látlelet, valóságshow. Persze vannak nehéz helyzetek, amikor például az ember egy klasszikus műben vállal szerepet, és csak később derül ki, hogy a rendező elcsúszott lelkülete magasabbra helyezi magát, akár Shakespearenél, Moli?re-nél is. Ebből számtalan esetben komoly konfliktusom támadt. Ilyen eset volt például A hazug egyébként kiváló előadása, ennek a vége merőben eltért a Goldoni-féle katarzistól. A próbák alatt végig sulykoltam, hogy ez nem helyes. Egyszer előadás közben egy mondattal meg is változtattam a produkció végét, de ezt a rendező, Vlad Mogur kikérte magának. Én pedig azt mondtam, hogy ne vicceljen, nem Goldoni öli meg a darab címszereplőjét, hanem ő.

A Hídember című filmben is problémája volt Széchenyi halálával. Nem volt hajlandó a szerepe szerint főbe lőni magát.
Szerepem szerint nyílt színen én csupán egy az egyben a főbe lövést nem szerettem volna eljátszani. Az öngyilkosságra nincs konkrét, százszázalékos bizonyíték, erről a történészek a mai napig vitatkoznak. A rendőrségi jegyzőkönyveknek megfelelő állapot szerint fejeződik be a film, így mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar.

A Hídember kapott hideget-meleget a kritikusoktól. Ez mind lepergett önről, mindent tendenciózusnak érzett, vagy azért akad, amin elgondolkozott?
Elgondolkoztam, és aki szamárságot mondott, az magára vessen. Akitől pozitívumot kaptam, az pozitív véleményt hozott elő belőlem. De az a temérdek hajcihő, ami a film körül volt, mindenképpen nagyon nagyon sok energiát adott. Azt gondoltam, ha ennyire támadják a filmet, akkor az valahol igen értékes. Küzdeni kell érte.

Szóval támadni kell önt, és akkor mind jobban lesz?
Nem feltétlenül. Egyesek övön aluli támadása azonban pluszenergiákat mozgósított bennem. Ugyanis a támadástól azt éreztem, hogy valamit eltalált ez a film. Egy olyan életutat mutat meg, ami példaértékű a nemzet számára. Ez pedig sokaknak fáj.

Máshol beszélt róla, hogy időnként egyedül érzi magát, magányos, akár színészek között is, mert nem feltétlenül azt gondolják, amit ön. Ha bemegy a színészbüfébe, és a társai nem ugyanazt gondolják, amit ön, az is energiát ad?
Természetesen, hiszen ez azt jelenti, hogy még mindig nem teszem elég jól a dolgomat, emiatt nem látnak valamit jól. Az is lehet, hogy én tévedek, ám igyekszem a jó irányba haladni. Ha pedig valaki még nem ott tart, akkor még meg kell győznöm, és ezt nem adom föl. Egyedül sem vagyok soha, ha magányosnak időnként érezhetem is magam bizonyos helyzetekben. De egyedül soha nem lehetek, mert hívő emberként hiszem, hogy jelen van az Isten.

Ön mondta, hogy időnként lököttnek nézik. Ilyenkor is azt érzi, hogy nem csinált valamit jól, és hogy jelen van az Isten? Erre mindig tud gondolni?
Minden pillanatban kapcsolatot próbálok kialakítani Istennel. Ha valaki lököttnek tart, először is megvizsgálom, hogy igaza van-e. Ha nincs igaza, akkor azt mondom, "hát, Uram, ő még itt tart”. Ez pedig erőt ad nekem arra, hogy tudatosítsam magamban, úgy kell viselkednem, hogy az illető azt a véleményét, hogy lököttnek tart, előbb-utóbb átminősítse.

Nem utálja azt, aki lököttnek tartja?
Kiszúrnék magammal.

Senkit nem utál?
Nem utálhatok. Persze fájni fájhat, amit mondanak rólam. A bűnöst soha nem utálhatom, de a bűnt igen. Egy műtétnek akkor is neki kell menni, ha fájdalmat okoz.

Azért az a politikai oldal, ami mellé időnként demonstratívan odaáll...
Én nem demonstratívan állok oda, én a jó mellé állok. És oda állok, ahol ezt politikai erőben pozitívan látom megfogalmazva. Hogy ez demonstrációnak tűnik, az az ő bajuk. Nem demonstrálok, hanem egy értékrend mellett állok ki.

De a politika mindkét oldalán utálkozás is van. Amikor odaáll az egyik oldal mellé, óhatatlanul egy "meccs” részese lesz.
Nézze, a meccsen vannak, akik rugdossák egymást, és vannak, akik fociznak.

Nézőpont kérdése is lehet, hogy ki mit minek lát...
Major Tamás azt mondta nekünk a főiskolán, hogy a tragédia és a komédia között csak nézőpontbeli különbség van. Ez hibátlan mondat. A következő darab, aminek a premierje előtt állunk, az Úrhatnám polgár sem pusztán csak vígjáték. Az a kérdés, hogy a rendező az adott szituációt milyen perspektívából ábrázolja. Egy jó vígjátékban vannak tragikus pillanatok is, jó tragédiában pedig komikusak.

Mindig elmondja, az örömhírt hozza az embereknek. Manapság annyian szomorúak, depressziósak, milyen örömhírt lehet hozni?
Keresztény és össztársadalmi felelősségem az örömhírt hirdetni. Örömhír pedig, hogy a halál nem a végső stáció, hanem Istennek köszönhetően az örök élet. Számos visszajelzést kapok arról, hogy az az út, amit járok, másoknak is örömet okoz.

De nyilván kap ellenkező viszszajelzést is.
De mindig meg kell nézni, hogy amit kapok, kitől kapom. E szerint kell a hallottakat értékelnem.

Nem úgy van az, ha az ember valamiben nagyon hisz, akkor már mást nem tud befogadni? Lepöcköli magáról.
Mit ért "máson”?

Például más világnézetet.
Azt nem pöckölöm le magamról, ha azonban az rossz, magamra vonatkoztatva nem alkalmazom, maximum elszenvedem, elviselem. A nyitottság nem azt jelenti, hogy az ember rosszat, jót, befogad. A nyitottság azt jelenti, hogy a jót befogadja, a rosszat pedig elkerüli.

Nyilván konkrét meggyőződése van arról, mi a jó, és mi a rossz.
Igen. Ami az Istennek jó, az az embernek is jó.

Van, aki más istenben hisz, mint ön, vagy nem istenhívő.
Ez az ő felelőssége.

Meg van győződve arról, hogy az ön hite a biztos?
Meggyőződésem, hogy Jézus Krisztus az Isten egyszülött fia, és hogy ő a tökéletes út. Ô ezen a tökéletes úton járva, fájdalmakat megtapasztalva, utat mutatott nekünk. Ô egyben megváltó is. Nincsen egyetlen más világvallás sem, amelyiknek megváltója lenne.

Volt tékozló fiú is. Mikor lett istenhívő?
Mindig is istenhívő voltam, de liberális keresztény voltam.

Az mit jelent?
Az fából vaskarika. Borzasztóbb, mint a nemzeti szocialista, mert az még csak összetartozik, az két öntörvényű állapot. De a liberális és a keresztény nem tartozik össze, mert az egyik öntörvényű, a másik istentörvényű állapot. Az én meglátásom szerint a kereszténynél szabadabb ember a világon nincs, mert a szabadságot a jó értelmében vett teljességében értelmezi. Az az igazán szabad, aki a rosszra rá meri mondani a nemet.

Mikor vált igazi kereszténnyé?
Amikor feladtam azt az álláspontomat, hogy ünnepi keresztény vagyok, be-bejárok a templomba, de a hétköznapokon azzal tettem engedményt magamnak, hogy majd meggyónom, amit tettem.

Mitől történt önben ez a változás? Vannak, akik azt állítják, hogy a híres rendezővel, Vasziljevvel való munka közben. Vasziljev sok mindent nem fogadott el önben, harcoltak egymással.
Valóban keményen, de nagy szeretettel harcoltunk egymással. Mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Az ő egyik próbáján, a színpadon történt a lelki fordulat.

Hogyan történt?
Amikor úgy látszott, hogy Vasziljev és a társulat abszolút nem bírja megérteni egymást, akkor egy adott pillanatban úgy éreztem, mintha pontosan érteném Vasziljevet, és kérdéseket tettem föl. A kérdések kapcsán a társulat előtt hülyének éreztem magam, mégis Vasziljev azt mondta, hogy "értik, mit mond? Enélkül nem megy. Ez maga a hit. Velem négy évvel ezelőtt ez történt, mint most a Károllyal. Szemléljék, amit ő most megtapasztalt.” Már akkor, Vasziljev próbája közben, a színpadon tértem meg. Ez a megtérés később napi megtéréssé vált, és most szeretném elérni, hogy ez pillanat mint pillanat megtérés legyen. Tehát, hogy folytonosan megigazult állapotban éljek. És ha folytonosan ez a megigazult állapot van, akkor nem kérdés, hogy az ember a jobbik rész mellett áll akár a szakmában, akár a családban vagy bárhol.

Ettől máshogy játszik?
Összeszedettebben és a teljességre törekvőbben játszom negatív és pozitív szerepet is. És ez azt jelenti, hogy végre az érzelemnek és az értelemnek a harmóniája kialakul bennem a magánéletben, a színpadon egyaránt. Ez üdvösebb állapot, mint a korábbiak. Korábban a lelkem néha eltörött, és hamisan játszott. Azt gondolom, hogy amióta megtértem, kevésbé hamisan és talán néha tisztán játszom. A megigazulásomhoz számomra elengedhetetlen volt a tékozló fiú korszak, mert én ezt az utat jártam. De ez nem mindenki számára szükségszerű. Ha azonban nem lett volna beérkezés, veszett út lett volna.

Megfogalmazható, hogy zarándokútjának melyik pontján tart?
A magam gyarlóságaival és egyre többet megtapasztaló szemlélődő létével olyan nap mint nap égő, megújhodó állapotban vagyok, hogy talán eljutok oda, ahol az örök dicsőség ragyog. Ahogy Pilinszky írja: "Éjfélkor talán étek leszünk egy hatalmas halász asztalán.”
Az Ahogy tetszik melléklet további írásait az április 26-ai nyomtatott Magyar Hírlapban olvashatják.