CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

2003. május 23., péntek 19:33


Barátja lehetnél

Barátja lehetnél

Jn 4.7-10, Jn 15,9-17 Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.] Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!

Ugye a betürímet alliterációnak mondják? Azon gondolkodom, hogy a gondolati rímelést, a tartalmi összecsengést, azonosságot miként nevezik. Merthogy az itt összeválogatott részben arról van szó. Jézus barátairól, pontosabban azokról, akiknek barátja Krisztus.
Az idézet első felében a szamáriai asszonyt szólítja meg Jézus, az idegent, a be nem fogadottat, a bűnöst, aki "nem ismeri Isten ajándékát". Annak szól a kérés, aki az emberi viszonylatok között nem is számíthatna rá. Talán valóban szomjas a Mester, talán csak azért szól a kérés, hogy elhangozhasson a második mondat "Ha ismernéd Isten ajándékát...". A beszélgetés, melyről azt mondtuk, hogy jórészben "párhuzamosan hangzik egymás mellett", itt kap értelmet: Jézust nem csak az szólíthatja meg, akit emberileg "alkalmasnak, méltónak" tartunk, hanem azt, akinek Ő megengedi, sőt mindenkit, akiktől Ő elvárja a kapcsolatot, akik irányában Ő tette az első lépést. Jézussal mindenki beszélhet, a kapcsolatra a Megváltó tart igényt, legfeljebb a beszélgetés tartalma nyílik meg jóval később a partner előtt.
A János evangélium másik idézett része már többet árul el a jézusi kapcsolatról. Jézus a barátjának mond minden embert feltételesen, mert mindent megtett, a legtöbbet, ami egy baráttól várható (életét adta), s annak célját el is magyarázta, immár nem titok senki előtt. Most jön a feltétel, a barátság bizonyságának második része, a tanítványoké, a miénk, a követés, a felebaráti szeretet, amit parancsolt egész életével, és konkrétan tanításában.
Ahogyan a dolog első felével nincs túl sok tennivaló, nyilván "nyerő ajánlat", úgy a második fele, annak teljesítése az, ami folyamatosan teszi fel a kérdést, jelzi vissza a Krisztus által kezdeményezett nemes kapcsolatot: Barátja vagy-e Krisztusnak? Ha a teológia sokszor nehezen követhető vargabetűi nem az anyanyelved, az elképzelhető. Hogy a számodra az egyházat jelentő emberekkel összekülönbözöl, az előfordul. Az azonban nem vitatható, nem kerülhető meg, hogy feltedd magadnak a kérdést (folyamatosan is és végül is): Jézusnak, a barátnak igazi szeretetével szereted-e embertársaidat?
- DI -