CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lapszemle

2003. május 31., szombat 14:39


Lapszemle 2003. május 31.

Hajófigyelés – ship spotting
www.nol.hu
Szerző: Krumpli Béla
Több mindenféle okból szokás hajókat figyelni. A lassan és méltóságteljesen tovaúszó hajók látványa bárkit képes elbűvölni egy fél órára, vagy akár egy egész életre. A kikötőparancsnok, például, hivatalból kénytelen rajta tartani a szemét a hajókon, de lehet csak úgy spontán, kutyasétáltatás közben is művelni a hajófigyelést.

Mi kell a hajófigyeléshez? Legalább négy dolog: tenger/folyó (bocsánat: folyam!), sok vízijármű, egy jól kiválasztott megfigyelőpont és nagy türelem. A hajófigyelés, ha professzionális szinten űzik, ideális tevékenység a természet négy őselemével való folyamatos egyesülésre, hiszen együtt van benne a Víz, a Föld (Duna-part), a Levegő (szél) és, ha este tábortüzet gyújt a hajófigyelő, akkor a Tűz is. (Természetesen nem megengedhető, hogy ezen járulékos tevékenységek a hajófigyelés rovására történjenek.)
    Kalmár Dániel tíz éve esett szerelembe a dunai hajókkal. Ennek a tartós kapcsolatnak az eredménye ez az információban gazdag dunai hajóhonlap. Készítője rajongói oldalnak nevezi, amivel az olvasó csak jól jár, mert így egy szakzsargontól mentes, jól felépített, képekben gazdag site-ot van szerencséje meglátogatni, melynek minden oldaláról árad a hajók iránti szeretet. A dunai hajóosztályok leírásától, a hajók névjegyzékén, fényképein át,a Duna összes (!) kabinos személyhajójáig minden megtalálható. (Szakmai elismertségét valamennyire jelezheti az a tény is, hogy bekerült a MAHART honlapjának linkajánlójába, mi is itt bukkantunk rá.)



Zsolnay-kiállítás az Iparművészetiben
www.nol.hu. • Szerző: Székely András

    Zsolnay Vilmos fünfkircheni polgár, a pécsi önkéntes tűzoltók örökös tiszteletbeli parancsnoka lett az agyagművesség megtestesítője, amikor a XIX. század végén elkészítették a budapesti Országház belső szobordíszeit. A nagyszabású vállalkozás része volt a Parlament általános „ismeretterjesztő” művészeti programjának: kívül királyok és fejedelmek, belül a Kárpát-medence növényei és az egyes foglalkozások jelképes alakjai, többnyire a régi céhmesterekre emlékeztető ruhában. Köztük volt Lantay Lajos szobrán Zsolnay Vilmos portréja: az akkori magyar művészeti irodalom számára ő volt „a legnagyobb magyar fazekas”. Iparos és művész egy személyben, valamint kémikus és vállalkozó kereskedő is.
    Zsolnay Vilmos arról álmodott, hogy szebb és tartósabb itáliai reneszánsz kerámiát fog csinálni, mint a régi faenzaiak. A „historizmus” korában volt ez, amikor a gótika teljes formakincsét ismerő építészek „szebb és tartósabb” neogót templomokat építettek, mint a hajdani katedrálisok mesterei, akik „csak” a saját páholyuk hagyományát és csak a saját korukig vezető gótikus fejlődés technológiáját ismerték. A budai Mátyás-templom talán gótikusabb, mint hajdan a budai németek Miasszonyunk-temploma volt. De az utánzat akkor is utánzat marad, ha „szebb és tartósabb”.
    Egészen különleges esemény lett volna, ha Rippl-Rónai válik az első számú tervezővé. Mindenesetre valószínű, hogy számon tartaná ma a legtöbb szecessziós művészettörténeti összefoglalás Pécset. De legalább annyira valószínű, hogy tönkremegy a gyár. Ráadásul az egységes stílusban való tervezés igénye szükségszerűen vezetett ahhoz, hogy a megrendelő múzeumi lakótérbe kerüljön, ahol mindennek tervező megszabta helye van, és nem lehet egy új vázát vagy egy fényképet odaállítani a polcra, mert felborul a rend. Alighanem ebbe bukott bele a szecesszió, s váltott át sok tekintetben ellentétébe, a körökkel és egyenesekkel vagy szinte már csak a legegyszerűbb mértani formákkal számoló art decós és bauhausos fegyelmezettségbe. A szabadon csatangoló, költői, szecessziós vonal megmerevedett.
    Mindez már Zsolnay fénykora után történt. Az ő igazi időszaka a század vége volt, amikor a fémszínekkel és az épületkerámiával kísérletezhetett. A lüsztermáz használata és az épületkerámia Zsolnay műhelyének kísérleteit és gyárának produkcióját olyan irányba vitte, amely rokon volt a romantikával, a historizmussal és a szecesszióval, de mégis más. Ez pedig a Nyugat-Európában manapság egyre inkább felfedezett orientalizmus. A hajdani, középkori, ókori Kelet felé fordulás, olykor a világuralmi politikai törekvések részeként, máskor a kulturális önállósági hullám elemeként. Nálunk az utóbbi volt a jellemző: a magyarság mint „Kelet népe”. Kelet középre került népe. Nyugatabbról származó vagy ott iskolázott művészek ezt inkább észrevették talán, mint a magyarok. Az olyan fél- vagy egészen németek, mint Feszl Frigyes (Vigadó), Lechner Ödön vagy Schmal Henrik (Uránia mozi, Jégbüfé-ház fedett bazárja, ez a kicsit elhanyagolt, de szépséges bevásárlóközpont, az európai polgári „bazárvilág” egyik utolsó tanúja). Lechner fedezte fel Zsolnayt mint építőanyag-szállítót, és e két művész nagyon jól kiegészítette egymást. Épp az Iparművészeti Múzeum a tanú rá, amely elég különleges volt ahhoz, hogy Lechnerhez utána ne kerüljön nagy állami megrendelés. Ma Budapest leghíresebb épülete a Parlament után.
    Így azután nagyon is helyénvaló volt, hogy az Iparművészeti Múzeum rendezett kiállítást Zsolnay Vilmos emlékezetére. Az is, hogy a kiállítás a személyes emlékekre és a „díszműre” helyezte a hangsúlyt, a vitrinbe való tárgyakra, amelyeket praktikus háziasszonyok porfogó, törékeny „csetreszként” is szoktak emlegetni. Vitrinben, a régi lakások e kötelező tartozékában valóban nincs sok hasznuk, miként a vitrinnek is csak az, hogy elhelyezhető bennük a csetresz. Hanem könyvespolcon, dohányzóasztalon ma is nagyon szép színfolt, játékos forma egy-egy Zsolnay-tárgy. Akár a falevélszerű hamutartóféle (1874), akár az olyan lámpatest, mint a sötét vasszürke alapon zöldesfekete levelekkel és tompa piros bogyókkal ékes váza (1879). Zsolnay, ahogy a szintén pécsi festő, Martyn Ferenc mondta, igazából nem tudott jól rajzolni, de szeretett. És mert az istenáldotta tehetségek közé tartozott, túlbonyolított vagy a régi mintákhoz túl szolgaian kötődő alkotások mellett tértől és időtől függetlenül érvényes remekművek kerültek ki műhelyéből.
    Csak „hangosan töprengek”: miért ne készülhetnének múzeumi műtárgymásolatok a legszebb Zsolnay-kerámiákról? Ahogy a historizmus idején utánozták a régi faenzaiakat. Vagy ma a habán munkákat. Hiszen már a historizmus és az orientalizmus, sőt a szecesszió és az art deco is história!



Felszállt az utolsó Concorde Párizsból
 www.magyarhirlap.hu

    Pénteken elindult az utolsó Concorde a Párzs-New York járaton. Az egyetlen hangsebesség felett repülő utasszállítókat a franciák ezután múzeumba küldik.
    A magas költségek és a légiipar válsága miatt megfogyatkozó utasszám arra sarkallta az Air France-t, hogy kivonja Concorde-jait a forgalomból. A szuperszónikus gép sorsát egy három évvel ezelőtti szerencsétlenség pecsételte meg, amikor a Párizs melett lezuhanó gépen 113 ember lelte halálát.
A kevesebb, mint két óráig tartó Párizs-New York járaton pénteken repült utoljára Concorde. A British Airways, amelyik a másik, Concorde-okat üzemelő társaság még októberig kitart. A brit repülők múzeumba kerülése még kérdéses. A Virgin Atlantic légitársaság ugyanis ajánlatott tett a brit-francia szuperszikus gépek átvételére és üzemeltetésére, igaz mindössze 1 fontot ajánlott darabjáért.
 BBC



Kárt okoznak a nyereményt kutató sörvásárlók
www.mno.hu
Több élelmiszer-áruházban is biztonsági őröket kellett állítani a dobozos sörök mellé, mert a vásárlók rendszeresen szétbontják a Borsodi Sörgyár dobozos söreinek tálcáit.
A HavariaPress értesülése szerint a biztonsági intézkedésekre a hazai sörgyár “Szabadítsa ki a milliókat” fantázianevű nyereményjátéka miatt volt szükség. A gyártók ugyanis készpénzt, illetve sokezres, sőt milliós értékű utalványokat rejtettek el a félliteres sörösdobozokban. A vásárlók emiatt felbontogatják a tálcákat, méricskélik és rázogatják a dobozokat, hátha ily módon kideríthetik, melyikben úszik nyeremény. Az akciót szervező Borsodi Sörgyár képviselője azonban azt állítja, a különleges csomagolástechnikának köszönhetően ily módon lehetetlen megállapítani, melyik doboz rejt pénzt, és melyikben van "csak" sör. Az áruházaknak ennek ellenére naponta többször is újra kell rendezniük árukészletüket, mert a nyeremény után vágyódó vásárlók széttúrják az egymásra rakott tálcahalmokat.


Radnóti Miklós szobrának újraállítása a szerbiai Bor városában
www.mti.hu

 Radnóti Miklós szobrának újraállítása a kelet-szerbiai Bor városában, becslések szerint mintegy 10 millió forintot igényel - mondta el az MTI érdeklődésére a mű alkotója, Varga Imre Kossuth-, és Herder-díjas szobrászművész.
    Radnóti Miklós viharkabátos szobrát 2001 őszén ismeretlen tettesek lopták el, s - amint arról az újvidéki Magyar Szó című napilap korábban hírt adott - a bori értelmiségiek kezdeményezésére, a szerb kormány támogatásával állítják fel újra.
    A budapesti szobrászművész 1979-ben, a költő születésének 70. évfordulójára készítette el az alkotást. A művet a magyar állam ajándékozta a városnak, ahol Radnóti Miklós munkatáborban raboskodott.
    Varga Imre - korábbi nyilatkozatát megerősítve - az MTI-nek elmondta: nincs jogi akadálya a szobor visszahelyezésének, ugyanis a nemzetközi előírások szerint egy-egy szoborról öt-öt másolat készülhet, a szóban forgó alkotásról azonban ez idáig csak négy született. Az alkotások Mohácson, Salgótarjánban, Münchenben, Überlingenben állnak.
    A Bor városából ellopott szobor mását az elképzelések szerint november 9-én, a költő halálának 60. évfordulóján avatják fel.
    Az 1944. májusában Vácról elhurcolt költő négy és fél hónapot raboskodott a német kereskedővárosról, Heidenauról elnevezett munkatáborban, ahol rézbányában és útépítésen dolgoztatták.
    1944. októberében a menekülő fasiszták erőltetett menetben hurcolták magukkal a beteg, kimerült munkaszolgálatosokat Abdáig (Győr megye), ahol az őket kísérő őrök - huszonkét társával együtt - agyonlőtték Radnóti Miklóst, az egyik legnagyobb magyar lírikust.
    Holttestét, s vele utolsó verseit, - amelyek a bori munkatáborban születtek - az abdai tömegsírban találták meg.


Baktérium boríthatja be Európa műemlékeit
http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/

    Európa nagyvárosaiban ismert, szinte megszokott jelenség a kopott, só marta patinás épületek, szobrok látványa. A savas esőben lévő kén különösen a mészkőből és márványból faragott szobrokban, domborművekben tesz kárt.
    A spanyolországi műemlékek lassú pusztulása láttán Carlos Rodriguez-Navarro, a Granadai Egyetem ásványkutatója forradalmi ötlettel állt elő: a kerti talajban levő Myxococcus xanthus nevű baktériumfajon kezdett vizsgálatokat. A baktérium különleges tulajdonsága, hogy olyan anyagot választ ki, amelynek szemcséi szinte teljesen megegyeznek a mészkőével és a márványéval.
    A laboratóriumi tesztek során granadai műemléképületekből vett mintákat a baktériumot tartalmazó táptalajba helyeztek. Harminc nap elteltével a baktérium fél milliméter mélyen beszivárgott a mészkőbe anélkül, hogy eltömte volna annak pórusait. A baktérium a kő felszíne alatt egy karbonátréteget, afféle bio-vakolatot hozott létre, ami a mészkőnél lényegesen jobban ellenállt a sav támadásának. Rodriguez-Navarro két megoldást lát a baktérium gyakorlatban való alkalmazására. Az egyik az lenne, ha a veszélyben forgó műemlékeket a baktériumot tartalmazó oldattal permeteznék be. A másik megoldásnak az kínálkozik, hogy a baktériumos oldattal átitatott textíliával vonnák be, "mumifikálnák" a szobrokat. Ez utóbbi megoldás nem új keletű, hiszen számos díszkőnél gyakori konzervációs megoldás, hogy gyantával vagy valamilyen szigeteléssel vonják be a felszínt, megelőzve a savas eső okozta károkat. A mészkő azonban túl porózus ahhoz, hogy ezekkel a víztaszító anyagokkal kezeljék.
    A különféle bio-vakolatok kezdik átvenni a hagyományos védőszerek helyét, ám az eljárással a gyakorlati hasznosításban még csínján kell bánni, ismerik be a spanyol szakemberek – korai próbák során előfordult ugyanis, hogy az oldat nyálkával vonta be a megmentendő szobrot, s az is, hogy a műemlék elszíneződött.



Mozi: Mátrix - Újratöltve
www.gondola.hu

    Az emberiség elpusztítására beprogramozott gépek elsöprő támadást készítenek elő: kétszázötvenezren indulnak útra az utolsó földalatti település, Zion városa ellen. Morpheusnak azonban sikerül meggyőznie a város polgárait, hogy beteljesül a jóslat, és a Kiválasztott – azaz Neo - véget fog vetni a háborúnak…
    A gyártó – jelen esetben a Warner Bros – úgy vélte, a filmnek nincs szüksége különösebb támogatásra, így a megszokott sajtóvetítéstől ”nagyvonalúan” eltekintett. Ennek következtében a mozi sajátos hangulata, két órára visszaköltözött életembe: papírzacskók zörgése, mobiltelefonok csipogása és viccesnek tűnő (?) megjegyzések tömkelege fűszerezte a látványban egyébként sem szűkölködő alkotást. Mindezek tudatában önként felmerült a kérdés, képes-e a film olyan hatást gyakorolni, hogy ezektől a kellemetlen közjátékoktól el tudjon tekinteni a néző.
    A Wachowski-testvérek mindent megtettek azért, hogy maradandót alkossanak. Négy esztendő állt rendelkezésükre: ennyi idő alatt kellett túlszárnyalni azt az első epizódot, mely egy teljesen új kultuszt teremtett, s nem utolsó sorban begyűjtött négy Oscar-díjat is. Információk a folytatásról alig szivárogtak ki, a színészi titoktartás mellett, még a szövegkönyvek is speciális tintával íródtak, nehogy fénymásolhatók legyenek. Márpedig a költségvetésből – háromszázmillió dollár – feltehetőleg futotta volna a sokszorosításra…
    De nézzük, hogyan folytatódott az eredetileg szintén három részesre tervezett történet: Trinity (Carrie-Anne Moss), Morpheus (Laurence Fishburne) és Neo (Keanu Reeves) hajójukon, - újonnan toborzott legénységgel kiegészülve - fontos küldetésre vállalkoznak. Míg Zion polgárai merész ellentámadást szerveznek a negyedmilliós gép-armada ellen, addig Neoék úgy döntenek, visszatérnek a Mátrixba, hogy végleg eldöntsék a háborút és felszabadítsák a rabszolgasorsba kényszerített emberiséget. Útjukat nem csak mesterséges intelligenciájú robotok, hanem a Mátrixban eddig ismeretlen új mutáns program, a régről ismert, ám új tulajdonsággal felvértezett Smith ügynök (Hugo Weaving) is nehezíti. Eközben az Orákulum ismét színre lép, s világossá válik, a ”szentírásként tartott” jóslat sem kifejezetten állja meg a helyét a valóságban. Azonban, hogy ez mit is jelent valójában, csak a záró felvonásból, azaz a harmadik részből tudhatjuk meg, amire már csak alig fél évet kell várnunk (november 20.).
    A Mátrix – Újratöltve a hagyományokhoz híven most is a speciális effektekre, és az akcióra épül. Valóban lélegzetelállító perceket élhetünk át, ahogy Neo megküzd ellenfeleivel, a sokszorosított Smith ügynökökkel. A film csúcspontja, az autós üldözés, aminek kedvéért közel három kilométeres autópálya-szakaszt építettek az egykori Alameda flottatámaszponton Kaliforniában. Ám az első varázs minden kétséget kizáróan elmúlt, s az élmény sem olyan eleven. Mindehhez feltehetőleg hozzájárult az is, hogy a szereplők kisebb-nagyobb sérülésekkel küszködtek a forgatás alatt: Moss a tréning második hetében eltörte a lábát, a Morpheust játszó Laurence Fishburne pedig a csuklóját vágta haza, s emellett tizenegy kilót is felszedett. Persze a történet szürkeségén csúcsformájukban sem tudtak volna sokat lendíteni a színészek, s úgy néz ki a trilógia puskaporának nagy részét már az első epizódban elpuffogtatta.
    A Mátrix Újratöltve összes bevételei azonban mégsem adnak okot az aggodalomra. A filmre tizenegy nap alatt több mint 200 millió dollárért váltottak jegyet.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bencze Áron



Brit tudósok kiderítették: kísértetek pedig nincsenek
www.mti.hu

     A kísértet-témát végre tudományosan feldolgozó tanulmány a British Journal of Psychology tudományos folyóirat legújabb számában jelent meg és - mint a dpa megjegyzi - a legátfogóbb az eddig napvilágot látott hasonló témájú írások közül.
    Önkéntes alapon százak vállalkoztak arra, hogy bizonyos időt töltsenek Nagy-Britannia legfélelmetesebb helyein. Közülük 462-en szálltak alá például a London közelében fekvő Hampton Court kastélyának "kísértetfolyosójába", amelyben állítólag rendszeresen megjelenik VIII. Henrik 1542-ben kivégzett ötödik feleségének, Catherine Howardnak a szelleme.
    A kísértet-kísérletben résztvevő minden második személy "szokatlan tapasztalatokról" számolt be. Voltak, akik mintha érezték volna, hogy rajtuk kívül még másvalaki is tartózkodik a helyszínen. Egyesek rosszullétet éreztek. Ugyanakkor más félelmetesnek tartott helyeken semmi rendkívülit nem tapasztaltak, még akkor sem, ha nem tudták előre, hogy merre fordulnak elő kísértetek. "Kísértet abban az értelemben létezik, hogy valóban vannak helyek, ahol egyes embereknek szokatlan élményeik vannak" - vonta le a tudományos következtetést a vizsgálatot vezető Richard Wiseman, a Hertfordshire-i egyetem pszichológusa.
    Ismeretei szerint azonban semmi esetre sem természetfölötti jelenségeknek tudhatók be az ilyen élmények. A legtöbb élmény inkább "környezeti tényezőkre" vezethető vissza, mint például léghuzat, rossz világítás vagy elektromágneses mezők.
    - Ismereteink nagy mértékben arra utalnak, hogy az állítólagos kísértetjárás nem jelent bizonyítékot szellemek tevékenységére - írja Wiseman. - Sokkal inkább arról van szó, hogy egyes emberek, talán tudtukon kívül, környezetük normális jelenségeire reagálnak ezen a módon - idézte a dpa a pszichológust.



NOL-dosszié - Vita a kórháztörvényről
www.nol.hu • Szerző: T. T.
Ahogy közeledik az egészségügyi privatizációról szóló törvény – a „kórháztörvény” – parlamenti szavazása, egyre élesebb vita bontakozik ki a kérdésről. Összeállításunkban a Népszabadság publicistáinak témához kapcsolódó írásait és a lapunk Fórum rovatában megjelent hozzászólásokat gyűjtöttük egybe.

Mit üzen a kórháztörvény?
    2003. április 17-én Szolnoki Andrea, Budapest főpolgármester-helyettese, SZDSZ-es politikus fejtette ki, hogy kormánypárti politikusként sem tudja egyértelműen támogatni a készülő törvényt. A többi között ezt írta:
    „Mi, szabad demokraták évek óta hangsúlyozzuk, hogy a szolgáltatás és a biztosítás reformja csak egyszerre, egymás mellett képzelhető el. Eddig minden kormány csak a könnyebb reformlépéseket próbálta megtenni: a szolgáltatást (a kórházakat, a járó betegek szakellátását, a háziorvosi rendszert) modernizálta. A biztosítás reformjához egyik sem fogott hozzá. Ez a jelenlegi kórháztörvény sem garantálja a magánbefektetőknek, hogy az amortizáció megjelenik a működési költségek között, és nem tartalmazza a finanszírozás végleges reformját sem. A privatizációs lehetőségeken kívül tehát minden bizonytalan.
    Én 1990 óta az egészségügyi privatizáció lelkes híve vagyok. Elsősorban nem azért, hogy az állam és az önkormányzatok helyett a vállalkozói tőke újítsa és fejlessze fel kórházainkat és rendelőintézeteinket, hanem azért, mert szent meggyőződésem, hogy a magánérdekeltség megjelenése az egészségügyben ugyanolyan jó hatású lesz, mint a gazdaság egyéb területein. Ma egy privatizált patikába lépve rögtön feltűnik a magánérdekeltség hatása. A patikák átalakultak, a gondos tulajdonosok fejlesztették, kifestették, modernizálták gyógyszertáraikat. Az a háziorvos, aki közfinanszírozásból, de magánvállalkozásban gyógyítja betegeit, gondoskodik arról, hogy a tulajdonában levő rendelő jól felszerelt és tiszta legyen, vagyis a betegek érdekeit szolgálva magasabb szakmai színvonalon működjön. Hiszem, hogy a magánérdekeltség a kórházakban és rendelőintézetekben ugyanígy meg fogja változtatni a jelenlegi állapotokat. Példaként említhetők a szinte 100 százalékban magánvállalkozásban működtetett műveseállomások is. Ezek a korszerű gépekkel felszerelt, átépített állomások időben berendelt betegekkel, európai színvonalon működnek.
    Most már csak abban reménykedhetek, hogy e korán jött kórháztörvényt követni fogja a biztosítás reformjának törvényjavaslata, amely megteremtheti a közpénzekből finanszírozott, de magánvállalkozásba átvett kórházak és szakrendelők, egészségügyi intézmények korszerű, XXI. századi igényeket kielégítő, biztonságos működtetését.” Mit üzen a kórháztörvény?

Csőd és konc
    Április 22-én dr. Szerémy Zsolt orvos a kórháztörvénnyel szemben foglalt állást. Idézet az írásból:
    „Nem azt tartom a fő bajnak, bár az sem mellékes dolog, hogy a törvényjavaslat – az egyébként valóban szükséges pénzügyi-jogi garanciák ürügyén – teljesen kizárja az egészségügy új tulajdonosi szerkezetéből a tőkeszegény egészségügyi dolgozókat. Az igazi probléma a következő: a magyar egészségügy lepusztult és évek óta folyamatosan romló állapotban van. Ennek legfőbb oka az, hogy az elmúlt 10-12 évben az egészségügy finanszírozása egyrészt elégtelen, másrészt megengedhetetlenül pazarló volt, ellentmondott a közgazdasági racionalitásnak. Tudjuk, az állami vagyon privatizálásának is az volt a bevált módszere, hogy előbb pénzügyileg szétzilálták, csődbe vitték a vállalatokat, majd az – úgymond – csődtömeget a tényleges értékéhez képest fillérekért felvásárolták (sokszor ugyanazok, akik a csődöt előidézték). Jelen állapotában a magyar egészségügy is csődtömegnek tekinthető. Az egészségügy átalakításának kulcseleme, a finanszírozási reform még csak napirenden sincs. Avagy hallott valaki itt finanszírozási törvénytervezetről? Ez azt bizonyítja, hogy a kormányzat érdemben semmit nem kíván tenni ennek a csődtömegnek a felszámolásáért. Felelős vagyongazdálkodás helyett – ami a privatizáció előtt a legalább részleges pénzügyi konszolidációt és a finanszírozás átalakítását jelentené – az állam koncként dobja oda a csődben lévő rendszert a tőkének, s közben azt hirdeti, hogy visszafordíthatatlan és az egészségügy problémáit megoldó reformfolyamatot indít el. Ebből csak a visszafordíthatatlanság igaz. Sajnos.” Csőd és konc

Több figyelem, jobb ellátás
    Szolnoki Andreával szemben az egészségügyi reform kormánybiztosa, dr. Győrfi István kelt a törvény védelmére április 23-án. Idézet az érvelésből:
    „Szolnoki Andrea, aki nyilván olvasta a kormányprogramot, nyitott kapukat dönget: a program szerint ugyanis az ellátórendszer átalakításával egyidejűleg a finanszírozás rendszerén és feltételein is változtatni kell. A kórháztörvény üzenete nem az állam kivonulása. Az intézményfenntartóknak mindig kevés a pénz, de ezt az állam is megértette, mert igenis növelte és növeli az egészségügy forrásait.
Az intézményi átalakulás és a magánbefektetések segítése nem jelenti azt, hogy a kormány nem akar több pénzt fordítani az egészségügyre. A tények sem ezt mutatják: 2002-ben és 2003-ban 150-150 milliárd többletforrás került az egészségügybe, és évek óta először nőtt érdemben az egészségügyi közkiadások GDP-n belüli aránya.”
    „A változtatás célja tehát az, hogy a körülmények javuljanak, a rendszer igazságosabb, az ellátás biztonságosabb legyen, teremtődjön meg az állampolgár számára az egyenlő hozzáférés esélye a közpénzből finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokhoz. Ma ettől távol állunk.
És a továbbiakban már valóban érdemi különbség van a szabad demokraták és a szocialisták gondolkodása között. Az előterjesztők – a nemzetközi szakirodalommal egyetértve – úgy gondolják, hogy a szolgáltatói verseny javítja az ellátás minőségét, és nem veszélyezteti annak biztonságát, de a biztosítási rendszer privatizációja már óhatatlanul kockázatszelekcióhoz, az egyenlőtlenségek fokozódásához vezethet. Kár lenne ezt a kérdést túlideologizálni. Jó lenne, ha a vita végre a politika helyett arról szólna, amiről kell, a betegről és az ő ellátásáról. Meg kell kérdezni a magyar társadalmat, elégedett-e azzal, hogy életkilátásai tíz évvel rosszabbak az európai átlagnál. Ezen kell változtatnunk, és nem politikai viták mocsarába fullasztani minden kezdeményezést.” Több figyelem, jobb ellátás

Miről szól a kórháztörvény?
    Dr. Kincses Gyula, ismert egészségpolitikus a MEDINFO vezetőjeként szólt hozzá a vitához. A kórháztörvény meghozatalát sürgető és elkerülhetetlen lépésnek minősítette május 7-i írásában:
    „Mindenki tudja, hogy az egészségügy alulfinanszírozott. Naponta hallunk a kórházak adósságáról, de a belső adósságok (az elmaradt fejlesztések, felújítások, a szerkezetváltás elmaradt költségei) ennél is nagyobbak. Bár az állami kiadások emelkednek, a lemaradás belátható időn belül közpénzből nem hozható be. Az áttöréshez szükség van a magánforrásokra is. Erről higgadtan, indulatmentesen kell gondolkodni. A tőkétől korrekt viselkedést csak akkor várhatunk, ha a más ágazatokban elérhető megtérülés legálisan biztosítható itt is. Ezért pl. a nonprofit forma kötelező előírása is demagógia, ami a feketegazdaság felé tolja a befektetőt. Nonprofit módon működhetnek egyházak, közalapítványok, de a „nonprofit befektetés” fából vaskarika, mert a tőkebefektetésen alapuló nonprofit vállalkozások ugyanúgy profitorientáltak, csak a dolgot megdrágítja a mosodai költség…
    A nagybefektetők elvárják tőkéjük hosszú távú megtérülését, de ennek forrása nem a színvonal rontása, hanem a hatékonyabb gazdálkodás, célszerűbb szerkezet. A kórháztörvénynek hosszabb távon is kiszámítható, stabil környezetet kell teremtenie a befektető számára. Ha a tőkét gyanús elemként kezelik, akkor nem rendezkedhet be a hosszú távú megtérülésre, csak a terület gyors lerablására.” Miről szól a kórháztörvény?

A beteg jogán
    Bauer Péter mérnök-közgazdász, május 12-én azt fejtette ki, hogy – Szolnoki Andreával szemben – liberális szempontból is egyértelműen vállahatónak tartja a kórháztörvényt.
    „Az aggódók fő érve az, hogy amíg a finanszírozás nincs megoldva, addig nincs értelme a privatizációnak, mert a tulajdonos által kikényszerített többletfinanszírozás az egészségügy egyéb területeiről vonja el a pénzt.
    Ez az érvelés gyermekien naiv. Egy ilyen országban, ahol egy öntörvényű miniszterelnök halomra dönthet nagy értékű szerződéseket, gyanútlan részvényesek (és nyugdíjpénztárak) zsebéből százmilliárdokat húzhat ki törvényszegéssel (mint a gázár ügyében), ahol a két éve bevezetett hosszú távú nyugdíjrendszert minden következmény nélkül felrúghatják, ott milyen finanszírozási garanciák létezhetnének? Nincsenek garanciák. Csak az, ha ilyen miniszterelnököt, ilyen pártokat még egyszer nem szavazunk be a hatalomba!
    A rendszer persze alulfinanszírozott. Igaz, az SZDSZ programjában a finanszírozás és a privatizáció együtt szerepel, de szó van ott az adók csökkentéséről is. Abból lesz a többletforrás? Vagy térítéshez kötik majd az egyes szolgáltatásokat? Ebben az országban, ahol öt éve a „mindent olcsón, vagy ha nem, hát ingyen” populizmusával kampányol minden párt? Be lehet itt vezetni akár a legminimálisabb vizitdíjat? Ezt nem gondolja komolyan a főpolgármester-helyettes asszony sem. Ezt csak nálunk fejlettebb vagy talán pragmatikusabb országok engedhetik meg maguknak, Franciaország, vagy például Románia.” – írja többek között. A beteg jogán

Elfogadható cél, elfogadhatatlan eszközök
    Sinkó Eszter közgazdász május 15-i véleményét tökéletesen kifejezi írása címe: a kórháztörvény célját helyesli, de a törvényt nem tartja alkalmasnak a cél elérésére. Idézet az írásból:
    „A kormány érthető és elfogadható célkitűzést fogalmazott meg a törvénytervezet megalkotásával, a választott megoldás, a profitorientált magánvállalkozások korlátok nélküli beengedése azonban nem segíti céljai elérését, mivel drágább és szakmai szempontból nem kontrollált ellátást kap érte cserébe. A betegek kiszolgáltatottsága reménytelenül növekedni fog, az ellátás többszintűvé válik, az egyenlőtlenségek tovább növekednek.
    Szakmai és nem politikai vita pontjait vettem sorra. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a politikai döntéshozatal természetéhez hazánkban, úgy tűnik, hozzátartozik a sietség, a szakmai viták negligálása. A Nemzeti Egészségügyi Tanáccsal, a kamarákkal, a szakszervezetekkel folytatott egyeztetések nélkülözhetetlenek, de nem pótolják ezeket a vitákat.” Elfogadható cél, elfogadhatatlan eszközök

Mi az elfogadhatatlan? - és további részletek a www.nol.hu oldalon.