CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2003. jĂşnius 04., szerda 09:01


Elismerések Győr-Moson-Sopron Megye szolgálatáért

Elismerések Győr-Moson-Sopron Megye szolgálatáért
Egy soproni is van a Védelmi-rendészeti-, a közoktatási-, valamint a környezetvédelmi-természetvédelmi tagozat díjazottjai között

A Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díjak átadására került sor június 3-án Győrött a Megyeházán. Az elismeréseket három tagozatban - védelmi/rendészeti, közoktatási, környezetvédelmi/természetvédelmi - összesen 10 személy vehette át.
A díjazottakat, kísérőiket dr. Szakács Imre, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte, majd vezetőtársaival, Firtl Mátyás és Szabó Miklós alelnök urakkal együtt nyújtották át az elismeréseket. A kitüntetettek az emlékérem mellett díszoklevelet és a díjjal járó anyagi elismerést is átvehettek.

Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése 2/2002. (III.1.) KR számú rendeletében "Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért-díj" alapításáról és adományozásáról döntött. Ennek értelmén a díj 11 tagozatban (kulturális, közoktatási, egészségügyi, közszolgálati, ifjúsági, szociális, védelmi és rendészeti, környezetvédelmi, területfejlesztési, sport, sajtó) adható ki, a megye érdekében kiemelkedő munkát végző személyek tevékenységének elismeréseként.

A védelmi-rendészeti, a közoktatási és a környezetvédelmi-természetvédelmi tagozat díjainak odaítéléséről a testület a közelmúltban döntött, ezek átadására került sor.
A rendelet indoklása szerint:
        *       védelmi-rendészeti tagozatban az elismerést a honvédség és a rendészet (Határőrség, Rendőrség, Katasztrófavédelem, BV Intézet, hivatásos önkormányzati tűzoltók, önkéntes tűzoltók) területén dolgozó azon személyek kaphatják, akik tevékenységüket kimagaslóan végzik;
        *       közoktatási tagozatban: az óvodai, általános iskolai, középiskolai, szakiskolai és a kollégiumi ellátás területén tevékenykedők, illetve a pedagógiai és közművelődési szaktanácsadást és szolgáltatást végző szakemberek munkája ismerhető el ezzel a díjjal;
        *       környezetvédelmi-természetvédelmi tagozatban: a természeti környezet védelmében, a környezetvédelmi károk megelőzésében, enyhítésében példaértékűen tevékenykedők díjazhatók;

Díjazottak:
VÉDELMI-RENDÉSZETI TAGOZAT:
                *       Csaplár Balázs, rendőrzászlós, Győr
                *       Tukovics János, Mosonmagyaróvár tűzoltó parancsnoka
                *       Vinkovics János, Kapuvár tűzoltó parancsnoka
KÖZOKTATÁSI TAGOZAT:
                *       Frauhammer Józsefné, máriakálnoki tanítónő
                *       Horváth Imre, Sopron, a ciráki iskola nyugalmazott igazgatója
                *        Horváth Sándorné Rozsnoki Zsuzsanna, a pannonhalmi Radnóti iskola igazgatója
                *       Szabó Gyula, plébános, hitoktató, Mezőörs
                *       Szabó Károlyné, óvónő, Lébény
KÖRNYEZETVÉDELMI-TERMÉSZETVÉDELMI TAGOZAT:
                *       dr. Kuroli Géza, egyetemi tanár, a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, Mosonmagyaróvár
                *       Nagy László, természetvédő, Kapuvár