CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

2003. jĂşnius 10., kedd 00:00


Pünkösd a Kócsagvárban - Képriporttal

Pünkösd a Kócsagvárban

    Több éve már hagyománya van annak, hogy a soproni reformátusok Pünkösdhétfőn a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén festői környezetben fekvő, sarródi Kócsagvárban szabadtéri istentiszteleten találkoznak a Fertő mentén, szórványban élőkkel, valamint minden alkalommal akadnak olyanok is, akik a világ távolabbi pontjairól – akár még a tengerentúlról is – érkeznek ilyenkor Sarródra.

    Az úrvacsorás istentiszteletre az idén száznegyvennél is többen gyűltek össze. Az istentiszteleti alkalmak idején, a környéken tartózkodó látogatók, kirándulók is gyakran bekapcsolódnak a reformátusok ünneplésébe, idén a soproni és Sopron környéki reformátusokhoz a Kecskeméti Református Kollégium tanulói is csatlakoztak
    A Fertő-Hanság Nemzeti Park nevezetességeinek, látnivalóinak megtekintése mellett az idén többen – gyerekek, felnőttek együtt, három csapatban – az Egyiptomi kivonulást is végrehajtották, természetesen egy szabadtéri vetélkedő formájában.
    Képriportunk arról szól, ahogyan a soproni reformátusok három csapata "kiszabadult Egyiptomból". Mielőtt a bibliai szöveghűség miatt bárki is a fejéhez kapna, közöljük: az akadályverseny minden egyes feladatának végrehajtása előtt, a bibliai történetet is pontosan ismertették a játékosokkal.
 
A Kánaán felé vezető út iránya miatt is, előbb a Szentföld térképét kellett puzzle-ből összeállítani 
Átkelés a Vörös tengeren

Vízfakasztás a kősziklából
Leesett a manna, fel kell szedegetni..ezúttal pálcikákkal, csipesszel
Ez nem a pusztai vándorlás, hanem egy vetélkedőbeli  intermezzo: azaz, egy szép kapura lövés
Itt bizony az aranyborjút kerülgetik
A keserű víz megédesítése (kockacukorral, öt méterrőll)
Omlanak már Jerikó falai
Ez már láthatóan a tejjel-mézzel folyó Kánaán