|
Megbízható színvonalon
 A XIV. Országos Éremmbiennálé anyagából nyílt kiállítás a soproni Lábasházban. A biennálé helyi bemutatóját Sopron Megyei Jogú Város, a Győr-Moson-Sopron.Megye Önkormányzata, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Soproni Múzeum, valamint a Képző- és Iparművészeti Lektorátus rendezte.  Az ténykérdés, hogy pénz nélkül a csak pénzért vállalkozó programokat nem lehet megszervezni. (Nyitott kérdés, hogy lehet-e kulturális-emberi hitelből programokat csinálni? Egy ennyi éves rendezvénysorozat polgárvárosának lehet-e hitelezni, lehet-e bízva áldozni az európai kultúra soproni látogatóinak? Ma, Sopronban a kérdésekre a válasz - éppen a programból láthatóan - egy vagy több erőteljes nem!) Az is ténykérdés viszont, hogy legalább azt a "diétás programot" lehetne tisztességesen megszervezni, ellenlábasok nélkül. A megnyitóra azokat, akik ugyanis külön meghívó hiányában 11-kor érkeztek, egy papír fogadta, hogy a fogadás és díjátadás zajlik 11-től a konferencia központban, a megnyitó pedig, 12-től lesz a Lábasházban.  A helyszín is a hagyományosan osztott tér: a kisteremben most Ligeti Erikának, a 2001 évi XIII. Országos Érembiennálé Ferenczy Béni-díjas szobrászművészének minitárlata, míg a XIV. biennálé anyaga a nagyteremben látható.
 Az elmúlt évekhez hasonlóan találkozhatunk a hagyományos, kerek éremformákkal, annak plakett és valódi érme-megjelenéseivel. A nagy plakettek egy részénél vannak apróbb problémák a személyek egyéniség-jegyeinek megjelenítésével: mintha hiányozna néhány esetben a lényegre való koncentrálás képessége. Vannak viszont kiváló darabok. Annak ma Magyarországon, aki díszérmét szeretne veretni akár pénzérme-formában, akár kétoldalas négyszög alakban, láthatóan a szerző választásakor a bőség zavarával kell megküzdenie.  Tartja magát a folyamatábrázolások kliséje, és a minimal-art képviselői sem adták fel a küzdelmet, hogy jelen legyenek a contemporary címszó alatt. Ha a formai változatosságon könnyebben túl is tesszük magunk, és elfogadjuk, hogy az érem és kisplasztika immár alig kibogozhatóan ezer szállal összegubancolódott, akkor is megmarad a tartalmi kérdések kihagyhatatlan szemlélete, mely azért királyvíz módjára jól szétválasztja a sablonban gondolkodókat, a felszínes formai megoldásokat valamint a lényeg megfogalmazásának a hagyományos formák ismeretén alapuló bármilyen gazdagítását.  Az anyag sokszínűsége is azt a gondolatot preferálja, hogy bár vannak a biennálénak díjazottjai, de a művek megítélésénél nem feltétlenül szükséges, hogy bárkit is befolyásoljon választásában a nyertesek névsora, melyet most közreadunk: A XIV. Országos Érembiennále díjazottjai: Csikai Márta (Ferenczy Béni-díj, Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának nagydíja), Szabó György (a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díja), ifj. Szlávics László ("Civitas fidelissima" - a leghűségesebb város, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának díja), Pálffy Katalin (a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díja), Sipos Marica (a Rendezőbizottság díja), Szőllőssy Enikő (a Pro Kultúra Sopron Kht. díja), Zsemlye Ildikó (a Magyar Éremművészetért Alapítvány díja), Gáti Gábor (Szabó Géza ötvösmester díja a legjobb vertérem tervezőjének), Nemes Péter (Kótai József ötvösművész díja a legfiatalabb alkotók egyikének), Szabó Virág (a Roisz Alapítvány vásárlási díja).  Az elmúlt évekhez képest kevesebb a slendrián munka, a polgárpukkasztás, az álművészet, a megfoghatatlan művészieskedés. Noha a polgári éra váltódásával érezhető néminemű témabeli áthangolódás - o tempora, o mores -, azt kell, hogy mondjuk, a változás - nyilván az időeltolódás miatt - tulajdonképpen csak a jövő évtől lesz igazán érezhető. Addig is ajánlom Sopron figyelmébe a nem kevés pénzért megtekinthető kiállítást. (Az Euro árfolyamát itt már valaki jócskán megelőlegezte, de ez csak nekünk fáj, akik még tisztességes mecénások sem lehetünk, csak napidíjért beterelt szenvedő felek a művészet oltárán.) - DI - |