|
Hanawa Bayashi fesztivál 1999. július 28-29. Japán fesztivál Sopronban
1999. július 28-29.
Tudunk a japán emberekre jellemzõ szépérzékrõl, ami olyan jellegzetességekben nyilvánul meg, mint a kifinomult elegancia, az elegáns egyszerûség. Emlegethetnénk velük kapcsolatban az érzések õszinteségét, a gondolati világosságot, az érzelmek tisztaságát, az akarat egyenességét, sorolhatnánk az olvasott könyveket, legendákat, látott filmeket, a régi udvari élet és szokások dokumentumait, a japán kultúra különbözõ témaköreit, amelyek félreérthetetlenül sajátos értékrendet tükröznek. Az, hogy Sopron a jövõ szerdán megtelik a keleti zene hangjaival, biztos, amiképp az is, hogy Kazunoban - a leendõ testvérvárosban - augusztusban van ez a fesztivál, tizenkilencedikén, naplementekor kezdõdik, s tart pirkadatig. Muzsika szól Sopronban, tíz dob, három fuvola - sajátos hangszer a harántfuvola egy fajtája, az úgynevezett kagurabue -, két shamisen, háromhúrú gitár hallható, egy kézicsengõ is. A fesztivál gyökerei a sinto vallásba nyúlnak, amely a japán hagyomány és mûveltség legsajátabb, leginkább elidegeníthetetlen kincse. A sinto, „az istenek útja” nem zárt vallási rendszer volt, inkább egyszerû természethit, mely a természeti elemekben és megnyilvánulásokban isteneket vélt felismerni. Ehhez természetesen földmûvelési rítusok, termékenység-kultuszok tartoztak, a legfõbb istenség a nap istennõje, Amateraszu no Omikami, a fény, a meleg, az élet õsanyja. A hagyomány szerint a fesztivál kitûnõ alkalom arra, hogy zenészek, táncosok, az összegyûltek az istenséghez szóljanak, hangulatát kedvezõ irányba tereljék, imádkozzanak a jó termésért, a boldog, sikeres esztendõért. A dalok egy része Kiotoból - egykori nevén Hejankjó - származik, nemes ember adta közre, a legismeretebbek közülük a Nihon-daki, a Honbayasi és a Gion.  |
