CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2003. jĂşlius 16., szerda 11:46


Tárlat a kirakatban

 


Tranta Julianna a Soproni Képzőművészeti Társaság tagjának ötlete nyomán, a Soproni Képzőművészeti Társaság művészeinek alkotásaiból nyílt rendhagyó kiállítás a város több pontján.  A több mint harminc soproni vállalkozás kirakatában elhelyezett tárlat megnyitóját július 15-én tartották a Rondella Pódiumon.

Egy jó hangulatú délutáni séta során nemcsak a soproni belváros ódon házaival, az ezekben működő vállalkozások portékáival ismerkedhetünk meg ezentúl, hanem huszonnégy  művész szebbnél-szebb és gondolkodásra serkentő képeit is megcsodálhatjuk, az alkotó életútjának rövid bemutatásával.


Kovács László a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke

Kovács László megnyitó beszédében kiemelte, rendhagyó ez a kiállítás hiszen a kiállítóterem maga a város, a tárlat pedig a soproni vállalkozások kirakatain át tekinthető meg.


Tranta Julianna
A  kiállítás szervezője és rendezője Tranta Julianna a Cyberpressnek elmondta, nagyobb ellenállásra számított, azonban meglepetésére a megkeresett soproni vállalkozók túlnyomó része szívesen fogadta a kezdeményezést, hogy a kirakatokban helyet kapjanak soproni művészek alkotásai.
A művésznő szerint azért is érzi fontos e rendhagyó, kicsit talán szokatlan kiállítás, mert mostanság kevés idő jut a kultúrára, egyre kevesebben látogatják a kiállítótermeket, így pedig reményei szerint sokkal többen láthatják a kiváló soproni és Sopron környéki művészek alkotásait.

A kiállítás 2003. augusztus 31-ig tekinthető meg, éjjel-nappal.

Nagy Árpád