CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2003. jĂşlius 19., szombat 17:52


Alapkőletétel és sajtótájékoztató

Új gázmotoros erőmű Sopronban

2003. július 17-én 12 órakor az engedélyezési eljárások lezárultával kezdődött meg a Soproni Távhőszolgáltató Kft. (SOTÁV) telephelyén egy új gázmotoros erőmű építése.

Kalmár István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere, Kis István, a SINESCO Kft. ügyvezetője és Kovács Zoltán, a KIPCALOR Kft. ügyvezetője tették le az új gázmotoros erőmű alapkövét. A közel hárommilliárd forint értékű beruházás Sopron Megyei Jogú Város távhőellátásának korszerűsítését biztosítja.

Sopronban a távhőszolgáltatás 1969-ben kezdődött a Kőfaragó téri lakótelep és az ezt kiszolgáló széntüzeléses fűtőmű megépítésével. Eddig két egymástól három kilométerre lévő távhőkörzet létezett. Az egyiket a Soproni Erőmű látta el (Jereván lakótelep), a másikat a Soproni Távhőszolgáltató Központ, de a kettő közötti területhez eső részen eddig nem volt csatlakozási lehetőség. A jelenlegi beruházás során megtörténik a város két, eddig elkülönült körzetének összekötése egy 3,5 km hosszú távvezetékkel, melynek eredményeképpen hatékonyabb energiagazdálkodás valósul meg.
Sopronban eddig 6200 lakást kapcsoltak be a távfűtési rendszerbe. Az új erőművel és az új távhővezetékkel az összekötő nyomvonalon lévő intézmények, így pl. az egyetem is egyszerűen kapcsolódhatnak a távhőszolgáltatásba.
<


Fleischhacher Imre Soproni Távhőszolgáltató Kft ügyvezető igazgatója, Kalmár István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere, Kis István, a SINESCO Kft. ügyvezetője és Kovács Zoltán, a KIPCALOR Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztató keretében ismertették az új beruházás

A fejlesztés - Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata által 2002-ben kiírt pályázaton kiválasztott - a hazai gázmotoros szektor piacvezető cégei, a SINESCO Kft. és a KIPCALOR Kft. együttműködésével, valamint a RAIFFEISEN LÍZING Rt. finanszírozásában valósul meg. A beruházás eredményeképp egy 13 MW teljesítményű gázmotoros erőmű épül, valamint a jelenlegi fűtőmű új irányítási rendszert kap.



Kis István, Kalmár István, Kovács Zoltán és Fleischhacher Imre  az ünnepélyes alapkőletétel helyszínén

Amellett, hogy a beruházás önkormányzati oldalon minden kockázattól mentes, számos előnyt biztosít a város és polgárai számára.
A fűtőmű eszközparkja új, korszerű eszközökkel egészül ki, biztonságosabb és takarékosabb üzemvitelt eredményezve. A távhőellátás ezzel versenyképessé válik az egyedi fűtéssel szemben, amely új fogyasztói területek bekapcsolódását eredményezheti.


Fleischhacher Imre Soproni Távhőszolgáltató Kft ügyvezető igazgatója az alapkőletétel közben

A beruházás az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak megfelelően épül, országos szinten is hozzájárulva az erőművi széndioxid és nitrogénoxid-kibocsátás csökkenéséhez.
A megvalósuló erőművel együtt a kapcsolt villamosenergia-termelés létjogosultságát bizonyítják az európai és hazai állami szerepvállalók erőfeszítései is. Ezen belül például 1997 októberében az Európai Unión belül határozat született a kapcsolt hő-, és villamosenergia-termelés arányának növeléséről, ily módon is csökkentve a nitrogénoxid és széndioxid kibocsátást. A határozat legfontosabb célkitűzése a kapcsolt energiatermelés elterjedését akadályozó problémák mérséklése volt.
Az új gázmotoros erőmű 2004 első negyedévében már teljes kapacitással működhet, a közel hárommilliárd forintos beruházás során azoban nem kell számítani a távhőszolgáltatási díjak emelésére.

na