|
Missziós munka ez Beszélgetés Vadalma Erzsébettel
Beszélgetés Vadalma Jusztina apácával
Bencés apácák magyar földön már Szent István
korában
megtelepedtek. Szigorú klauzúrában éltek, külső apostoli tevékenységet
nem folytattak, viszont az 1927-ben alapított Szent Benedek Leányai a
Nagyalföld
portengerében kívánják elhinteni az evangélium magját. A rend soproni
tagja,
Vadalma Jusztina életútjáról beszél:
1931-ben születtem Sopronban. Szerető családban nőttem fel, ahol még a nehézségek sem voltak tragikusak – bombázás, hajléktalanság, néha élelemhiány, hiszen háború is volt -, mert összetartottunk, mert szerettük egymást. Tanulmányaimat az Isteni Megváltóknál kezdtem. Nővérek tanítottak 11 évig, csak az utolsó esztendőben, 1948-tól az államosítás miatt voltak civil tanáraim. Tanítóképzőbe jártam, de miniszteri rendeletre nem képesítőzhettünk. Álmom, vágyam, hogy gyerekeket taníthassak írni, olvasni, szertefoszlott. Gyári munkás lettem, szövőnő, de ez is az Isten akarata volt: fölnyitotta szememet, hogy életem példájával hogyan segíthetem azokat, akik eltávolodtak az Istentől. Mikor 17 évesen megkértem szüleimet, engedjenek el apácának, - akkor még volt rá lehetőség -, azt mondták, majd ha nagykorú leszek, mehetek. A Jóisten azonban talált módot arra, hogy tervét megvalósítsa. Kántorképzőbe mentem. Ott találkoztam a bencés Iróffy Huba atyával, aki lelki atyám lett és lassan elirányított a Szent Benedek Lányaihoz. Magánfogadalommal köteleztem el magam ’51-ben, eleinte egy-egy évre, majd ’59-ben örökre. Zárdai életre gondolni sem mertem. Egy nagy nehézségem volt, ők az Alföld rónaságán működtek, s nekem el kellett szakadnom szeretett városomtól, de Jézus hívott. Bár az alföldi Tiszaújfalun csak a jelöltidőt töltöttem, ezalatt is megszerettem őket. Pannonhalmán öltöztetett be Legányi Norbert főapát úr. Innen többször hazautazhattam. Életemnek erre a szakaszára azt szoktam mondani: katakombai szerzetes voltam. 1991 novemberétől várt az újrakezdés: úgy döntöttek elöljáróim, hogy legyek a fiatalokkal. Nehéz volt, nagyon nagy volt a korkülönbség. A 30 éves pannonhalmi zártság is nagyon elszakított a mai fiataloktól. Jól-rosszul – a Jóisten a bírálója – sikerült teljesítenem a feladatot. Mi itt azt akarjuk folytatni, amit Berecz Skolasztika elkezdett a ’20-as években, amikor megalapította Szent Benedek Leányai Társaságát. Célja: pasztorálni az Alföld magára hagyott híveit, hitoktatni, szeretetet osztva lelkesíteni mindenkit az Isten szolgálatára. Missziós munka ez. Annak való, aki missziós szeretne lenni, de nincs nyelvérzéke, hogy japánul, kínaiul vagy más idegen nyelven megtanuljon, hogy külföldre küldhessék. Itt az Alföld homoktengerében – mely Afrika sivatagjait idézi – viheti Jézus szeretetét, hirdetheti Isten végtelen irgalmát, jóságát, mosolyt adhat és kérheti, hogy szebb legyen az élet. Megrendüléssel és mélységes hálával oszthatja a híveknek az igeliturgiában Krisztus testét, viheti a betegeknek, hogy erősödjenek, vigasztalódjanak Ez a feladat lelkesít a nehéz, szürke hétköznapokban. Vannak rendi ünnepnapjaink is: beöltözés, fogadalomtétel, búcsú, ezek mind az Istenhez vezetnek mindannyiunkat. Ilyenkor szeretném kiáltani a fiataloknak, jöjjetek, siessetek az Úr szőlőjébe, sok a munka, s oly kevés a munkás. Lehet, hogy nem futtok be itt nagy karriert, de a lelketeket Istenhez vezetitek, a gyermekeket megtaníthatjátok hitünk igazságaira, előkészíthetitek elsőáldozásra, kinyithatjátok a kegyelemre, a könnyeket fölszáríthatjátok, és az út végén Jézus ölelő karjai várnak benneteket. Kell ennél több? |
