CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2003. jĂşlius 30., szerda 11:30


Az Ikva Rádió hírei


A számítógépes munkarendszerre való áttérés miatt, július 31-én és augusztus 1-én, szerelési munkák lesznek az 1.sz.Postahivatalban, a Széchenyi téren. Holnap még zavartalan lesz a munka, viszont péntek délben bezár a főposta. A számítógépes munkahelyek kialakítása időt és energiát takarít majd meg a dolgozóknak és ügyfeleknek egyaránt, hiszen attól fogva, egy ablaknál lehet majd intézni a postai feladásokat és a pénzügyi tranzakciókat is.

Ingyenesen hívható zöld számon tehetnek közérdekű bejelentést, panaszt vagy javaslatot a soproniak augusztus elsejétől a Polgármesteri Hivatalban. A munkanapokon hívható telefonszám: 06-80/ 204-322.

A fertődi Esterházy-kastély főhomlokzatánál megkezdődtek az állványozási munkák. A nyolc-tíz évig tartó kastélyrehabilitáció tervezett harmincmilliárd forintjából idén 350 milliót költenek a renoválásra. A kulturális kormányzat aláírta a hazai műemlékvédelem idei legnagyobb beruházásáról szóló megállapodást a kivitelező cégek képviselőivel. Még ezen a héten a tetőzet teljes körű javítását is elkezdik a szakemberek. Az alvállalkozói kört a soproni régió szakipari vállalkozásai alkotják.

A bécsi úti határátkelő előtt megkezdődött annak az egyelőre egy kilométeres, négysávos útnak a kivitelezése, amely része lesz a tervezett M9-es autópályának. Az építés miatt ma félpályás útlezárás várható. Az átkelőhely előtt nagy torlódás alakulhat ki.

Sopronban hamarosan új helyre, a Várkerület 43. sz. alá költözik a Vöröskereszt Területi Irodája. Már évekkel ezelőtt kérvényezték, hogy a Hátulsó utcai salétromos pincehelység helyett korszerű irodát kapjanak, amit a feladatkör folyamatos bővülése is indokol.

Új vezetője lesz a Magyar Turizmus Rt Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának. A jelenlegi igazgató augusztus 15-ig marad posztján. A vezetői állást valószínűleg megpályáztatják, de az is előfordulhat, hogy az Országos Igazgatóság pályáztatás nélkül felkéri a számára megfelelő szakembert.

Fokozott vadveszélyre intenek a szakemberek, mert megkezdődött az őzek násza, amely augusztus közepéig tart. A statisztikai adatok szerint a vadgázolások tíz százaléka megyénkben történik. Az elütött állat a területileg illetékes Vadgazdaság tulajdona.

Véradás: holnap 9.00-16.00 óra között szabad véradónap