CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Sziget

2003. augusztus 06., szerda 11:22


Film, zene, aztán haza

Sziget Fesztivál 2003
Film, zene, aztán haza
2003. augusztus 5.

Lassan eltelik az egy hét. Ezt leginkább abból lehet észrevenni, hogy egyre több szigetlakót látni, amint nála másfélszer magasabb, söröspoharakból épített toronnyal igyekszik az egyik sátor irányába. Egyesek egyik kávét isszák a másik után, egyrészt, hogy felébredjenek, másrészt, hogy még az utolsó nap hozzájussanak valamelyik kávés ajándékhoz.

Folytatva a marketing-vonalat, ejtsünk néhány szót az egyik főtámogató által kitalált nagyszabású Guiness-rekord kísérletről, a Fesztivál Körképről. A majd’ 80 méter kerületű mozaik minden darabját egy szigetlakó festi be, majd a végén kialakuló képben együtt gyönyörködhetünk kedden késő délután – tudtam meg az egyik hostess lánytól még a hét elején, amikor én is beálltam festegetni. Most éppen kedd este hét óra körül lehet, és már csak tízegynéhány mező van hátra, sokan körülállják a képet és várják, hogy befejeződjön a mű. Vajon ki fogja befesteni az utolsó kockát? Fogalmazódott meg bennem a kérdés, és ezt is megérdeklődtem a hostess lánytól, ő azonban nem tudott semmi konkrétummal szolgálni. Most azonban fény derül a titokra: egy fotós pass-szal rendelkező úriember mellettem éppen telefonál. – Szia! XY vagyok. Kint vagy a Szigeten? Van kedved befesteni az utolsó kockát a körképnél? Nincs? Akkor szia. Ez megismétlődik még vagy kétszer, majd egy kis várakozás után (Lassabban fesd azt az utolsó előttit!) megérkezik a célszemély egy bájos fiatal hölgy személyében, akinek kilétére azonban nem derül fény. Nem baj, megvan a rekord, örömködés, pezsgő, körtánc, miegymás.

Én ekkor már félig-meddig az Anima Sound System koncertje felé tartok. A műsort Németh Juciék azzal a ’Police and Thieves’ című számmal nyitják, amit már az EFOTT-on is előadtak (mellékesen ez egy feldolgozás, és a Ravasz az Agy és Két Füstölgő Puskacső című film egyik betétdala.). A folytatást is csak az EFOTT-os koncertjükhöz tudom hasonlítani: ugyanolyan minőségi műsort adnak le itt is, mint ott.

Kicsit félve néztem az est további része felé, mivel már otthon sem tudtam eldönteni, hogy a nagyszínpadon kilenckor fellépő Massive Attack-ot nézzem meg, akikről egy csomó jót hallottam (sőt néhány számukat ismerem is), vagy a világzenei színpadon negyed tízkor kezdődő Goran Bregovic Wedding and Funeral Band koncertjére menjek. Utóbbi ugyanis szintén nagy kedvencem, jugoszláv népzenét játszanak (többek közt az Underground című Kusturica-film zenéjét is). Végül úgy döntöttem, hogy megvárom a Massive Attack elejét, aztán maximum egy fél óra múlva átszáguldok a másik koncertre.

Tíz negyvenötkor állok a nagyszínpad előtt egyre csak sokasodó tömegben és várom, hogy elkezdődjön a Massive koncert. A hosszú várakozás közben feltűnik, hogy a nagyszínpad díszleteit kicserélték, a háttérbe az eddigi földgömb helyett egy nagy kivetítő-szerű valami került, amin egyelőre a pontos idő látható. Öt perc múlva úgy döntök, nem várok tovább, és inkább saját magam intézek egy ’masszív attakolást’ a mögöttem felgyülemlett embertömeg ellen, és megpróbálom elkapni a másik koncert végét. Jó tíz perc, amíg átérek a Pannon színpadhoz, és az óriási nézősereg láttán inkább a sajtóbelépőmet használva beállok közvetlenül a színpad elé a ’nulladik’ sorba. Kár, hogy nem jöttem át előbb. A koncert frenetikus, ez abból is látszik, hogy még a máskor közönyösen álldogáló fotósokat is megmozgatja egy-egy pörgősebb szám. Szerencsére késésem ellenére is tart még vagy 45 percet a műsor, a dupla ráadást a Kalasnjikov című gyors szám zárja.

Próbáltam visszaérni a nagyszínpadhoz a másik koncertre, de későn. A szétszéledő emberek közül hallom, hogy valaki a ’Sziget legjobb koncertjeként’ jellemzi az angol banda fellépését. Később valakitől azt is megtudom, hogy a hatalmas kivetítő a színpad hátterében arra szolgált, hogy különböző adatokat jelenítsenek meg rajta, civil áldozatokról, leégett olajkutakról, tömegpusztító fegyverekről, és egyéb aktuális katonai dolgokról.

A sok rohangálást egy mozival pihenem ki. Az uristen@menny.hu készítőinek új filmjének a Libiomfi-nak a vetítését választom. Meglepően nagy tömeg fogad a szabadtéri helyszínen, ahová kicsit korán érkezem, így van szerencsém megtekinteni egy Égből Pottyant Mesék stílusú papírmasé-paródiát a nagymamáról, Petiről és a Szigetről. Aztán a film kezdése előtt megjelennek alkotók Kálmánchelyi Zoltán és Végh Zsolt. Kiderül, hogy a mese is az ő agyszüleményük, majd kiosztanak néhány lufit, és megkérik a közönséget, hogy ünnepeljük velük új filmjük ’világpremierjét’, még pedig úgy, hogy mindenki meggyújtja a kiosztott lufik madzagját és elengedi azt. Így egy szép kis tűzijátékot láthatunk a lufik végeire erősített csillagszóróknak köszönhetően. A filmről annyit, hogy tragikomédia egy őrült filmrendezőről, aki a Micimackó realista feldolgozását akarja elkészíteni. Feltűnik benne egy kis időre Kamarás Iván és Ónodi Eszter is. Akinek az uristen@ bejött, annak ez is tetszeni fog.

Zárásként valami olyan szöveg szokott itt állni, hogy ezután buliztam még egy jót, aztán fáradtan álomra hajtottam a fejem a sátramban, hogy holnap ismét ígéretes programok elé nézzek.

Tehát buliztam még egy jót (miközben a munkások néhány színpadot már elkezdtek lebontani), aztán fogtam a csomagom, összepakoltam a sátram, átgázoltam a nagyszínpadot körülvevő pohártengeren, majd elindultam haza. Itthon megismerkedtem néhány új használati tárggyal, olyanokkal, mint ágy, fürdőkád és társaik. Egy hét élményeivel gondolok arra, hogy jövőre ugyanitt, aztán nekiállok megírni ezt a cikket, miközben attól félek, hogy közben véletlen… elalsz… zzzzzz.

Kereskényi Balázs