CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2003. augusztus 11., hétfő 23:33


,,Sopronból Ojtozba látni”

,,Sopronból Ojtozba látni”

Az eredeti emlékmű bronz domborműben megfogalmazott mását helyeznék el az 1917-es ojtozi ütközet soproni hőseinek emlékére az Ojtozi szorosban.

Augusztus 8-tól négy napon át tartó ádáz küzdelem évfordulójára emlékeznek mindazok, akik számon tartják Sopron ismert és névtelen hőseit. Több mint nyolcszáz kilométerre Soprontól, a Keleti-Kárpátokban a történelmi Magyarország majdnem legkeletibb részén fekvő hegyvonulatok között, a kapaszkodva-kanyargó Ojtozi szorosban alig egy évig állt az  M. Kir. Soproni 18-as Honvéd. Gyalogezred 1917-es hősi helytállását idéző emlékmű.

Miután vandál módon lerombolták, annak mását a 18-as bajtársi kör tagjainak kezdeményezésére Dabóczy István szobrászművész, – a Rákóczi Honvéd Főreáliskola tanára – Sopronban is elkészítette, majd 1934. augusztus 5-én az akkori Gleichenberg-allén, – azóta Ojtozi fasor – felavatták.

Ojtozi szoros, Keleti Kárpátok, 1918.

Az ojtozi ütközetben a soproni gyalogezred tiszti állományának háromnegyedét, legénységének pedig több mint a felét elvesztette. Az ezredet Ojtoz-hősei címmel tüntették ki, öt arany, 175 nagyezüst, 322 kisezüst és 852 bronz vitézségi érem, valamint Sopron városa által adományozott ezüst díszkürt bizonyította helytállásuk elismerését.

Idén – amint arról hírt adtunk – az Ojtoz völgyében újabb, a térségben dúló véres harcokra, és azok áldozataira emlékeztető világháborús emlékmű állítására vállalkoztak a háromszékiek: magánemberek, és a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület.

A Soproni Erdélyi Kör pedig arra, hogy a valamikori, soproni 18-as honvédek bátor és hősies helytállásának emléke előtti tiszteletből, egyben történelmi kötelességből újból legyen a soproni hősökre emlékeztető jel az Ojtozi szorosban.

A Soproni Erdélyi Kör kétszeres kötelességének érzi a háromszékiek emlékmű-állításához való hozzájárulást: egyrészt a M. Kir. 18. Sz. Soproni Gyalogezred soproni hőseinek való méltó tiszteletadás, másrészt az erdélyi testvéreink nemes szándékának segítése céljából.

A soproni 18-as honvédek előtt fejet hajtva, az Erdélyi Kör egy, az eredeti emlékmű mását ábrázoló bronzból készült plaketten szeretné a harcok színhelyén – ugyan kicsinyített formában – újból megjeleníteni az eredeti emlékművet. A bronzplakettet Sz. Egyed Emma soproni éremművész készíti el.

A felállítandó emlékmű avatására utat is szervez majd az Erdélyi Kör, amelynek alkalmával elvinné az emlékművön elhelyezendő bronzplakettet is.

Ojtozi sétány, Sopron, 2003.

Az Erdélyi Kör kezdeményezésének a város mellett, több támogatója és segítője is akadt. A sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap pedig, ,,Sopronból Ojtozba látni címmel közölt írásában ,, a soproniak lélekbe épülő szép gesztusá” –nak nevezi a kezdeményezést.

Az ügy további erkölcsi és anyagi segítőit keresi az Erdélyi Kör, amely a felajánlott támogatást a művészi bronzplakett elkészítésére, valamint a háromszéki emlékmű-állítás segítésére fordítja. Az érdeklődők részletes dokumentumanyagot és további információkat augusztus utolsó hetétől az Erdélyi Házban (Fövényverem u. 15.), a 20-310-43-95 –ös mobilszámon, valamint az etoth@sopron.hu elektronikus címen is kérhetnek, az emlékműállítást segítő anyagi hozzájárulásukat az Orbán Balázs Alapítvány 11737083/20075426 –as számlaszámára, ,,Ojtozi emlékmű” megjegyzéssel tehetik meg; a befizetésekről az alapítvány az adóalapból leírható igazolást állít ki.

Az emlékmű avatásának pontos időpontja a hatósági engedélyek beszerzésének időpontjától függ.

Kézdivásárhely, 1918-ban
(Eredeti fénykép a soproni Dávidházy István archívumából)

A gelencei Kelemen Dénes-tervezte emlékmű egy törött szárnyú székely kapu, amely köré, az elszakított országrészeket jelképező sziklatömböket terveztek az alkotók. Ez utóbbiakon kapnának helyet a helyszínen harcoltaknak emléket állító táblák; ,,…az emlékmű ojtozi felállítása egy történelmi csorbát köszörülne emberivé. A kapu-torzónak a törött dúcát építik képzeletbeli egésszé azok, akik a kezdeményezés támogatásának eresze alá álltak” – írja a már idézett Háromszék napilap.
A soproniak, itt a nyugati végeken pedig, egy pillanatra azon is elgondolkozhatnak, hogy hogyan történhet meg az, hogy a soproni Barátság parkban álló Millenniumi Emlékmű, és a minden reménység szerint az Ojtozi szorosban rövidesen álló világháborús, gondolatiságukban, sorsunk művészi megfogalmazásában majdnem azonosak.

T.É.
   

Kapcsolódó cikk:
'Üzenet' Sopronba az Ojtozi-szorosból