CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2003. augusztus 29., péntek 22:31


Kiállítás a Magyar Fotográfia Napján

Kiállítás a Magyar Fotográfia Napján

    1839. augusztus 19-én került nyilvánosságra Daguerre eljárásának mibenléte, ami egyben a technika továbbtökéletesítése nemzetközi együttgondolkodásának gyors fejlődését indította el, amely az anyagok, az eszközök tovább tökéletesítése céljából azért történt, hogy a technológia a valóság élethű megörökítésére alkalmas legyen. - Győri Lajosnak az eseményhez fűződő magyarázata rövid és tömör megfogalmazásban foglalja össze a fotográfia történetét.
 

    1840. augusztus 29-én a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal (1809-1869) matematikus, fizikus, földrajztudós és bölcsészdoktor a daguerrotípia bemutatásával arról tartott előadást, hogy "miként lehet a fénysugarak segítségével maradandó képet alkotni egy ezüstözött rézlemezre, amelyet megvilágítás előtt fényérzékennyé tettek." Ennek az első dokumentált fotográfiai eseménynek a napja Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezésére vált a Magyar Fotográfia Napjává, amelynek szervezésében részt vesz a Magyar Fotóművészek Világszövetsége, valamint több szakmai és társadalmi szervezet.
 

 
 


 
 


 
 


 

    Sopronban a Fő téren rendezett szabadtéri kiállítással az 1906-ban alapított Soproni Fotóklub is megemlékezett a jeles napról.
    A Fő téri kiállítás három részből állt. A soproni fotók archív anyaga 1930-tól napjainkig készült képeket mutatott be, olyanokat, amelyeken a régi ,,nagy soproniak" lencsén keresztül látott világa elevenedett meg a látogatók előtt. Ezek mellett a jelenlegi soproni aktív tagok képanyaga is kiállításra került a Szentháromság szobor tövében.
    A továbbiakban egy a fényképészetben használt eszközökből – teleobjektívekből, régebbi fotómasinákból – álló bemutató is rengeteg látogatót vonzott. A fotósok rögtönzött tárlatvezetése mellett a hétköznapi életben nem gyakran látott tárgyakat láthatott a közönség, többek között egy lyukkamerát, valamint annak működési elvét is megismerhette, a kuriózumnak számító, 1904-ből származó Kodak géppel együtt.
 

 


 
 


 
 


 

- A Soproni Fotóklubnak jelenleg 22 tagja van, akik heti egy alkalommal találkoznak - szólt tevékenységükről kérésünkre Folcz Tóbiás, a fotóklub elnöke, aki kifejtette: a fotósok megnövekedett táborában annak sikerül művészi fotót készítenie, aki fényképezőgépével nem csak egy személyes emlékképet készít, hanem a szép látvány, egy érdekes téma, vagy akár egy különleges technika révén az elkészült kép a látvány reprodukálásán túl hordoz magában plusz töltetet is.


Folcz Tóbiás a Soproni Fotóklub elnöke

    S hogy a Magyar Fotográfia Napján a kiállított fotók közül mindezek a megállapítások melyekre illenek, azt leginkább a szemlélők egyenként maguk voltak hivatottak eldönteni.
    A mondanivalóban, gondolatiságában, valamint bemutatott technikai megoldásaiban is rendkívül gazdag kiállítási anyag arról is tanúskodott, hogy amikor a látvány, a téma úgy kívánja, a mai fotósok is szívesen alkalmazzák a fekete-fehér technikát; a nem szakmabelinek legfeljebb az tűnhet furcsának, – amit az egyik kiállító fotóművész mondott – hogy manapság már a fekete-fehér képek kidolgozása, a már nem szokványosnak számító technika miatt, a színes képek elkészítésének a tízszeresébe kerül.

   

Folcz Tóbiás elnök a Soproni Fotóklub további terveiről is szólt:
    Szeptemberben Sopronban, a Lábasházban nyílik a Pannónia Fotószalon, a dunántúli fotóklubok versenye, valamint a távlati tervek között a klub megalakulása 100. évfordulójának méltó megünneplése szerepel, a jubileumról a tervek szerint egy nagy, történeti kiállítással is megemlékeznek majd a szervezők.

T.É.
Fotó: Tóth Zsombor