|
Huszonkét mesterség a soproni néprajzi kiállításon
Kézművesek dicsérete
Kézművesek
dicsérete
Huszonkét mesterség a
soproni
néprajzi kiállításon
A Kézművesség-népművészet című állandó
kiállítás
megnyitásának 10 éves évfordulóján dr. Domonkos Ottó néprajzos, Pro
Urbe-emlékéremmel
kitüntetett nyugalmazott múzeumigazgató, A magyarországi kékfestés
című
könyv és számtalan tudományos publikáció szerzője emlékezett a
kezdetekre.
- Ez annak a múzeumi programnak a
megkoronázása
volt, amit évtizedeken át tudatosan fejlesztettünk ki a belvárosban.
Már
az ötvenes években, a hazai idegenforgalom fellendülésekor láttuk,
hogy
a Deák téri anyaház kiesik a forgalomból, és nem érdeme szerint
látogatják.
A 80-as évekig 24 lakást szabadított fel a város műemléki, múzeumi
célokra.
Mire felújították ezeket az épületeket, már kész volt a kiállítás: a
raktári
készletünkből hiányzó anyagot vásárlással, ajándékozással pótoltuk.
Olyan
várostörténeti, művelődéstörténeti anyagot sikerült bemutatnunk,
amivel
akkoriban más város nem rendelkezett. Ezerkilencszázötvenhat
áprilisában
a Lábasházat kézműves anyaggal, hatvanháromban a Fabricius-házat
régészeti
tárlattal nyitottuk meg. Az állandó kiállításon fél évig dolgoztunk,
az
utolsó egy hónapban már éjjel-nappal. A vitrineket házilag terveztük,
Kücsán
József néprajzos kollégám keze munkáját dicséri a kivitelezés.
Történészünk,
dr. Környei Attila volt a nagy üvegvágónk. Kellemes érzésekkel
gondolok
vissza erre az időszakra. Tíz év után összehívtuk az akkori
résztvevőket.
Huszonvalahányan voltunk együtt, olyanok is, akikkel rég nem
találkoztunk.
- A rendkívül gazdag soproni anyag alapján
bemutattuk,
hogy a kézművességnek milyen szerepe volt a falu anyagi kultúrájának
alakításában.
Ehhez jó térképek szemléltették a város – mezőváros - falu kapcsolatát
a mesterségek, mesterlegények, inasok vonatkozásában. Ilyen méretű
kézműves
kiállítás nincs több az országban. Bemutatja huszonkét mesterség
történetét
80 négyzetméteren közel kétezer tárggyal, fél vagy egész műhelyekkel
együtt.
- Ezerkilencszázötvenkettőben kerültem
Sopronba.
Akkor hárman voltunk tudományos dolgozók: dr. Csatkai Endre
múzeumigazgató,
művészettörténész, dr. Nováki Gyula régész meg én.
Ezerkilencszázhatvanháromtól
voltam a múzeum igazgatója 26 éven át. Tudományos tanácsadóként a mai
napig
alkalmazásban vagyok, így lassan 50 éve, hogy itt dolgozom. Amikor
nyugdíjba
mentem, azt mondtam az utódaimnak: gyerekek, létrehozni egy múzeumot
jelentős
dolog, de megfelelő színvonalon tartani nem kisebb feladat. Ennek
kiváló
irányítója Kücsán József néprajzos kollégám. A múzeum fejlesztésével
kapcsolatos
elképzeléseim teljesültek, most még meg kell írnom, ami az évtizedek
során
felgyülemlett bennem.
Torma
Margit
|