CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2003. szeptember 17., szerda 07:33


Robbanás nem volt


Itt lakunk szemben - hallottam volna.

Robbanás nem volt


Tegnap délelőtt, inkább úgy dél körül arra lettem figyelmes, hogy kiözönlik a diákság Szombathelyen, a házunkkal szemközti iskolából, de nem a szokásos lassú tempóban, kisebb csoportokban "elcsörgedezve" ki erre, ki arra, hanem egy tömegben - s velük a tanárok is. Jönnek-jönnek egy bizonyos távolságig az épülettől, aztán szétszóródva megállnak, és néznek az iskola felé, melynek bejáratánál addigra már elfoglalta helyét egy rendőrautó, és mivel hamarosan indulnom kellett a belvárosba, azt is láttam, hogy egy szakaszon az iskola előtt haladó út, a Paragvári is le van zárva rendőrautóval, a rendőrök is kint állnak, terelik el a forgalmat mindkét irányból.

Bombariadó volt. A Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium képzőművész és zenei tagozatos tanulói és pedagógusaik igen sokáig álldogáltak a jó meleg őszi napsütésben az utcán, némelyeket el is engedték oktatóik, mások, akiknek délután még több órájuk hátravolt, várakoztak, mígnem végre visszamehettek az épület falai közé.

Szereztem némi információt személyesen is. Először azt hitték, poénkodik velük, aki hírül hozta, hogy bombariadó van. Akadt tanár is, aki ugyanezen álláspontra helyezkedett - de amikor a vészriadót jelző hosszú csengő megszólalt, fele sem tréfa alapon iszkoltak mind kifelé az utcára.

Nem igazán hinném, hogy most, így tanév elején már olyan sorsdöntő jelentőségű dolgozatra, netán vizsgára kerülne sor, amit valamelyik berezelt diák így szeretett volna későbbi időpontra halasztani. Vajon kinek volt jó, hogy "műsor volt" az iskola körül?? Még szerencse, hogy csak fenyegetés, és nem valós terrorista cselekmény történt, vagy egy magányos őrült piromániás akciója sérültekkel, halottakkal! Azt hiszem, ebben egyetérthetünk.



A kép forrása: www.atviews.com

Sebők Lili