|
'Lehet, hogy az életfelfogásomon is változtatni kell?'
Mk 9.38-47 Mk 9.38 Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk.” Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, megkapja érte a jutalmat. Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre. Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tűzére kerülni. Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni,
Az olvasott részleten belül - az interpretálók egyöntetű véleménye szerint - szélsőséges helyzetek találhatók. Egyik oldalról a szűkebbre-tágabbra "szabott" egyházi közösség kérdése, (Kik tartoznak hozzá, kik nem? Hová tartoznak az "Isten igen, egyház nem" elv vallói? stb.) melyben itt Jézus nagyon liberális. ("Aki nincs ellenünk, az velünk van.") Másik oldalról pedig az evangéliumi radikalizmus sokat idézett, de a legtöbbször "kimagyarázott" példái. ("Vágd le...", "vájd ki...") Alapolvasatban talán abban egyetérthetünk, hogy Jézus nagyon komolyan vette a tanítványaival való közösséget. Amikor róluk beszél, akkor a velük való egység vágyában mondja, amit mond. Amikor tőlük kíván valamit, akkor magát sem vonja ki az érvényességi körből. Ha pedig így van, akkor egyszerűen, a gordiuszi csomó módjára kettőbe vágható a tanítás. Első fele azokra érvényes akik a körön kívül találhatók, tehát személyesen NEM mi vagyunk: nem én, te, ő, akik hiszünk, akik kötelezően magunkra vettük az igét-igát, akik valljuk(?) a credo szavait. Az ős zámukra az a fontos, hogy "nyitva maradjon a kapu", hogy ne rekesztődjenek ki, hanem megmaradjon a lehetőség a kontaktuson, a kommunikáción keresztül.
Ha most azt kérdezed tőlem, hogy ez kettős erkölcs-e, akkor azt válaszolom, hogy a külső szemlélő számára az, és nem is várhatod el, hogy más legyen a véleménye róla. Az igazsághoz azonban hozzátartozik még valami, amit talán jobban el tudok mondani egy példán keresztül, mint ha jól szerkesztett mondatokban fejteném ki. A médiában szerepelt az egyik sztár, és számomra meglehetősen érthetetlen módon nevetgélt, "viselkedett", viselte a kötelező álarcot egy darabig. Majd amikor az életében-egészségében beállt változásról kezdett beszélni, akkor mintha egy pillanat alatt mássá vált volna. Elmondta, miként változnak meg a mindennapok tennivalói, mennyire nem élhet a továbbiakban ugyanúgy, mint korábban, pedig ugyanolyan teljes életet szeretne még sokáig élni. S akkor, többek között, mintha csak magában-magának mondáná, megszületett benne a címbeli mondat: "Lehet, hogy az életfelfogásomon is változtatni kell?" A nem várt válasz ellenére a vele együtt gondolkodók ekkor sokan - magukban - gyorsan rávágták: "Bizony, már régen ideje lett volna!"
Addig pedig ne felejtsük el senki előtt a tanítás első felét: "Aki nincs ellenünk, az velünk van."!
|
