CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2003. szeptember 27., szombat 12:37


Történelem Fő utca Sopronban

Történelem Fő utca Sopronban

    A Magyar Ház Alapítvány, valamint a polgári körök Történelem Fő utca elnevezéssel tavasszal útjára indított rendezvénysorozata Sopronba érkezett pénteken, ahol öt óránál is hosszabb ideig tartó ,,nagy találkozón" közel kétezren fogadták el a Fidelitas soproni csoportja és a Machatsek Gyula Ifjúsági Polgári Kör meghívását.

    A Történelem Fő utcája az a hely – mondta Rákay Philip, a Hír Televízió műsorvezető-riportere – ahol a történelmet formálni akarók találkoznak. Ezért is fontos a szervezőknek, hogy a rendezvény nem Budapest-centrikus, hiszen, amint az a meghívott vendégekkel való beszélgetésekből is kiderült a polgári erők építkezése színhelyének is szánják a Fő utcát a szervezők, ahol az aktuálpolitikai kérdésekre való kritikus válaszkeresés és a kulturális műsor mellett a nemzeti sajtó-és könyvkiadás is mindig jelen van.
    A politikusokkal közéleti személyiségekkel való beszélgetések között Mackó Mária, Beregszászi Olga, Gergely Éva, Ókovács Szilveszter, Varga Miklós dalai hangzottak el. Magyarország jelenlegi helyzetéről lesújtó véleményt mondta és a kormány bel- és külpolitikáját, gazdaság- és nemzetpolitikáját Wittner Mária, Gyarmati Dezső, Ivanics Ferenc, Szájer József, Kárpáti György, Hende Csaba, Mikola István bírálta, ki-ki habitusa, vérmérséklete szerint. Schmitt Pál levelet intézett a soproni esemény résztvevőihez, amelyben a polgári körök nemzetépítésben betöltött szerepét is hangsúlyozta.
       A jobboldal közeljövőbeli és hosszabb távra kitekintő feladatait taglaló politikusok részéről kijutott a kritika – amint Ivanics Ferenc fogalmazott – ,,a soproni Városháza jelenlegi bérlőinek" is. Dr. Szájer József, Sopron választott országgyűlési képviselője főpróbának nevezete az Európai Parlamenti választásokat, amelyen, mint mondta ,,piros lapot kell mutatni a jelenlegi kormánynak" . Wittner Mária az ötvenhatosok nevében a közelgő évfordulóra emlékezett, a rendezvényen felolvasták Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnökének, a Népszavában megjelent, személyére vonatkozó cikk kapcsán megfogalmazott sajtónyilatkozatát, továbbá a Magyar Kolping Szövetség, az Összefogás a magyar Családokért Egyesület és a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége – a közszolgálati és minden más médiával, sajtótermékkel szembeni – a tisztességes család, a szülői szerepek értékeit tisztelő, a hagyományos értékeket valló, hiteles tájékoztatás iránti igényét megfogalmazó nyilatkozatát.
    A rendezvény második felére meghirdetett, egyébként jelentős időbeli csúszással kezdődő, élő sajtóklub vendégei ezúttal Terebesi Éva, Ungváry Zsolt (Magyar Demokrata), Molnár Pál (Heti Válasz) újságírói és Tóth Gy. László, voltak, aki a szokásos kritikus hangvételben és stílusban értekeztek napi politikáról, közéletről.

T.É.