|
INCONNU
Szoci karikatúrák a Fidelitas és a Machatsek Gyula Soproni Ifjúsági Polgári Kör szervezésében 2003. szeptember 27-én, szombaton 10 órakor gyülekeztek a látogatók a Káptalan Ház Galériájában, hogy részt vegyenek a karikatúra-kiállítás megnyitóján. A megnyitó személyének (Molnár Tamás) jelentős késése miatt bőven nyílt arra alkalom, hogy mindenki végignézze a folyosó két oldalára kiakasztott, inkább plakátszerű grafikai megoldásokat. A kiállítás darabjai ugyanis kétségtelenül karikíroznak, de a szónak nem hagyományos grafikai értelmében. Sok közöttük a betűcserés szóvicc, a grafikailag számítógéppel módosított eredeti plakát, a másik oldal "tulajdonában" levő sajtóorgánumokból már megszokott hírfotó-félremagyarázat.  Az Internacionáléval és munkásmozgalmi dalokkal kitöltött várakozási idő alatt mindenkinek volt alkalma asszociálni, végiggondolni a kiállítás tény-alapjait, melyek közvetve-közvetlenül nyilván sokakat érintenek. Látható volt az arcokon képről képre azok mondanivalójának gond nélküli felismerése. Jómagam közben azon morfondíroztam, hogy milyen mélyek, milyen frissek és felfrissítettek is azok a sebek, melyek mélyéről megállíthatatlanul ömlik a sok szarkazmus, a kicsit kegyetlenül megfogalmazott valóság, a valódi szellemes megjegyzés. Vajon a meglettebb korúak között milyen furcsa lehet az érzés, amikor azt látják, hogy az addig municiótlan ellenfél, akivel csaknem azt lehetett csinálni, amit éppen nem szégyelltek, most visszalő? Pláne, ha van mit eltalálni, s azt következetesen nem is véti el!  Egy pillanatig sem gondolom, hogy ez az alkalom a teljes társadalmi konszenzus megindulásának a pillanata. Két másik gondolatom azonban van. Az egyik az, hogy még mindig sokan vannak, akiknek ez az eszközrendszerében, káderpolitikájában és megoldásaiban a korábbiakhoz annyira hasonló csapat személyes érintettséget jelent a jogfolytonosság révén. A másik, hogy a történelem meghamisítása ellen mindig létezik egy társaság (arányaiban biztosan növekedő is), mely a fiatalság egy részével közölni tudja, rájuk hagyományozhatja mindazt, ami velük történt, hogy a hagyományozott felismerje mindazt az analógiát, ami a részben megváltozott arcokban és arcok mögött elűzendő szellemként még mindig ott van. A fiatalok pedig bátorságukkal, kicsit kendőzetlen, kegyetlen őszinteségükkel felmutatják mindezt. Immár nem félnek attól, hogy nyilvánvalóan a vendégek között ott járnak kelnek esetleg ma is a fanatizált téglák, akik most is szorgalmasan jelentik mindazt, amit láttak.  A rendezők (és látogatók) tudják, hogy történelmet csinálnak. Ez pedig soha nem volt úgy, hogy valakinek ne fájjon! Pedig nem őt és nem mást szeretnének bántani, csupán azt a magatartást szeretnék száműzni hazájuk volt és jelenlegi politikusai köréből, a liberalizmus produkálta életstílusból, hívőinek lehetőségei közül, akik és amik mindenfajta ratifikálás ellenére távol tartanák Magyarországot a valódi, a szellemileg folytonos Európától. - DI -
|