CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Városháza

2003. szeptember 29., hétfő 11:16


Dr. Galambos György: ,, A hivatalnak a testületi munkát, a tisztségviselők munkáját az eddigieknél sokkal jobban kell segítenie, hiszen ez a város érdeke.'

A jegyző a korrektség és a nyíltság híve

 A jegyző a korrektség és a nyíltság híve

Dr. Galambos György: ,, A hivatalnak a testületi munkát, a tisztségviselők munkáját az eddigieknél sokkal jobban kell segítenie, hiszen ez a város érdeke."
Dr. Galambos György jegyző 2003. szeptember 1. óta vezeti a polgármesteri hivatalt, akit munkájáról, terveiről kérdezett a cyberpress.sopron.hu.

- Jegyző Úr! Amíg nem a Városházán dolgozott, addig is végig a jogi bizottság tagjaként kapcsolódott a Városházán folyó munkához. Mi az, ami a szakmai munkája során a közigazgatás felé vonzotta?
- A jogi egyetem elvégzését követően a közigazgatás volt az első terület, ahol a jogi képesítésemet kamatoztatni tudtam. Ezért – bizonyos értelemben – a közigazgatás területéhez fűződő személyes kötődésem is szerepet játszott abban, hogy mindig is érdekelt a közigazgatáshoz kapcsolódó munka.

- Néhány hét telt el a kinevezése óta Milyennek ítéli meg a soproni Városházán talált helyzetet?
- Ugyan még az informálódás időszakában vagyok, de úgy értékelem, hogy egy jól dolgozó apparátust találtam a Városházán. Általánosságban a szervezeti egységek munkáját jónak találom. Vannak kisebb-nagyobb hiányosságok, de nekem az is a feladatom közé tartozik, hogy azokat megszüntessem. Az eddigi rövid idő még nem volt elegendő arra, hogy minden egyes dolgozóval személyes és alapos kapcsolatot kiépítsek, hogy a mentalitásukat teljes mértékben megismerjem. Azt viszont pontosan tudom, hogy kitől mit várok el, és ha az elvárások teljesítése nem történik meg, akkor természetesen változtatásokra is sor kerülhet, a lehető legbékésebb úton. A köztisztviselőknek is fontos tudniuk azt, hogy a feladataik teljesítését őrajtuk számon kérik. A számonkérés mögött semmilyen személyhez kötődő indíttatás nincs, kizárólag az elvégzett munka minősíti a köztisztviselőt.

- Ön szerint létezik olyan konkrét feladat, ami azonnali megoldásra vár?
- Inkább hosszú távon kell gondolkodnunk, egy összetett kapcsolatrendszer – a hivatal, a képviselőtestület, a tisztségviselők kapcsolata – kérdéseiben. Konkrétan arra gondolok, hogy a hivatalnak a testületi munkát, a tisztségviselők munkáját az eddigieknél sokkal jobban kell segítenie, hiszen ez a város érdeke.
Mindezek mellett, a hivatal közigazgatási hatásköreiben – amelyek valójában a jegyző hatáskörei – a jogszabályi keretek között, az ügyfeleink érdekeire kell hangsúlyt helyezni: minél gyorsabban, minél hatékonyabban, minél többet nyújtani ügyfeleinknek, akár magánszemélyről, akár gazdasági társaságról van szó. A közigazgatási-hatósági ügyintézés nem csak az engedélyezésekről szól, hanem jelentős anyagi vesztességekkel is járhat, ha a hivatal az adott területen nem megfelelően teszi a dolgát.

- Jegyzőként milyen elv vezérli a munkában, amitől nem tér el semmilyen módon?
- Mindig minden helyzetben korrekt szeretnék lenni. A korrektség alatt egyrészt azt értem, hogy az irántam tanúsított elvárásokat a jogszabályi lehetőségek teljes mértékéig igyekszem teljesíteni, ugyanakkor én is elvárom a kollégáimtól, hogy teljes mértékben korrektek legyenek. A korrektség alatt az őszinteséget értem, és azt, hogy minden segítséget megadjunk mindazoknak, akik valamilyen problémával, megoldandó kérdéssel hozzánk fordulnak.
A képviselőknek – a városvezető koalíció tagjainak és az ellenzékieknek egyaránt – jogosítványait biztosítani kell, akárcsak a hivatalét, amely a város életének irányításában közreműködők kötelezettségeinek betartásával, betartatásával együtt biztosítja, hogy mindenki a feladatát teljes mértékben és a legnagyobb hatékonysággal el tudja látni.

- Szándékozik-e változtatni a hivatal, illetve az önkormányzat kommunikációján?
- A sajtó munkatársai a munkájukat végzik. Ha azt szeretnénk, hogy a sajtó segítse a hivatal, az önkormányzat munkáját, akkor a sajtó is joggal várhatja el, hogy mi is segítsük a sajtó munkáját. Ezért, a lehető legnagyobb nyíltsággal szeretnék a sajtóhoz viszonyulni, addig a határig, amellyel még nem sértek jogot. Tudomásul kell venni azt, hogy ma már a sajtó nem kizárólag az információ-átadására törekszik, hanem a figyelemfelkeltés eszközeivel szerkesztett híreket is közöl. Ezért bizonyos mértékig elfogadhatónak tartom akár azt is, hogy ,, a minden mindig jól megy" -témák mellett a sajtó néha erőteljesebb kifejezéseket használjon, de remélem, hogy ugyanakkor megérzi azt a határt, ameddig saját munkájában elmehet, anélkül, hogy más munkájának ártana.
A közérdekű információk nyilvánosságra hozatalának kötelessége és a személyiségi jogok védelme között gyakran nehezen meghatározható határvonal húzódik. Én egyetlen olyan ügynek, a nyilvánosságra hozatalát sem fogom megakadályozni, amelyet a jog megenged.

- Jegyző Úr! Köszönöm a beszélgetést!

 T. É.
 

Dr. Galambos György
1945-ben Gőrött született;
1970-1976 között a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte tanulmányait 
1995 -ben tett jogi szakvizsgát;
1975-1983: Soproni Városi Tanács VB. Igazgatási Osztály igazgatási főelőadó, igazgatási csoportvezetője;
1984-1986: Soproni Városi Tanács VB. Termelés-ellátásfelügyeleti Osztály Kereskedelmi csoportvezetője;
1987-1990: Soproni Városi Tanács VB. Igazgatási Osztály Népességnyilvántartási csoportvezetője;
1991-1994: Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népességnyilvántartási csoportvezetője;
1994-1999: Nagycenk Községi Önkormányzat jegyzője;
1999- 2000: egyéni ügyvéd;
2000- MATÁV RT. jogtanácsos;