CyberPress.Sopron

    A Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Kara ünnepévé tette névadója, Benedek Elek születésnapját, amelyre, – a több éves hagyományt követve – idén is egész napos rendezvény-sorozattal emlékezett.

,,Mindszent havába érkezve számos ünnepre nyílik lehetőségünk Ünnepre ad alkalmat a szüret, de általános komoly, szép ünnep a reformáció ünnepe és a Mindenszentek ünnepe is.
Számunkra azonban különös jelentőséget kapott a mai ünnepünk, hiszen Benedek Elek születésének és halálának évfordulóját ünnepeljük. Kicsik és nagyok, mesével, énekkel, ünnepi beszédekkel idézik a nagy mesemondót és főiskolai karunk névadóját.
Benedek Elek a mesék, a mondák, a balladák földjén született Kisbaconban, Erdélyországban. A kis falu védtelenül bújuk meg a nagy hegyek ölelésében ma is, s tán ma sincs több lakója, mind Benedek Elek születése idején volt, 1859-ben. Két fiú és egy lánytestvére volt már, amikor megszületett, egyik bátyja azonban, az alig tízéves kicsi Ignác karácsony szombatján meghalt. Benedek Elek nyolcesztendős volt, amikor iskolába íratták, az udvarhelyi református kollégiumba. Már itt, a szülőfalujától távoli kollégiumban megtanulta, milyen érzés az igazságtalanságot elviselni. Nem tudott megbékélni azzal a ténnyel, hogy valaki apjának gazdagsága vagy nemzetisége, származása miatt előnyben részesül. Nem tudott megbékélni azzal, hogy a szabályzat két csoportra osztja a diákokat: akinek az apja fizetni tud, az tanítvány, a többi meg diákszolga (szolgadiák). Egy kétablakos szobában tíz diákot szállásoltak el. A nagyobbak ágyban aludhattak, a diákszolgáknak, a szegényeknek azonban csak a láda feneke jutott. Takarójuk a kabátkájuk volt. A tanítás is sivár volt. A tanító hetven-nyolcvan gyerekkel bajlódott, s jobbára csak olvastatta velük a szöveget. A lecke: a következő órára a szöveget szórul szóra fel kell mondani! Nehezen bírta a kis Benedek Elek ezt az iskolát. Haza akart menni. S két napig gyalogolt az erdélyi havasokon át a csikorgó hideg februárban, zsebében egy kis darab kenyérrel, hogy végre otthon lehessen.
Benedek Elek meséiben és történeteiben mindig fontos szerepe volt a gyaloglásnak. Átélte, tehát nem képletes az a nehézség, amikor a legkisebb királyfi megy három nap és három éjjel, amikor az üveghegyen elszaggat három csizmát. Ott érzi azt az író a fáradó lábban, az éjszaka félelmetesen suttogó erdőben. Menni és menni, anélkül, hogy biztos lenne a megérkezés. Az író jól tudja, miről mesél.

Benedek Elek szobránál Dr. Bencze Lóránt – az Országos Benedek Elek Mesemondó Verseny megnyitójára 1999-ben megfogalmazott gondolatait  – Levente Péter olvasta fel és ajánlotta az emlékezőknek:

Meséljétek csendben,
hogy „nem szégyen szeretni a hazát, bár „ma világpolgárság a divat",
hogy „nem szégyen szeretni" a gyengéket, az elesetteket, és az erősek és gazdagok mellé állni nem dicsőség.
Meséljetek halkan a bátor szeretetről, amikor a dölyfös és buta élni-nem-értés és a tragikus életrontás ügyeskedése harsog! Tudva tudják a gyermekek, hogy a könyörülő szeretet nem szégyen, hanem az erőjele az emberben.
Meséljetek hangosan,
mert a mese az egyetlen világunkban, amelyik oda teszi, ahova valók, a nyomorfickókat, a nagy kismiskákat, az elfajult eszelősöket, a faragatlan bunkókat.
Mert a mese az egyetlen a kortárs irodalomban, amelyik nem az európai és amerikai piszkos vizek csatornája, nem a médiamoslék vályúja,
hanem a szellem terített asztala a tiszta szobában.
Miközben folyik a nemzeti öntudat kiherélése, meséljetek kiáltva, sugárzó arccal és szívbéli lelkesedéssel!
Meséljetek mosolyogva, és mutassatok felszabadultan az égen a szivárványra, midőn a kulturális eucnuchok fáradt, pléh-bádog arccal, kívül-belül mosdatlanul, szakadt farmerben és kinyúlt pulóverben fanyalognak - állampénzen
Meséljetek pompázva, dalolva, tündökölve, fiatalon és életkedvvel, szemben az ész, az elmék helyén nőtt tyúkszemekkel, szemben a néma, lomha, unott alávalósággal és önzéssel.
Meséljetek, - játszva finom kézzel, finom hangokon az emberi lélek lantján, és ne engedjétek, hogy posztmodem otromba kéz tévedjen a húrokba.
Meséljétek az igazat és a valódit,
mely nem ringatja tanult tehetetlenségbe a gyermeket,
mely nem tűri meg sem a hazug hercehurcát, sem a kábító kabarét,
nem dagonyázik a buta és egyoldalú tévedésben sem,
de a szintén buta és lélektelen rend ellen is föllázad.
Meséljetek a tágra nyílt gyermekszemeknek, s közben nyissátok tágra lelki szemüket, és látva lássák,
hogy a politika emberaprólék fortyogása, üres fejek döngése, mikor egymásba ütköznek,
hogy a hatalom pelyva, szemét, moslék, kóc és fűrészpor, csupa hulladék, és ezt kavarja, keveri, rágja és falja és okádja a legbutább pártszenvedély. Fuj, fuj, fuj!
Látva lássanak, hogy mi a szellem kultúrája, milyen a tudás titokzatos kisugárzása, hogyan gyúr, hat az erő, a mozgás a színes érzékekben, a néző értelemben, a látó érzelemben.
Látva lássanak, a mese valódiságában a bánat és meghatottság könnyei hogyan változnak gyémántos drágakővé.
Mondjatok meséket, amelyeknek van feje, füle, farka, nem úgy, mint a dibdáb eszmenyomoronc értelmiségi kapirgálásnak, a sok  csip-csup filozófusnak, akik mint a kandúrok összevissza gabalyították a gondolat szálait.
Mesétek legyen fénysugár és örök forrás, amelynek békéjében magához tér ész, érzelem és ösztönök. Fénysugár, mely eloszlatja az élet ellen törő alattomosság árnyékát, és a vad pofát hunyorgásra és főhajtásra kényszeríti. Forrás, mely az öntudat ligetében fakad, és kimossa a társadalomból a bűzlő gennyet.
Tanítsátok mesétekkel a gyermekeket a könyörülő szeretetre!"
(A Benedek Elek végrendeletből vett részletek idézőjelben, a Prohászka Ottokár naplójából idézettek dőlttel.)

Döbrentey Ildikó

Két nyárfa -
A versről, a költő feladatáról, a nemzetről szólt Kányádi Sándor közvetlen stílusában, (ön)ironikus hangvételű eszmefuttatásaiban, amelyeket egy-egy verssel szakított meg. Petőfi Sándor, Arany János, Vajda János, Németh László Ady Endre példáit említette a költő, aki maga minősítéséről elmondta, hogy költővé akkor válik, ha majd az utódok is annak tartják. Addig reméli, hogy azzá válik.

Elek apó fája, Elek apó kútja
Sopronban egy fontos bejelentést is tett Kányádi Sándor: Benedek Eleknek emléket állító kút megépítését szeretné elérni. Mi több,  nem is egy, hanem három kutat szeretne Kányádi Sándor: egyet Székelyudvarhelyen, egyet Budapesten, egyet pedig, Sopronban. Szerkezetében három egyforma kutat szeretne a költő, olyanokat, amelyek a nagy mesemondónak emléket állítanának, amelyeknek szomszédságában egy-egy tölgyfát is ültetnének. Az ötletnek már támogatói – és ellenzői – is vannak. A nemzetet összetartó, Benedek Elek személye köré egybegyűjtő szándéka mellett a szomszédokkal való kapcsolatteremtés célját is szolgálná a kút, mert a tervek szerint a szomszédos népek nyelvén hangzana el a zenélő kútnál – merthogy közben már a zenélő kút ötletével is előállt a költő  – a Kútnak lenni volna jó... című vers. Egy lépés lenne ez a népek közeledése felé, amely közeledés csak ilyen kis lépésekkel lehetséges - mondta az erdélyi költő.
T.É.