Rovat: Lapszemle
2003. oktĂłber 07., kedd 12:39
Lapszemle 2003. október 7.
Rács mögött a Szabadság - Az aradi műalkotás viszontagságos története
Már a kiegyezést követő évben, 1868-ban megalakult a szoborbizottság, amely már egy évvel később fel akarta volna avatni az emlékművet. Zala György – aki végül újraalkotta, s elkészítette a Huszár Adolf által elkezdett szoborkompozíciót – a Ferenc József-i kor legjelentősebb köztéri szobrásza, aki Fadrusz Jánossal és Stróbl Alajossal együtt a magyar historizmus nagy alkotóhármasához tartozott. Zala teljesen magyar szobrot alkotott. A fő alak, Hungária sokkal monumentálisabb, de a mellékalakok sem úgy néznek ki, mint a Huszár makettjén. Az aradi szoborra a pénzt Magyarország lakossága adta össze, mégpedig nem is csak a magyarok. A megmaradt gyűjtőívekből kiderül, hogy az adományozók között szép számmal akadtak románok, szerbek, svábok és zsidók is. Bedeszkázzák, elviszik
Az 1989. decemberi események után Bukarestbe mentek az RMDSZ helyi vezetői, akiket egyik helyről a másikra küldözgették. Végül Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter vette rá román kollégáját, Valeriu Stoicát, s rajta keresztül Radu Vasile kormányfőt, hogy a szobrot adják ki a várból. Így kerültek a szobor alakjai 1999. október 1-jén az aradi minorita rendház udvarára. 1999: elvi egyetértés
Sajgó, nyílt seb
Kolozsvár, 2003. október
A melanzstól a kapucínerig - Bécsi kávéházi séta
- Főúr, hányszor kell még szólítani?
Honnan e kis jelenet? Nem is lehetne máshonnan, mint egy bécsi kávéházból és egy anekdotából a felejthetetlen Hans Moser és a közelmúlt legnépszerűbb színésze és kávéház-szerelmese, Heinz Conrads között. Néhány évvel ezelőtt egy neves bécsi esszéíró, Hans Weigel a kávéházi kultúra és a kávéházi irodalom tudora udvariasan figyelmeztette olvasóit és a Bécsbe látogató turistákat, ha kávét kívánnak inni, úgy a KAFFÉE szó első szótagját hangsúlyozzák. Ha ugyanis a szó második tagját nyomják meg, akkor CAFÉ-ról, azaz KÁVÉHÁZRÓL beszélnek, ami pedig Bécsben nem jelent mást, mint egy sajátságos életformát. Ne bonyolódjunk bele, honnan is kapta ez a lehangolóan fekete, mégis izgatóan nagyszerű ital a nevét. Neves etimológusok sem jöttek rá mind a mai napig igazán a nyitjára. Egyesek szerint Egyiptomból, mások szerint a török "kahve" szóból. Azt se firtassuk, vajon a bécsi kávéházak-e a legrégibbek, egy azonban bizonyos, hogy hagyományaikban és az őket körülvevő legendákban minden bizonnyal a leggazdagabbak. Írás és legenda szerint az első bécsi kávéházat egy örmény kereskedő, Franz Kolschitzky nyitotta meg "Kék üveghez" címzett fogadójában, míg egy másik örmény kereskedő, név szerint Johannes Diodato 1683-ban alapított kávémérést. Állítólag a szolgálataiért kapott jutalomból - mert miként a fáma szól, katonai kémkedésének köszönhetően menekült meg anno Bécs és lakossága a töröktől. 1714-ben már 11 kávéfőzde működött a császárvárosban. A 18. század közepére pedig lényegében már mindennel rendelkezett a bécsi kávéház, ami jellegét ma is fémjelzi: plüssülés, meghitt zegzugok, a kávé kisérőjeként az ingyen pohár víz, újságok és biliárdasztal. Hogy került egyáltalán a kávén kívül például szék és asztal a kávéházba? Hogy is volt a jozefinizmus korában, amikor a híres "Taroni" elsőként kapta meg vendégei leültetésének koncesszióját, a belvárosi Kohlmarkton pedig a nem kevésbé neves "Milani" lett a híres emberek találkozóhelye? A "táncoló" Bécsi Kongresszus idején, melyen Sándor cár is akkorát mulatott, hogy még bele is betegedett, még inkább divatba jött a kávé. Ekkoriban született meg a "Konzertcafé" elnevezés is, azaz első ízben szólalhatott meg muzsika a kávéházakban. Hogy milyen? Magától értetődően keringő és polka, hiszen Lanner, Ziehrer és a Straußok korát élte Bécs. A "klasszikusok" cseppet sem voltak kevésbe kedveltek. Maga Mozart, Schubert, de még a nagybeteg Beethoven is szívesen tért be a kávéházba (kedvence a práterbeli "Lustschloss" volt), hogy közelről lássa-hallja, mennyire szeretik az emberek melódiáit. A vendégek elüldögéltek, elviccelődtek, élvezték a zenét és a különféle süteményeket. 1873-ban, a világkiállítás évében - bár a börzén maximális rosszkedvre okot adó hangulat uralkodott - mit sem törődve a holnappal, mégis mindenki a kávéházról beszélt. Mi volt benne a sajátságosan vonzó? Az a bizonyos, utánozhatatlan, csak itt tapasztalható levegő: a kávé és sütemény illatával keveredő cigarettafüst, amelyhez hozzáadódott a gulyás és az ülőgarnitúra plüssének jellegzetes szaga. Mindezt újságpapír meghitt zizegése kísérte, no meg a főúr megszokott mozdulatai! - Szinte magától értetődő, hogy a "kávé" és a "ház" bonyolult etimológiai kapcsolatában a "ház"-nak sokkal egyértelműbb volt a jelentősége, mint magának a kávénak. No persze a kávé is jóval több volt holmi derűlátásra okot szolgáltató
pezsdítő folyadéknál! A nép lelkének szerves része lett, akárcsak a sör
Bajorországban, a whisky Skóciában vagy a bor a Rajna vidékén. A kávéház
nem csak az élvezetek színhelye lett, hanem a társadalmi élet katalizátora
is: mindenki merített belőle, és mindenki hozzáadta a magáét. Minden fontos
információ innen indult ki, mi több, még a forradalmak is! Egy anekdota
szerint az osztrák Külügyminisztérium magas rangú tisztviselője izgatottan
jelentette miniszterének:
Számtalan anekdota, szatíra és humoreszk, szkeccs örökíti meg a bécsi kávéházak lelkét és jellegét, melyeket csak itt és csak annak idején lehetett hallani. A háború utáni osztrák irodalom nevezetes személyisége, Karl Kraus például így ír "Hódprémbunda" című krokijában: "Éltem az író ember csendes életét, senkinek sem ártottam, annál többet dolgoztam, mégis névtelen maradtam. Egyetlen vagyonom egy bunda volt. Mit ad Isten, egyszer csak ellopták, és még hozzá éppen egy kávéházban. Fájt a dolog, de még érzékenyebben érintett, hogy ezzel szabadságom is odaveszett. Egyszerre középpont lettem, a nyilvánosság figyelmének központja. Én lettem az "író, akinek ellopták a bundáját!" Mivel azonban Karl Kraus tipikus bécsi volt, nem élhetett kávéház nélkül, társaságra volt szüksége, hogy egyedül lehessen, tehát kávéházba ment! Törzshelye az "Imperial" vagy a "Parsifal" volt. Itt olvasta órákon át az újságokat, melyeket gyűlölt! A kávéházban az ember nincs ugyan otthon, de a friss levegőn sincs! (Mely nevetséges paradoxon, vagy csak egy bölcs bécsies-népies felismerés?) Molnár Ferenc barátja és fordítója, Alfred Polgár egyszer baráti körben arról panaszkodott, hogy unja már a klubokat és egyesületeket, a parkban sincs kedve sétálni, mert vagy kötelezettségeket rónak rá, vagy esőnek, szélnek van kitéve. Mennyivel jobb a kávéházban, ahol bár "mindent csinálhatsz, de semmit sem kötelező tenned, egyszerűen elég, ha létezel!". A kávéház tehát életforma is egyben! Azt tartják az osztrákok, Bécs és a kávéház szimbiózisa nem más, mint maga a földi mennyország! A kávé nem a lélek tápláléka, de az agy fűszere, eszmék ébresztője, a tárgyilagosság útjának egyengetője! (Ugyan kérem, látott már valaki tárgyilagos osztrákot? Az nem is ismeri a "Wiener Schmäh"-t!) A bécsi polgár valamikor kínosan ügyelt arra, hogy mikor milyen kávet igyon. Nem minden napszakban illett inni mindenféle kávét, és különben is: van nagy barna és kis barna, hosszú kávé, bécsi melanzs, einspänner (egyfogatú), kapucíner, nem beszélve a történelmi kávéféleségekről, mint a Mária Teréziáról elnevezett kevert italról, és nem szólva arról, hogy csak a melanzsnak legalább nyolc fajtája létezik. Mit is mondott az idős de Gaulle tábornok? "Nem könnyű egy olyan országot kormányozni, melyben egyedül csak a sajtféleségek száma több, mint az év napjainak a száma!" Nos, így van ez valahogy a bécsi kávéféleségekkel is! Mit szól ehhez a "kávéházi irodalom"? Peter Altenberg, Anton Kuh és Molnár Ferenc egyszer a « Griensteidl
» egyik sarkában tarokkozva, szivarozva üldögélt. Jött a főúr, feladták
a rendelést:
Ahány kávéház, annyiféle arculat! Ezt a látható jegyet törzsvendégeiktől kapták a kávéházak, és azonnal tovább is adták azt a még avatatlan új belépőnek. Volt tiszta és piszkos kávéház, diákoknak és nyugdíjasoknak való, egyneműeknek (vigyázat: itt portás volt, és gyakran belépőt kellett fizetni!) és koedukált publikumnak szóló, ahol tarokkozni, kártyázni lehetett, vagy ahol minden égtájról és minden nyelven újságok álltak rendelkezésre. Mindenkinek egyénileg és a foglalkozásfajtáknak külön is kialakult a törzskávéháza. A Josefstädter Theaterhez közeli Café Eilesben üldögéltek a Hörbigerek és Wesselyk, Max Reinhardt és barátai, kedvenc színészei, többek között Molnár Ferenc és Darvas Lili is és persze a szerelmi háromszög harmadik tagja, a fess Hans Jaray. A Café “Bräunerhof"-ban találkoztak egymással a kis “ seftelők" hónuk alatt az újságpapírba csomagolt áruval. A Josef Roth által oly költőien megírt Taborstrasse kávéházaiban naponta többször ki-beszaladtak a zsidó kiskereskedők, és egy-egy fekete mellett állva bonyolították üzleteiket. Az “Ezüst Kávéház" - Ferdinand Raimund törzshelye - onnan kapta nevét, hogy minden italt ezüstből szervíroztak pincérei. (Manapság ez biztosan lehetetlen lenne!) Az éhenkórász poéták azért ragaszkodtak e kávéházhoz, mert itt kényeztették Pegazust a legjobban, és a teríték sokkal értékesebb volt, mint ami egyikük-másikuk zsebében érmében egész évben megfordulhatott. A kávéház valamikor az irodalom szülőatyja volt. Többnyire félreismert zseniket hozott világra! Fiatal művészek névtelen csoportjáról azt mesélték a rossz nyelvek, hogy oly szorosan ülnek egymás mellett, hogy egymást akadályozzák a szellemi kibontakozásban. Füstkarikák eregetése, külföldi folyóiratok lapozgatása és fizetetlen cechek még nem föltétlenül emelték őket abba a magasba, ahova Hofmannsthal, Franz Werfel, Max Brod és felfedezettje, Franz Kafka tartozott. Peter Altenberg így fogalmazta meg, mi is az a “törzsasztal“: "...olyan asztal, amely mellett esténként mérhetetlen áradatban özönlik a neveletlenség, a szemtelenség és az egoizmus az egy asztalnál ülő emberekből. Nem más ez, mint az egész nap felgyülemlett és elfojtott irritáció öblítővize.“ Kávéház, mily sokszínű a karakterisztikád! Akárcsak köteteket kitöltő hagyományos pikolóidnak, főuraidnak jellemzője. Herr Ferdinand vagy Herr Franz, aki mindenkiről mindent tud, de diszkréten hozza össze a kapcsolatokat, halkan osztja tanácsait, ma éppen mi a legízletesebb az étlapon, és ha beléptedkor úgy üdvözöl: "Gnädige Frau, a szokásost?“ - átjár a büszkeség érzése, hogy felismertek, mi több, nyilvántartanak, sőt még ennél is több, törzsvendég lettél! E nagy elismeréshez ugyanis a minősítést kizárólag Herr Ferdinand vagy Herr Franz hivatott adni - ők, akik csalhatatlan érzékkel ismerik fel, ki az igazán finom vendég, és az bizony nem mindig ugyanaz, mint aki a legnagyobb borravalót adja! Friedrich Torberg, kinek tollából Molnár Ferenc munkásságáról és emberi
mivoltjáról oly találó sorokat olvashatunk, már az 50-es években megállapította,
hogy a bécsi kávéházi élet - egy letűnt életstílus szellemi tere - nincs
többé. A kávéházak kora ugyan korántsem múlt el, de társadalmi átrétegeződésnek
estek áldozatul, mely a Habsburg Birodalom letűnésének is következménye.
Szegényebb lett a rá oly jellemző zsidó polgársággal és művészvilággal,
amely Bécsben, Prágában, Budapesten egyformán jellemezte a kávéházi kultúrát,
és a bécsi polgár hagyományos szokásaival is. Hol van már az a polgári
világ, mennyire felhígult! Mert mi van ma? Határozott léptekkel tartunk
a Starbuck Café stílustalan berendezése, gyorstalpaló atmoszféraja es íztelen
kávét nyújtó csészéi felé, ahol a gyors kiszolgálás nem kevésbé szenvtelen,
gyors fogyasztást vár el. Konzum mindenek fölött! Hol van már a kor, amikor
Krúdy állíthatta, hogy a "kávéház a legdemokratikusabb intézmény", ahol
órakig is elüldögélhetsz egyetlen pohár víz mellett! Egy darabka közép-európai
kultúra - adieu!
Moldovát kirúgta az orvosa www.kisalfold.hu Koloszár Tamás
– Hogy van, Mester?
– A háziorvosa nem kezeli többet?
– Folytassuk vidámabb dolgokkal. A nyolcvanas években masszívan
tartotta magát az a nézet, hogy Moldova a Jókai Pesten. Még mindig önt
olvassák a legtöbben?
– Maradjunk még mindig az iróniánál. Ugyancsak a rendszerváltás előtt
mondogatták, hogy olvasó nép a magyar: pénzolvasó. Az újdonsült kapitalizmus
korában mintha erősödni látszana e tendencia.
– Még egy utolsó utalás a nyolcvanas évekre, amikor az ön köteteihez
a könyvhéten csak protekcióval lehetett hozzájutni. Visszasírja az akkori
időket?
– Képletesen szólva most a Big Brother-sorozatokért áll sorba
a nép a tévé előtt. Mit szól ehhez?
– Az imént már említette, hogy új könyvével ismét belenyúlt abba a bizonyosba.
– Amikor mentőskönyvéről nyilatkozott legutóbb a
tévében, az SMS-ben hozzászólók sorozatban ajánlották fel a szakmájukat,
hogy írjon leleplező riportot róluk. Ekkora a baj az országban?
– Végiggondolva kiváló szociográfiáit a vasutasokról, a textiliparról,
az az érzésem, csak az idő szaladt, a problémák
– Maga nyilatkozta közel húsz éve a Kisalföldnek, hogy a legsötétebb
alagút végén is van egy szentjánosbogár, aminek pislákoló fénye reménysugárként
világít. Ma mi lehet a szentjánosbogár?
– Hét hónap múlva büszke EU-polgárok leszünk...
– A kérdés arra vonatkozott volna, hogy manapság mindenki azt
mérlegeli, kik lesznek a csatlakozás győztesei és vesztesei. A magyar
írók és a magyar irodalom hova tartozik majd?
– Az EU ellen szavazott?
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a csatlakozás után pár évvel egy
igazi, moldovás riportkönyv születik majd, amelyben körbejárja, mi volt
illúzió és a mi lett a valóság?
– A múlt héten szülőhelyén, Kőbányán magas kitüntetésre javasolták,
de visszautasította. Ennyire utálja a politikusokat?
– Nem vesztett emiatt olvasókat?
– Nem tart attól, hogy akik ezt a beszélgetést végigolvassák, azt mondják
majd, hogy Moldova György egy kicsit kiábrándult a világból, netán megöregedett?
Minden hatodik ember nyomornegyedben él www.axel.hu Dénes Dóra
/Fotó:Afrika 70 százaléka nyomorog/ Ivóvíz és ellátás nélkül A néhány hónap alatt elkészült 300 oldalas tanulmány
szerint az ázsiai kontinensen 554 millió ember nyomorog.
A gyerekhalandóság magas - A fejlődő országokban gyerekek százmilliói nélkülözik az ellátásokat
- jelentette bekorábban Kul Gautam, az UNICEF képviseletében.
Őskori település Sopron határában www.gondola.hu-MTI Őskori település peremvidékére bukkantak a régészek
Sopronban, a határátkelőhöz vezető út mentén - tájékoztatott Gömöri János
régész.
|