CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2003. október 10., péntek 02:09


Doborjáni Ferenc Emléknap - ünnepnapja a jól végzett munkának

Doborjáni Ferenc Emléknap - ünnepnapja a jól végzett munkának

    Öröm napja a Doborjáni Ferenc Emléknap a Brennbergi úti Speciális Oktatási és Nevelési Intézményben, és ünnepnao, amelyen tárt kapukkal várták a vendégeket, az doborjánisok örömében osztozni kívánókat. 
    Az intézmény névadója, és Dr. Manninger Vilmos adományozó domborműveinek ünnepség keretében tartott megkoszorúzását követően, – amely alkalomból ünnepi gondolatait Szabó Miklós, az ünnepség fővédnöke, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke mondta el – a sérült gyermekek és fiatalok oktatásában-nevelésében kiemelkedő tevékenységet folytatóknak adták át a Doborjáni Ferenc emlékérmeket.

    A intézmény nevelőtestülete 2000-ben alapította a Doborjáni Ferenc Gyógypedagógia Díjat, amelyet idén két nyugdíjas gyógypedagógusnak – Magassy Katalinnak és Magassy Vilmának – és egy aktív dolgozójának, - Honti Miklósné gyermekfelügyelőnek – példaértékű gyógypedagógiai munkájuk elismeréseként adományozott.

Az iskola ünnepe alkalmából Csizovszky Sándor igazgató mondta el gondolatait.

Köszönetet mondok Alelnök Úrnak, hogy a elődeink domborműveinek koszorúzásánál mondott szavai segítenek bennünket eligazodni a világban. Zűrzavaros, eszményeket vesztett világunkban, rámutatott / a hagyományok fontosságára, / arra, hogy gyökerek nélkül nincs élet, gyökerek nélkül nincs jövő. Doborjáni Ferenc Alapító és dr. Manninger Vilmos adományozó élete immár összefonódik intézményünk életével, s ezen keresztül a mi életünkkel. Balga módon nem kívánunk csak a jelennek élni, hanem a jövőt szeretnénk építeni. Ehhez pedig az elődökkel való kapcsolat, a múltból eredő folytonosság elengedhetetlen mankók számunkra.

Az ünnep a múltat a jövővel összekötő boltozatnak egy mívesen faragott építőköve. Életünk azon kiemelekedő pillanata, amikor megállunk, emlékezünk, töltekezünk, álmokat szövögetünk és erőt gyűjtünk az újrainduláshoz.

A soproni gyógypedagógia történeti vonatkozásait szemlélve engem nem elsősorban az események sorrendisége, talán nem is annyira a köztük fellelhető összefüggések hoznak lázba, hanem sokkal inkább azok a példakép egyéniségek, akiknek élete sorsformáló erő volt egy adott emberi közösség számára. Talán a legizgalmasabb dolgok egyike, feltárni e jeles személyiségek mozgatórugóit, belső indíttatásaik okait. Intézményünk több mint 50 éves történelme rendkívül beszédes. Megfogalmaz álmokat, feltár eseményeket, küzdelmeket, viharokat és kiengesztelődéseket. 

A mi felelősségünk az, hogy a lámpást a tartóra tegyük, hogy világítson, utat mutasson mások számára, s ne rejtsük azt a véka alá, ahol senkinek nem használ. A mi felelősségünk az, hogy mindenkit, akit kiemelkedő, kitartó szakmai munkájáért elismerünk, azt példaképül állítsuk önmagunk s tanítványaink elé.

A Doborjáni Ferenc emlékérem gondolata és létrehozása ezt a célt kívánta megvalósítani. 

Az emlékérmek átadása előtt elhangzott méltató gondolatokból nyilvánvalóvá lehet mindannyiunk számára, hogy a mai napon is olyan szakembereket ünnepelhetünk, akik valóban példaképek számunkra. Igen, példaképek, akikbe kapaszkodni lehet. Áldozatos életek. Olyanok, akiket jó lenne követni, akikhez jó lenne hasonlítani. Feltehetjük a kérdést. Elmúlnak vagy hatástalanná válnak az idő múlásával a példaképek? 

Meggyőződésem, hogy az igaziak, akik egy eszméért küzdenek, vagy szilárd hit vezérli őket, aligha. Az önjelölteken egy idő után nevetünk, de a valódi példák beleivódnak életünkbe. Önfeláldozás, szelídség, belátás, bátorság... - ezek a tulajdonságok mintha veszítettek volna fényükből. De ha tapogatózni kezdünk a homályban, egyszerre sugározni kezdenek, és rádöbbentenek mulasztásainkra és lehetőségeinkre. A közösség gazdagodik általuk, s az egyéneknek példaképei lesznek.

Iskolai közösségünk nevében szeretnék én is köszönetet mondani Magassy Katalin és Magassy Vilma gyógypedagógusoknak, akik gyógypedagógusi munkájukat nem egyszerűen kenyérkereső munkának, hanem a rászoruló gyermekek iránti alapvető, mély és belső elhivatottságnak tekintették. Szakmailag kiemelkedőt alkottak. Olyan szakmai kísérletnek voltak kidolgozói, kezdeményezői és gyakorlói, amelyek mai napig is pozitív hatással vannak szakmai munkánkra. Köszönjük, hogy kitartóak és hűségesek maradtak hivatásukhoz azokban az időkben is, amelyben nem elismerést, sokkal inkább elmarasztalást kaptak családi gyökereikért, hitükért, meggyőződésükért, melyet sosem rejtettek véka alá. Életük, intézményünkben eltöltött 25-28 év után is értelmes és intenzív élet. Talán azt gondolatomat igazolják, miszerint a példaképek talán akkor válnak azzá, amikor az idők jeleire figyelve szakterületükről kilépve, de ahhoz hűségesen egyetemesebb feladatok elvégzésére mozgósítják tehetségüket. Diákonisszaként és lelkészként szinte mind a mai napig aktívan, mások szolgálatában élnek. Dicséret és tisztelet övezze nevüket.

Honti Miklósné, tanítványai Eszti mamája, köszöntése szintén nagyon megtisztelő számomra. Mert Ő a másik, de ugyanolyan tiszteletreméltó véglet. Neve mellé nem tudunk felsorakoztatni kiemelkedő szakmai sikereket, szakmai módszereket, másokat gazdagító, tudományos szakmai tanulmányokat. Rajtunk és családján kívül, nevét nem emlegetik szakmai körökben. És mégis: legalább annyira ő is példakép számunkra. Legyünk büszkék, s becsüljük meg, az olyan kitartó és következetes gyermekfelügyelői életutat is, mint Eszteré, aki az állami gondozott gyermekekért hosszú távon is áldozatokat hozni tudó, erőfeszítéseket vállaló, érzelmi szeretetet nyújtani tudó személy. Határozott őszinte egyénisége mérhetetlen biztonságot nyújtott és nyújt a rábízott gyermekek számára. Köszönjük, hogy ebben példaképünkké vált.

Vajon, mi adott és mi ad erőt elődeink és jelen életünk küzdelmeihez ? Honnan a belső tűz és lelkesedés, honnan a kitartás és honnan a hit? Honnan a Vass Albert féle “fizesi tanítók” konok állhatatossága, melynek nyomán kiburjánzott az emberekben a szív, mint langyos eső után a puha esti föld? 

Garcia Lorcától olvastam valahol: “Az eső addig hull a sziklára, míg az megpuhul, és zsomborbokor nő rajta. Az emberek azt mondják a zsomborról, hogy az nem való semmire, de én látom, hogy sárga virágát meglebbenti a szél… Csak várni kell, várni szeretetben.” Ilyen hűséges tanítók a mi példaképeink is. Ha valaki elég kitartóan dobálja kavicsait a tengerbe, egyszer csak meg fogja látni, amint a víz színén megcsillan valami. Föld!! A mi példaképeink mindannyian tudták/tudják, hogy széles alap kell rakni a mélyben, hogy láthatóvá váljon a csúcsa. 

Nem tudom pontosan megválaszolni az imént felvetett kérdéseket. Csak bízom abban, hogy példaképeinkbe kapaszkodva, egyszer majd bizonyossággal megkapjuk a választ az itt meg nem válaszolt, nyitva hagyott kérdéseinkre.

Meggyőződésem, hogy a tisztelet, köszönet és megbecsülés szavainál csak az lehet több, ha az elénk állított példaképek életpéldája valahogy észrevétlenül belénk ivódik és sajátunkká lesz. Észrevétlenül, mint ahogy a jézusi példabeszédben a vetés. “Úgy van az Isten Országával, mint azzal az emberrel, aki magot vet földjébe. Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van, vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, végül telt szemet a kalászban. “ 

Nekünk csak nyitott és mindig megújulni képes emberekké kell válnunk. Ennek megvalósításán kell fáradoznunk. 

A Mozaik-terem

A közösség  megsokszorozódott öröméhez járult hozzá az iskola új, többfunkciós, un. ,,Mozaik-termének" felavatása.

A Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Országos Közalapítvány 6 000 000 Ft támogatásával készült el a kollégium teraszának területét hasznosító, közösségi tér. A fő támogatón kívül a fenntartó Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, az önkormányzat Pályázati Alapját kezelő bizottság is támogatta megvalósítását, amely a 2 000 000 Ft-os, az önkormányzattól elnyert pályázati önrésszel vált lehetővé. Csizovszky Sándor igazgató a további támogatók között köszönetet mondott az Alternatívák Alapítványnak is.
A Mozaik-terem elnevezésről szólva az intézményvezető a következőket mondta:

- A terem egyik falán egy maradandó faliképet helyeztünk el, melyet Gerencsér Tamás grafikus-tervező számítógépen megszerkesztett, ezzel intézményünk logójának kivitelezésén kívül, egy újabb maradandó alkotással gyarapítottad iskolánkat. Egy budapesti üvegmozaikkép- készítő, Visontai Péter kivitelezte a tervet.
    Ahogy ezt a faliképet apró kis kövek, üvegmozaikok egymásra rakott sokasága alkotja, és az így egymás mellé tett színek harmóniája teszi teljessé, úgy kell nekünk is kitalálni, hogy mi mindenre tudjuk azt a szép, esztétikus teret kihasználni.

    Az ötleteket elkezdem: s szerintem mindannyiunkban további ötleteket indít el. Használhatjuk termékbemutatónak, ahol szakiskolásaink és általános iskolásaink által készített termékeket a külvilágnak megmutathatjuk, ahol ezeket akár értékesíthetjük is. Ezt szolgálják a berendezési tárgyak közül a paravánok, asztalok, s a most itt nem látható, de létező üveges tárlók. De használhatjuk szakmai rendezvények, előadások színhelyéül is, ahol problémamentesen le tudunk ültetni legalább 120 főt. Alkalmas térként szolgálhat különböző nagyságú szakmai megbeszélések, munkaközösségi megbeszélések számára is. Tervezünk itt házi-mozi rendszert, melyre minden feltétel adott. Szolgálhat gyermekeink számára szórakozóhelyül, társalgóul, ahol az olvasástól, TV-nézéstől a zenehallgatásig mindre lehetőségük nyílik. Bár a MOZAIK-terem egész munkahelyi közösségünk értelmes tevékenységeinek színhelyéül szolgál, gazdája mégis a Kollégium lesz, melynek vezetőjét arra kérem, hogy nyitottan, de határozottan koordinálja a terem használatát annak megóvása érdekében.

    A harmonikusan kialakított tér több gondolatot is ébreszt bennem. A színes, mozaikkép, a merész fordított háromszög-formájával és teljesen a mennyezetig érő teljesen a mennyezetig elhelyezésével kinyitja a teret.

    A benne kavargó misztikus örvény szemmel láthatóan túllép a háromszög bezárt formáján. Azon túlmutatva egy másik dimenzióba visz bennünket. Ez a kép egy meditációs objektum, egy imaginációs eszköz, amely létünk lényegét értetheti meg velünk. Talán azt, hogy a teremtett Kozmoszban milyen parányiak vagyunk. Ugyanakkor a lelkünk mélyén a végtelenség óceánja nyílik meg számunkra.

“Lelkedet lélekben keresd. De túl a lelkeken, a lelkek alján ott a tenger. Keresd a tengerben magad. Enyészve születik, formáját széthullva teremti, minden változásában változatlan, s halálaiban halhatatlan. Lelkeken túl, a lelkek alján, a tengerben keresd a lelked. A maradandóság jelében, melynek mulandó képe vagy.”

    /A tenger mindenütt van és mindig van, Szerápion. Ahol Te vagy, ott van a tenger. Két tenger közt egy hullámsáv, félig még fodrozó, félig merev már, ez vagy. Ezek vagyunk: két tenger közt az Átmenet hullámai, elporladók, s mindig megújulók. A mindig éppen elmúló, a mindig éppen változó öröklét: ez vagyunk. Magunkkal visszük tengerünket./

    A másik jelkép ebben a teremben Németh László  tervező munkáját dicséri. A padlóburkolat terveit ő készítette, s talán eszébe se jutott, hogy engem ez a forma milyen gondolatokra sarkall. A padlón heverő minta egy homokórára emlékeztet. A homokóra pedig a ránkbízott időre, amellyel jól kell sáfárkodnunk. Nem tékozolhatjuk korlátlanul a múló és rohanó időt. Jól és értelmesen kell azt felhasználnunk. Önmagunk megértésén, megvalósításán túl, mindannyiunkra feladatok vannak bízva, amiért felelősek vagyunk. A “más rózsákra” elvesztegetett idő nem jön vissza soha többé. Ez a jelképes homokóra nyújtson képletes tükröt számunkra.

Csizovszky Sándor igazgató a továbbiakban köszönetet mondott a terem kialakításában résztvevőknek: Németh Lászlónak, aki a tervezéstől, anyagbeszerzéseken keresztül a burkolattervekig önzetlenül koordinálta a munkát, a szerkezeti szintet kivitelező szombathelyi TIGA-Bau kft-nek, Fűzi Kálmán műszaki ellenőrnek, a teljes villanyszerelést végző Czene Balázsnak és a zárómunkálatokban aktívan munkálkodó Balogh Andrásnak és a takarítónőinknek.

A felelősségteljes, igaz ügyért való munkálkodás és a elvégzett munka öröme feletti ünnep volt az idei Doborjáni Ferenc Emléknap a Brennbergi úton. Erőt adó és a jövőbe vetett reménységet adó is egyben.

-CSS-