CyberPress.Sopron

1956 képközelben
http://www.mult-kor.hu/

Az 1956.évi forradalom és szabadságharc 47. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 14. évfordulója alkalmából három óriási fotót helyeznek el a Parlament Duna felőli oldalán, a Kossuth téren pedig eredeti fényképek és szöveges ismertetők segítségével, stációszerűen idézik fel a forradalom 13 napját. Az installáció négy napon át hívja fel a figyelmet az 1956-os forradalom hőseire.
 
A nagyméretű szabadtéri fotókiállítás eredeti fotók és szöveges ismertetők segítségével, stációszerűen idézi fel a forradalom 13 napját. Az október 23-i ünnepségsorozat részeként '56 képközelben címmel nagyméretű szabadtéri fotókiállítás várja az érdeklődőket október 22. és november 4. között a budapesti Kossuth Lajos téren. A kiállítás kinagyított, eredeti archív fotók és rövid szöveges ismertetők segítségével, stációszerűen idézi fel a forradalom tizenhárom napját.

A "rendkívüli történelemórát" az október 23-26. közötti négynapos hétvégén három fényképből álló óriásinstalláció egészíti ki, mely szinte teljes egészében elfedi a Parlament Duna felőli oldalát. Az Országház ünnepi "díszcsomagolása" egyúttal felhívja a figyelmet az '56 képközelben kiállításra. A képeket esténként megvilágítják, így a budai rakpartról sötétedés után láthatók lesznek - írta a magyarorszag.hu.
Az északi és a déli kép 70×20, a középső 40×22 méteres. A három kép teljes felülete 3680 négyzetméter, ami jelenleg a világ legnagyobb fotófelülete. A tervezők és az építők maximálisan kihasználják a Parlament Duna felőli oldalán felépített állványzatot. Mivel az épület kiemelt műemlék, a felület beborításakor olyan rögzítési módszereket kell alkalmazni, melyek semmilyen módon nem érintkeznek az épület védett felületével.

A kiállítás ötletgazdája a Supergroup művész csoport (Csernátony Dóra, Kistamás László, Till Attila - médiaművészek, televíziós szakemberek valamint László Flóra, szociológus), mely a Magyar Honvédség segítségével 2003 tavaszán katonai pontonhidat épített a Dunán Pest és Buda között. A kivitelező az október 23-ai ünnepségek szervezésére kiírt közbeszerzési eljárás győztese, az Expander Kft. A nagyméretű fotókat az alvállalkozó Béflex Kft. nyomtatja speciális anyagra, és a Parlament épületének felújítását végző Reneszánsz Rt.-vel együttműködve állítja fel. A kiállítás és a dunai óriásfotók ötvenmillió forintba kerülnek, az ünnepségsorozat teljes költségvetése nettó 156 millió 756 ezer forint.

Budapest, 2003. október 21. (MTI) - Az 1956-ról írt könyve magyar nyelvű kiadása alkalmából Magyarországon tartózkodik David Irving brit történész - közölte kedden az MTI-vel Győri Béla, az MIÉP szóvivője.
    David Irving október 23-án Jean Marie Le Pen, a francia nemzeti front elnöke és Csurka István, a MIÉP elnöke társaságában beszédet mond a Hősök terén, a párt nagygyűlésén - mondta Győri Béla.
    David Irving széles körben vitatott munkásságú szerző.
    Hitlerről írott, először 1977-ben megjelent könyvéért világszerte hevesen bírálták történészi körökben. Több országban bírósági ítéletben marasztalták el a holokauszt tagadásáért és a "Hitler-apológiának" minősített mű más kitételeiért.
    Egyik állítása szerint Adolf Hitler nem tervelte ki a zsidók tömeges kiirtását, és az auschwitzi náci haláltábor alig több, mint "a turisták számára 1948 után épített Disneyland".
    Korábbi sajtóhíradások szerint a szerző Németországba nem léphet be; ott nem kívánatos személynek minősül.
    Az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról szóló Felkelés! című könyvének bemutatóját kedden délután tartották a budapesti Szabó Dezső színházban.
    Győri Béla elmondta: "A rendezvényen részt vett Csurka István, aki vendéglátójaként köszöntötte David Irvinget".
    Hozzáfűzte: A pártelnök abban az értelemben minősül vendéglátónak, hogy a könyv kiadója a Bocskai Alapítványtól vette bérbe a rendezvény céljára a színháztermet, és Csurka István az alapítvány élén is áll.
    A könyv magyar kiadója a Gede Testvérek BT, amely meghívta a szerzőt a magyarországi bemutatóra - mondta el Győri Béla.
    A magát egy "átmenetileg nem kapcsolható" telefonszámmal és egy freestartos elektronikus levélcímmel azonosító Lelkiismeret ,88 csoport az MTI-hez eljuttatott közleményében azt közölte, hogy David Irving október 28-ig tartó előadó- és dedikáló körutat tesz Magyarországon.
    A Lelkiismeret ,88 közleményében szereplő helyszínek listáján felsorolt budapesti és vidéki könyvesboltok szélsőjobboldali irodalmat is terjesztő üzletekként ismertek.
    Győri Béla az MTI-vel közölte: az általuk hivatalosan jelzett rendezvényeken túlmenően a MIÉP-nek semmi köze nincs semmilyen más David Irviggel kapcsolatos eseményhez, így az előadókörúthoz, a dedikálásokhoz, ezek helyszíneihez.
    A Gede Testvérek BT. az általa megadott, faxra váltó telefonszámon kedden este nem volt elérhető.
    David Irving Felkelés! (Uprising!) című, mintegy hatszáz oldalas monográfiája angol eredetiben 1981-ben, a magyar forradalom 25. évfordulójára jelent meg a londoni Hodder and Stoughton kiadónál.
    Mink András történész szerint David Irving több alkalommal járt is Magyarországon, mielőtt megírta volna könyvét.
    Beszélt többek között Hegedűs András volt miniszterelnökkel, Rényi Péterrel, a Népszabadság akkori főszerkesztő-helyettesével, Marosán Györggyel és több egykori '56-os politikussal, köztük Vásárhelyi Miklóssal. Magyarországi konzultánsa Hollós Ervin volt, akinek az előszóban külön köszönetet mondott.
    Az 1973-tól kezdődő anyaggyűjtési időszak Magyarországon keletkezett külügyi és pártközponti dokumentumait Mink András a Beszélő című folyóirat 2000. július-augusztusi számában elemezte, megállapítva, hogy David Irving a "Nyugaton divatos értelmezéssel szembeni könyvet" ígért vele kapcsolatba került magyar diplomatáknak és pártfunkcionáriusoknak.
    Magyarországi kutatómunkájára a Mink András által idézett dokumentumok szerint az MSZMP-központ agitációs- és propagandaosztályán adtak engedélyt.

Igazi száguldó fotóriporter, mai szóhasználattal médiasztár volt. A Paris Match kiküldöttjeként, huszonévesen körbeutazta a Földet. Tudósított Franciaország indokínai háborújáról, II. Erzsébet londoni koronázásáról, beszámolt Grace Kelly és Rainier monacói herceg első találkozásáról. A magyar forradalom hírére, október 27-én Bécsen keresztül Budapestre jött, a felkelőkről készített fotói bejárták az egész világot. Pályafutásának a magyar főváros lett az utolsó állomása: október 30-án, a Köztársaság téren súlyosan megsebesült. Kórházba szállították, megműtötték, majd repülővel Párizsba vitték, de már nem tudtak segíteni rajta: Jean-Pierre Pedrazzini 29 éves korában elhunyt a francia fővárosban.

Pedrazzini ’56-os képeiből két évvel ezelőtt már rendeztek egy tárlatot a budapesti Francia Intézetben. A fotók keddtől újra láthatóak, ezúttal egészen december végéig a Magyar Nemzeti Múzeumban. A híres budapesti felvételek mellett most – a Paris Match közreműködésével – kiállítják azt a rendkívül érdekes, dokumentumértékű anyagot, amelyet a svájci-francia családból származó fotóriporter nem sokkal korábban a Szovjetunióban készített.

Pedrazzini még 1956 februárjában Vincent Auriol francia köztársasági elnök sajtókíséretének tagjaként járt Moszkvában. A Kreml Szent György-termében a Paris Match tudósítója a protokollra fittyet hányva azzal fordult Nyikolaj Bulganyin miniszterelnökhöz, hogy nyári vakációja során szeretné bejárni autóval a Szovjetuniót. A kérés nem kis döbbenetet váltott ki a jelenlévők körében. Még nagyobb meglepetést okozott, amikor a szovjet illetékesek hozzájárultak a túrához, igaz azzal a feltétellel, hogy a zsurnaliszták kísérőt kapnak. Pedrazzini Paris Matchos riporter kollégája, Dominique Lapierre – valamint feleségeik társaságában – a hír- és társasági magazin színes logójával díszített gépkocsival több mint 12 ezer kilométert autózott a Szovjetunióban. A francia társaság volt az első nyugati turistacsoport, amely bepillantást nyert a zárt, titokzatos szovjet világ hétköznapjaiba, ráadásul külföldiek számára tilos vidékeken is megfordulhattak. Minszktől Gorkijon át Jaltáig több nagyvárosban jártak, tudósításaik megjelentek a Paris Matchban, 1957-ben pedig az Így élnek ma a Szovjetunióban címmel könyvként is.

Pedrazzini a hírek és a sebesség megszállottja volt. Családja üzleti pályára szánta, de őt a fotózás és a sportautók sokkal jobban érdekelték. A svájci Davosból 1948-ban utazott szerencsét próbálni Párizsba, s itt gyorsan elkötelezte magát az újságírás mellett. Huszonegy évesen került a Paris Match szerkesztőségébe, ahol gyors karriert futott be: rövid idő alatt önálló fotóriporter, majd vezető riporter lett. A Szovjetunióba 1956 nyarán érdeklődő, kíváncsi emberként utazott. A zárt birodalomban – a képek és a tudósítások tanúsága szerint – barátként fogadták. Néhány hónappal később pedig Budapesten egy golyó sebesítette meg végzetesen a veszéllyel sohasem törődő, vakmerő újságírót. A forradalom névtelen hőseit megörökítő fotós emlékét a Köztársaság tér 25. számú ház falán 1990 óta márványtábla őrzi.

1956. október 26-án a győri fiatal papok kezdeményezésére 12 pontban foglalták össze az Egyházzal és a vallásszabadsággal kapcsolatos követeléseiket. Az alábbiakban részleteket közlünk a korhű dokumentumból.
1. Követeljük az Állami Egyházügyi Hivatal beszüntetését, az egyházügyi megbízottak azonnali visszahívását és a püspök egyedüli és kizárólagos kormányzási joghatóságának biztosítását.
2. Követeljük, hogy mindenki félelem nélkül, valóban szabadon gyakorolhassa vallását, és annak lelki eszközeit igénybe vehesse.
3. Külön és hangsúlyozottan kiemeljük a szabd iskolai vallásoktatás iránti követelésünket.
4. Követeljük a vallásos sajtó engedélyezését.
5. Követeljük vallásos és kultúregyesületeink működésének engedélyezését.
6. Követeljük Mindszenthy József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek azonnali teljes rehabilitálását, és érseki székébe és jogaiba való visszahelyezését, Péteri József váci püspök és Endrédy Vendel cisztercita rendi apát, rehabilitálását, valamint az összes papoknak szabadonbocsátását, akik még fogva tartatnak.
7. A jogtalanul felosztott férfi és női szerzetesrendek visszaállítását is követeljük iskoláikat visszakaphassák és hivatásuk szerinti munkát folytathassanak.
8. Kérjük a Magyar Püspöki Kart, mielőbb tegye meg a szükséges lépéseket az Egyház és az Állam közt 1951-ben létrejött megállapodás felülvizsgálására.
9. Kérjük továbbá a Magyar Püspöki Kart, tegyen intézkedést a Katolikus Papi Békemozgalom beszüntetésére. Az egyes egyházmegyék püspökei mentsék fel megbízatásuk alól azokat a hivatalokban lévőket, akiket állami befolyásra neveztek ki.
10. Tegyenek lépéseket az egyes egyházmegyék püspökei, hogy azok a papok, akik állami befolyásra kerültek más beosztásba, fokozatosan elfoglalhassák az őket megillető beosztást.
11. Kérjük a magyar Püspöki Kart, tegyen meg mindent, hogy hazánkban tiszta demokratikus élet alakuljon ki az isteni és a természettörvények figyelembevételével és valóban a nép akarata szerinti vezetők kerüljenek az ország élére.
12. Végezetül kérjük a Magyar Püspöki Kart, forduljon felhívással a világ keresztény országaihoz, hogy indítson mozgalmat a magyarországi harcok áldozatainak és azok családjainak megsegítésére.

A város papsága

"Ma már leginkább közönnyel és ellenszenvvel találkozunk, amikor ’56-ot tanítjuk” - mondta Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. A középiskolákban három megemlékezést ír elő kötelezően a közoktatási törvény: február 25-én a kommunista diktatúra áldozatainak napjáról, április 16-án a holokausztról és október 6-án az aradi vértanúkról kell megemlékezni. Az október 23-ai ünnepség megtartása nem kötelező.
Az 1956-os Intézet igazgatója, Rainer M. János viszont úgy látja: ’56 történelmi kutatásai iránt van érdeklődés és tudásszomj.
"A történelem tankönyvek elegendő terjedelemben foglalkoznak az ’56-os eseményekkel” - állítja Miklósi László. Az egyes tankönyvek között leginkább a Moszkva újabb adatokat ígér
A volt Szovjetunió levéltáraiból 2006-ban újabb nagyobb történelmi feljegyzést, dokumentumot adnak ki – mondta lapunknak az 1956-os Intézet igazgatója, Rainer M. János. Oroszországban folyamatosan kutatnak ugyan, mégis nagyon körülményes dokumentumokhoz jutni. Mivel az alapforrások rendelkezésre állnak, a jelenlegi kutatások az 1945 és 1956 közötti periódust, illetve az ’56-os forradalomtól 1968-ig terjedô idôszakot vizsgálják – tette hozzá Rainer.

különböző események hangsúlyozásában van különbség, illetve abban, hogy milyen részletességgel foglalkoznak a témával. Az egyik könyv inkább a forradalom eseményeit követi részletesen, a másik ’56 előzményeit dolgozza fel, és többet ír a reformkommunistákról. Bár rengeteg fénykép, plakát, röplap, jelentés áll rendelkezésre, ebből a tankönyvek keveset adnak közre - mondta Miklósi László. A diákjaimat arra biztatom, hogy saját környezetükben, szüleiktől, rokonaiktól kérdezzék meg, mi történt velük a forradalom alatt. A történelemórákon a 12. évfolyam második félévében kerül sor az október 23-ai események oktatására. Forrásismerettel, rádiós anyaggal, filmvetítéssel (Gárdos Péter: Szamárköhögés) teszik érdekesebbé az általában két-három tanórás anyagot. Az általános iskolások közül sokan az ünnepségeken hallanak először az október 23-ai eseményekről - mondta el egy budapesti iskola tanárnője.
A tegnapi számunkban megjelentekkel ellentétben Budapesten a IX. kerületi Bakáts téri ’56-os rendezvényhez az önkormányzat nem járult hozzá. MH-összeállítás

Másodéves tanárként Csíkszépvízről költöztem be Csíkszeredába 1955 őszén. Egyenesen a fiúbentlakásba felügyelő tanárként (később) Lőrincz János magyar szakos tanártársammal. A két vékonypénzű kezdőnek jól fogott az ingyenlakás és -koszt a felügyelőség ellenszolgáltatásaként. Ekkor, ezekben az években ,,frissült fel” a jó nevű líceum fiatal tanárokkal. Volt is ennek következménye: pozitív is, negatív is. Egyrészt fellendült a minőségi művelődési élet (szavalóestek, színdarabok, ünnepi megemlékezések március 15. alkalmából stb.), amiről igen elismerően írt az Előre is. Egyébként is az akkor még kisváros polgárai az öreg kultúrházban és a helyi rádióban igen színvonalas esteket rendeztek, s ebben mindenkori fáklyavivők a tanárok, tisztviselők voltak. A székelyföldi magyar középiskolák vetélkedőtalálkozói rendszeressé váltak. Mindebbe ekkor ,,Pártunk” nem szólt bele. (Ha leszámítom a túlbuzgó Perjessy, majd Horváth igazgatók irigységgel magyarázható gáncsoskodását.)
Aztán elérkeztek a ,,forró” 1956 őszének nevezetes napjai, október 23-a és az azt követő napok. Fülünk a rádiókra tapadt, és a tanári szoba hangulata feszült várakozással volt terhes. Kovács Dénes múzeumigazgató és rajztanár (színdarabjaink díszlettervezője és kivitelezője) izgatottan hozza a magyar sajtó egyik számát (talán a Magyar Nemzetet?), benne Pándi Pál cikkét, amelyre valósággal ,,ráfekszünk”, hogy olvashassuk mi magunk az új, addig nem hallott szót a diktatúrát megdöntő szabadságról. És izgatottan kommentáljuk — mintegy kész tényként —, vajon milyen kihatással lesz ránk mindez. Eszünkbe sem jut a véres megtorlás. (Később még kétszer látom viszont e nevezetes újságot, amelynek legfontosabb passzusai pirossal vannak aláhúzva: Fábián Márton teszi elém a kihallgatáson, majd a tizenkilenc dosszié bukaresti átlapozásakor mint bizonyító anyagot Kovács Dénes dossziéjában.)
…Aztán eljön november 4-ének hajnala, amikor Székelykeresztúron, Lőrincz kollégám lakodalmán meghalljuk Nagy Imre kétségbeesett felhívását. Felolvasom a kollégáim előtt már ismert Október 23. című versemet, és a két himnusz eléneklése után, mint egy halottasháztól, búcsúzunk, és megyünk a hideg, ködös hajnali utcán az autóbusz-megállóhoz. Nincs, mit mondanunk egymásnak. Mindenki saját kavargó gondolataiba burkolózik. Már semmi nem fontos. Mi lesz ezután?…
Puskás Attila

 A neves rádiós újságíró, Tóbiás Áron 1989-ben emlékkötetet jelentetett meg Nagy Imréről, az '56-os forradalom miniszterelnökéről. Ezt követte "A magyarok vére" című könyve. A hétszáz oldalas könyvhöz Szabó Magda és Mészöly Miklós írt előszót.
 Budapesten találkoztunk neves kollégánkkal, bár mint mondta, gyakori látogató a megyében. A nagy Duna mentében talált rá évekkel ezelőtt a kellemes, természetközeli nyaralójára.
    Mit gondoltak akkor?
    Ötvenhatnak nemcsak tanúja és krónikása, hanem részese is volt. A Szabad Kossuth Rádió egykori szerkesztőjét az úgynevezett „kis íróperben" elítélték. Azért kerestük fel, mert említett könyvei becses kordokumentumok. Átsüt rajtuk a szerző és szerkesztő személyes, érzelmekkel is megpecsételt hitele és hite azok iránt, akik ama történelmi időkben vele együtt nemcsak igazságkeresők, hanem igazságtevők voltak. Mindezt nem ő mondta. Mi írjuk róla e mondatot beszélgetésünk konklúziója, végkicsengése alapján. De ötvenhat, a forradalom és a nemzeti szabadságharc több mindenféle sémánál és kísértő egyszerűsítésnél. A lázadás művészete is, ahogy a híres franca filmes
William Guérin nevezte. A heroikus történet bármely prizmáján nézzük utólag az eseményeket, Tóbiás Áron, a krónikás nem hagyható ki belőle. A francia dokumentarista őt is megkérdezte említett filmjében.
    Nyilatkozata szerint nem arra volt kíváncsi, hogy mit gondolnak utólag a szereplők ötvenhatról, hanem arra, hogy mit gondoltak akkor.
– Tényleg, mit is? – kapaszkodtunk a kérdésbe beszélgetésünk elején. Tóbiás Áron idézte a franciát: „La noit renoe", azaz „elment az éjszaka". Ez futott át rajta, amikor Nagy Imre mögött állt, híres beszédét jegyezte és a Szabad Kossuth Rádiónak adta tudósítását és még az tudatosult benne: valami véget ért, valami elkezdődött. Tényleg úgy, mint az éjszaka.
    – Amikor Guérinnel bejártuk a helyszíneket és ismét azon a helyen álltam, ahol egykor, a miniszterelnök dolgozószobájában, mintha visszatért volna az az idő. Ritkán adódik ilyen pillanat. A neves francia éppilyen pillanatokra vágyott és a jelek szerint sikerrel vette az akadályokat.
– Ő az a francia filmes – emlékeztetett Tóbiás Áron, aki filmet készített Jean Jaurésről, pontosabban arról, hogy miért nem lehet Jaurésről dokumentumfilmet csinálni, ő az, aki botrányt kavart azzal a munkájával, amelyet „A náci kollaboráció története Elzászban" címmel vetítettek. Botrányt kavart persze, sokak érzékenységébe gázolt. Nem szerették érte, de Guérinnek az a véleménye, hogy a múlttól (annak terheitől) csak úgy tudunk szabadulni, ha hitelesen idézzük őket. Magunkban tartani őket vagy lemondani róluk nem lehet. E szándék hozta Budapestre 1996-ban, a forradalom negyvenedik évfordulóján, hitelesen akarta idézni a forradalmat.
    – Sikerült ez neki?
– Annyira sikerült – adta a választ Tóbiás Áron –, hogy Európa számos tv-je vetítette a negyvenedik évfordulón, október 23-án, de itthon nem közvetítették az Arte francia–német televízió produkcióját. Azóta sem. Pedig a Duna TV is részt vállalt benne. A szépen komponált dokumentumfilm ugyanis záróképeivel azt üzeni: az ötvenhatos történetnek még nincs vége, legalábbis nincs lezárva.
    – Hogyan keletkezett a film, kik szerepelnek benne? És ön hogyan került bele?
– A film felvételei közben Guérin nyilatkozott és elmondta, hogy tizenhárom napot töltött Budapesten, negyven emberrel negyven órát beszélgetett kamera előtt, velem is az Astoria halljában. Ezután mutattam meg neki a Parlamentet, azt a helyet, ahol a Szabad Kossuth Rádió tudósítójaként álltam. A negyven órából keletkezett egyórás film tizenhárom szereplővel. Köztük én voltam a krónikás (talán 7–8 percben), a többiek: Fedor József, Gömöri Endre, Kaviczky Ferencné, Kopácsi Sándor, Kovács István, Németh Bálint, Lucza Béla, Peredi László, Rácz István, Somlai László, Vásárhelyi Miklós, Wittner Mária, a tevékeny részesei az eseményeknek. Megkerestek és ott voltam. Ennyi.

Mint a Bastille ostroma idején
    A viszonylag hosszú beszélgetésünknek az egykori dokumentumfilm csak egyik inspirátora volt. A másikat Tóbiás Áron személyes sorsa képezte, amelyből ugyancsak felelevenített számos epizódot. Zömüket megírta két vaskos könyvében. Bárki olvashatja azokat. Kivételes pillanat volt ellenben az is, amikor a francia filmesstáb operatőre felvitte a kosárban a Parlament tetejére. Pompás idő, napsütés. A Kossuth térre látás a magasból azért szükségeltetett, mert William Guérin kérdése az volt: mi történt Nagy Imre beszéde után?
    – Ott fönn, akkor ugrott be az agyamba, hogy a nagy tömeg szétoszlásának látványa része indult a Sztálin-szobor felé (ledönteni a zsarnokság jelképét), a másik rész a Szabad Nép szerkesztőségéhez és a rádióhoz igyekezett, a harmadik kapaszkodott a teherautókra, hogy induljon a raktárakba, hogy fegyvert szerezzen. Hasonlóképp, mint a Bastille ostroma idején, ezt mondtam a franciáknak.
    Pedig spontán akciók voltak ezek. Guérint amikor megkérdezték, hogy a film felvételei közben változott-e képe a magyar ötvenhatról, igennel válaszolt. Okát abban jelölte meg, hogy közelről minden esemény másképp látszik, mint távolról. Lényeges észrevétele volt az is, hogy budapesti 13 napja előtt a magyar ötvenhatot sokkal szervezettebbnek gondolta. És nem feledhető a „lázadás művészének" az a megjegyzése sem, hogy ha a kommunizmus megtörni igyekszik az embert, akkor fel kell kelni ellene. Ugyancsak hasonló lesújtó véleményt alkotott azonban a kapitalizmusról is.

Maradandó pillanatok
– És önnek milyen emlékezetes pillanatai maradtak még ötvenhatról?
– Mindenekelőtt az, hogy a Szabad Kossuth Rádió „egyenesben közvetítette a forradalmat". Ez ugyanolyan sajtótörténeti pillanat, mint amikor a CNN adta az Öböl-háborút. Akkor még nem volt tv, ellenben a mi rádiónk stúdiója a parlamentben működött „Nagy Imre hangjaként". Ez az egyik maradandó pillanat számomra. Nem feledhető az sem, amikor a Történelmi Igazságtétel Bizottság tagjaként jelen voltam Nagy Imre tetemének kihantolásánál. Közelről láttam Alexander Dubcek arcát, amikor megállt Nagy Imre sírjánál, a 301-es parcellában. Kísérteties volt az ötvenhatos magyar miniszterelnök és a hatvannyolcas prágai tavasz vezetője közti hasonlóság. Közelről láttam mindkét arcot. Megfigyeltem rezdüléseiket. Észrevehettem: mindkét arcot a történelmi pillanatok formálták véglegessé.