Tisztelt emlékezők, Hölgyeim és Uraim!
Az Alma Mater százados épületeinek tövében gyűltünk ma össze azért,
hogy tiszteletet adjunk, s emlékezzünk azokra a honfitársainkra a soproni
és egyetemi polgárokra, akik részesei voltak a negyvenhét évvel ezelőtti
októberi napoknak, akik átélték és személyes bátorságukkal, tettre készségükkel,
cselekedeteikkel előbbre vitték hazánk tán legszebb huszadik századi vállalkozását,
1956-os forradalmunkat és szabadságharcunkat.
A történelmi emlékezet mindannyiunk közös öröksége s nem különben kötelezettsége
is, hogy emlékezzen 1956 októberére, szabadságszeretetünk jelképére. Mi
kései utódok nem hagyhatjuk, hogy feledésbe merüljenek a történelmi tettek,
vagy kiszolgáltatva mindenkori rövid távú törekvéseknek, eredeti üzenetüktől
távoli vagy azzal ellentétes érdekek köntösébe burkolják azokat.
1956-ban az emberek egy akarattal kiáltottak az igazságért, egy akarattal
határozták el, hogy újrateremtik az ország rendjét, megteremtve a mindenki
számára élhető Magyarországot.
„Nem győztünk, de harcoltunk.
Nem törtük meg a zsarnokságot, de feltartóztattuk.
Nem mentettük meg a hazánkat, de védelmeztük"
mondta Kossuth Lajos az 1948-49-es eseményeket követően, amikor Alma-materünk
diáksága ugyanúgy a haladás oldalán állva küzdött.
Úgy vélem Kossuth szavai érvényesek 1956-ra is, a hiszen közös erőfeszítés
eredményei újra elmaradtak, de a magyarság ismét bebizonyította a világnak
szabadságszeretetét, hazafiságát.
Bölcsességét is, hiszen az új Magyarország megteremtése nem a rombolás
volt a cél.
Sopron diáksága, polgárai éppen azt bizonyították azokban a napokban,
hogyan lehet józannak maradni a vérzivataros időkben, cselekedni mindenkiért,
tenni úgy, hogy mindenki érezze a segítő kezet, gondoskodást.
E nehéz időkben szép városunk házai között, ódon utcáinak százados
kövein együttjárőröztek a diákok és a határőrök, rendet és biztonságot
teremtve.
A soproni eseményeket mindvégig a konszolidációra, a rendezett viszonyokra
törekvés jellemezte, amelyben az akkori Erdőmérnöki Főiskola és a Műszaki
Egyetemi Karok hallgatósága játszotta a főszerepet.
Ez utóbbi intézmény a Miskolcra költözött Bánya és Kohómémöki karok
felsőbb évfolyamos hallgatóit és az újonnan szervezett Földmérő mérnöki
kart jelentette.
Hölgyeim és Uraim!
Idézzünk fel most néhány eseményt, melyek érzékeltethetik az akkori
történéseket:
Október 21-én az akkori Dimitrov téren (azelőtt és ma is Szent Imre
tér) 30-40 fő részvételével rendezett ifjúsági gyűlésen a szegedi és budapesti
egyetemistákkal való egyetértés jegyében tájékozódik a diákság az eseményekről.
Október 22-én a SOTEX kultúrházban kb. ezer fős, a diákság többségének
részvételével rendezett gyűlésen, felforrósodott hangulatban,
de rendben és fegyelmezetten lezajlott eseményen kimondták a
MEFESZ (Egyetemi és Főiskolai hallgatók rétegszervezete)
megalakulását megválasztották ideiglenes intézőbizottságát.
Elfogadják azt a proklamációt, amely jó néhány pontban fogalmazta meg
a diákság követeléseit.
A követelések egyaránt vonatkoznak a nemzeti sorskérdéseire és az egyetem
ügyeire, mely utóbbiak közül az Erdőmérnöki Főiskola és a Műszaki Egyetemi
Karok egyesítése soproni székhellyel, a Bánya és Földmérő mérnöki Kar kettészakítottságának
megszüntetése révén Soproni Egyetem megteremtését kívánta elérni.
Október 23-án példásan békés és fegyelmezett felvonuláson vesznek részt
a hallgatók. Délután három órakor „Együtt a lengyelekkel" transzparensekkel
a Tűztorony mögötti 48-as emlékműhöz vonultak, annak megkoszorúzása után
a menet visszatért az egyetemre.
Október 24-én küldöttség indul Budapestre, amelyet azonban feltartóztatnak
Pilisvörösvár és Budapest között. Ezen a napon az erdőmérnök hallgatók
fegyvertelen őrséggel körülfogják a botanikus kertet. Ifjúsági küldöttségek
keresik fel a városi üzemeket, hogy csatlakozzanak az egyetemi ifjúság
követeléséhez.
Október 25.: a város közigazgatásának irányítását a MEFESZ keretében
megalakult Forradalmi Diáktanács veszi át. A rend fenntartása és a közbiztonság
megőrzése már az első napoktól kezdve kiemelt feladatnak számított.
Mosonmagyaróváron eldördül a véres sortűz, közel 100 halott marad a
helyszínen. Az aggasztó hírek hatására felerősödnek a fegyverszerzési akciók.
Először a Katonai Tanszék fegyverei jönnek szóba, de a néhány céllövő kispuskát,
gyalogsági puskát és géppisztolyt csak később szerzi meg a diákság.
Október 26-án a város felháborodott polgárai ledöntik a szovjet emlékművet
és a Kellner-szobrot.
Október 27-én Megválasztják az Ideiglenes Nemzeti Tanácsot. Egyre több
szervezési és rendfenntartási feladat hárul a hallgatókra. A diákság mellett
a városban munkás és értelmiségi csoportok is szerveződnek.
Október 28. Ettől kezdve a hallgatók a Sopronba bevezető utakat is
ellenőrzik, hiszen a diákság tudomására jut, hogy a feloszlatott ÁVH sok
tagja a városban, az üdülőkben bujkál illetve Ausztriába Sopronon keresztül
kíván távozni. Ausztriából is többen érkeznek, zömmel 1946-ban kitelepített
svábok, akik a politikai változások reményében kívánnak hazatelepülni.
Gazdasági csoport, szállítási csoport, üzemi, híradó és vidéki és rendészeti
csoportok biztosítják a város és az egyetem működését. A város elismeri
a talpraesett hallgatóság ügyességét, hálás a segítségért.
André Béla egykori hallgató, az alábbi történettel emlékezik erre:
„Felejthetetlen volt az az öreg bácsi, aki letakart kézikocsit húzva
kérdezte, hol a diákotthon. Megmondtam, és kérdeztem, miért keresi? Egy
kis kalácsot sütöttünk nekik - mutatott a kocsira - úgyis annyit dolgoznak,
egyenek belőle."
Október 29. A hallgatók még mindig csak kevéssé vannak felfegyverezve.
Október 30. Az Egyetemi Forradalmi Tanács, amelyben hallgatók és professzorok
egyaránt részt vesznek, szinte naponta ülésezik. Két fiatal oktatót és
két hallgatót delegál a Dunántúli Nemzeti Tanácsba, azzal a megbízatással,
hogy juttassák el követeléseiket a Parlamentbe.
Megindulnak a segélyszállítmányok. Használt ruhanemű gyógyszer, élelmiszer
van a küldeményekben. Fegyver hadieszköz nem érkezik. Hallgatók vesznek
részt a szállítmányok őrzésében, raktározásában Budapestre juttatásában.
A tornaterem ( a mai vadászati gyűjtemény) és több tanterem szolgál a segélyek
tárolására.
Október 31. Az első együttműködési zavar a határőrséggel végzett munkában,
nem veszik át. az elfogott határsértőket.
November 1. Nyugtalanító hírek az orosz csapatmozgásokról. A csornai
Határigazgatóság az Egyetemi nemzetőrséget fegyverrel látja el. A hallgatóságra
egyre több feladat hárul.
November 2:. Sopron élelmiszerellátása zavartalan.
November 3. Az Egyetemen és a városban nyugalom van. A Forradalmi Tanács
által szervezett fegyveres nemzetőrség ügyel a város rendjére. E napon
soproni egyetemisták táviratot küldtek Nehru indiai miniszterelnöknek a
forradalom megmentése érdekében.
November 4. A Forradalmi Tanács a Lővér szállóba költözik (mai Hotel
Maróni). A szovjet invázió napján a diákok a fegyveres ellenállás mellett
döntöttek, de az orosz csapatok gyors előrenyomulása ezt értelmetlenné
tette. A zászlóalj többsége, valamint több, mint négyezren Sopronból és
környékéről Ausztriába menekültek.
„Büszkék voltunk arra, hogy Sopronban nem dördült el puskalövés. Ereztük
a lakosság szeretetét és bizalmát." Írja André Béla visszaemlékezésében.
Ő is azok között van akik November 4-én a Főiskola oktatóinak mintegy
felével, hallgatóinak túlnyomó részével együtt külföldre távozik.
Itthon a tanári kar úgy határoz, hogy maradjon meg a Soproni Műszaki
Egyetem és november 12-én megindul az oktatás. Az alma mater elszenvedte
történetének talán legnagyobb traumáját oktatói és hallgatói állományának
elvesztésével, mely azzal a veszéllyel is fenyeget, hogy más intézményhez
csatolhatják alma-materünket.
Az erdőmérnöki Főiskoláról véglegesen külföldre távozik 3 egyetemi
tanár, 3 docens, 9 adjunktus 3 tanársegéd és 199 hallgató (1957).
Őket a Bécs melletti Traiskirchenben helyezik el. Mintegy 80 fegyveresen
távozott hallgatót internálnak Majd továbbköltöztetik őket. 1956 december
29-én elhagyják Ausztriát, December 31-én Liverpoolban szállnak hajóra.
Az Empress of Britain 1957. január 8-án St. Johnban köt ki és lépnek Kanada
földjére új hazát keresve hallgatóink és oktatóink. Evvel visszafordíthatatlanná
válik sorsuk és évtizedekre kettészakad az Alma- mater, míg 1991-ben a
visszafogadás nemes aktusával le nem zárul Intézményünk történetének e
tragikus fejezete. Az idegenben élő diákság és oktatóik kivívták új otthonuk
elismerését, s Varga Domonkos gondolatai szerint vallják, mint azt az aulában
elhelyezett tábla is mutatja:
„Akik elmentek, de el nem szakadtak,
Kanadában is magyarnak maradtak.
Akik meggyőztek egy messzi világot,
De ma sem mások, Soproni Diákok"
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Az imént felvillantott vázlatos események csak arra alkalmasak, hogy
mozaikosan láttathassuk egy korszak nemes törekvéseit, azt, milyen helytállásra
ösztönözték a kor kihívásai városunk polgárait, egyetemünk hallgatóit,
kik példát mutattak mindnyájunknak, az elkövetkező nemzedékeknek hazafiságból,
városunk, szakmáink szeretetéből.
Márai Sándor, mondta:
,,Ha jó ügyet védesz mitől is félhetsz?
Mi is történhetik veled?
Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben.
Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek.
Vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak.
Elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod.
Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz."
Köszönöm figyelmüket!
|
