|
Elmélet után a gyakorlat
Elmélet után a gyakorlat
Mk 10.46-52 Közben Jerikóba értek. Amikor Jerikót tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen kéregetve. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen csitították, hogy hallgasson. Ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bízzál, kelj fel, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott, és odasietett Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit tegyek veled?” „Mester - kérte a vak -, hogy lássak.” Jézus így szólt hozzá: „Menj, a hited meggyógyított.” Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.
A jerikói vak története didaktikailag, tömör, aforizma-szerű felépítésében szinte "tálcán kínálja magát", hogy akár eredeti gondolati sorrendjében felbontva egy sorozat-elmélkedés alapja legyen. Részeivel - szabadon citálva - gyakran találkozhatunk a hívők közötti párbeszéd profánabb formáiban is, jelentéstartalma a hétköznapi használatban jelentősen expandálódott. Ez nem baj, ha tudjuk, ha ismerjük az eredetet, és vissza tudunk menni a forráshoz.
Maga a történet a Márk evangéliumban közvetlen folytatása a Zebedeus-fiak versengésének, ahol Jézus a hatalom, a világi dicsőség helyett a nagyságra hívja tanítványait. Elmondja, s a valóságban vagy csak az evangélista szerkesztésének tudatossága révén íme, egy gyakorlati példán is bemutat egyet a nagyságnak abból a "fapados" formáiból, amelyeket mindannyian megértünk, amiket nem kell külön magyarázni: láthatjuk, Jézus az emberért jött, az emberekért, különösen az elesettekért cselekedett, s cselekszik ma is. Azokkal találkozik, azoknak "van hasznára", akikkel mások nem törődnek.
Az részlet elolvasása után pedig önkéntelenül két irányban is gondolkodhatunk.
Az első gondolat csak felvillant egy nagyszerű, szinte spontán adódó lehetőséget. Ha Jézus az elméletet ilyen jól viszi át a gyakorlatba, akkor egész működése, beleértve kereszthalálát és feltámadását is ugyanilyen egyszerűen felfogható, ugyanilyen egyszerűen, ha úgy tetszik, szimplán kell felfogni: értünk, szegényekért, vakokért, bénákért, bűnösökért cselekedett. Ha nincs meghasonlás az életében, akkor az evangélium öröme kell, hogy átjárja minden olvasójának szívét. Akkor ugyanolyan "érvényes" az irányát tartó "folytatás". Valaki törődött-törődik velünk, mert nagy, és a nagynak ez a dolga. Nem tehet mást, ha nem hatalmas akar lenni.
A másik gondolat pedig napjainkba küldi vissza a kétezer éves történet olvasóját, amikor megkérdi: ma ki a nagy, ki az, aki a jerikói vakokkal szóba áll, akinek gondja van rájuk, akik vak szemük helyett látnak, akik a bénák lábai helyett járnak? Ilyen egyszerűen fordítható át a tanítás, kereshetők meg azok, akik megtalálták a nagyság útját. Ők nemcsak elolvasták a fenti részletet, de az megragadt bennük kitörölhetetlen mottóként, első vezérlő elvként, meg nem szeghető parancsként, és azóta csak ezt teszik. Akár keresik is az alkalmat, de az alkalom biztosan megtalálja őket, mert az utak szélein tömött sorokban várakoznak a vakok, várva, hogy Jézus elhaladjon. És ők, Jézus követői, meglátják őket, odalépnek, és megkérdik: Mit tegyek veled? - S ha tudnak, segítenek.
- DI -
|