CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2003. oktĂłber 25., szombat 23:53


Vidám, hagyományőrző németek

Vidám, hagyományőrző németek

Az immár nyolcadik alkalommal, október 23. és 25. között megrendezett Német Kultúra Hete a tangóharmonika koncertek jegyében zajlott.

    A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban csütörtökön délután, öt órakor a tangóharmonikások jótékonysági hangversenyével kezdődő rendezvénysorozatot Krisch Magdolna, a Sopron és Környéke Német Kultúrklub vezetője nyitotta meg. Az elnök asszony német és magyar nyelven üdvözölte az est két fellépőjét, a Madaras és Felsőszentiváni Német Nemzetiségi Hagyományőrző Harmonika zenekart, illetve a lipcsei Fröhlicher Akkordeon-Expresst. Köszönetet mondott a koncertet támogató Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának, illetve a Pro Kultúra Kht.-nak, majd bejelentette, a Rotary Klub kezdeményezéséhez csatlakozva az este befojt összeget, a soproni Művészeti és Zeneiskolának ajánlják fel. Mindemellett reményét fejezte ki, hogy a másnap esti Gyermek és Ifjúsági Központban megrendezésre kerülő gálaesten még több érdeklődőt köszönthet majd.
 
 

Krisch Magdolna, az október 23-i ünnepélyes megnyitón


 

    A megnyitót követő telt házas koncerten elsőként a Geiger István vezette negyven madarasi és felsőszentiváni hagyományőrző fiatal lépett fel. Repertoárjuk sokszínűségét jelezte, hogy az ,,echte” népzenei dallamok mellett, olyanok is felcsendültek, mint a Kék Duna-keringő. A hangulatot egyre oldottabbá tevő kék mellényes fiatalok, hangszerükből elővarázsolt ismertebb dallamait tapssal kísérte a közönség, majd vastapssal köszönte meg az élvezetes koncertet.
    Az őket követő 61 vidám, német, fiatal tangóharmonikás, akiknek a nevében szereplő vidám szó egyben az iskolát alapító, Németországban közel 500 zeneiskolát működtető, 70 éves Fröhlich úrra is utal, tovább színesítette, az amúgy nagyon mozgalmas, ám esős estét. A Sylvia Engler vezette rendkívül könnyedén muzsikáló gyerekek, a Rock ’n Roll mellett hagyományos dallamokkal már-már táncra perdítették a többnyire idősebb korosztályból kikerülő közönséget. A közel három órás jótékonysági hangverseny egy izgalmasnak ígérkező gálaestet vetített előre.
 

Pillanatképek az október 24-i rendezvényről


 

    Az éjszaka, esősből havasba átforduló időjárás meghiúsította a másnapra tervezett utcai tangóharmonikás felvonulást. A zord idő ellenére sokan voltak kíváncsiak a tehetséges amatőr fotósnak, Hirschler Anikónak az Escort Galériában “Ilyen szép a világ! Útjaim az Escort Touristtal és más külföldi fotóim” címen megnyílt kiállítására, amelyet december 30-ig tekinthetnek meg az érdeklődök, és amelyről oldalainkon részletesen is beszámolunk majd..
 

    A 24-én este hat órakor kezdődő fergeteges hangulatú gálakoncert méltó zárása volt a Német Kultúra Hetének. A magyar hagyományőrzők és a lipcsei, vidám harmonikások az előző estéhez hasonlóan most is kitettek magukért, vidámmá téve a GyIK-beli közönséget. Az eleinte csak üldögélő, alapzajon morajló hallgatóság a fülbe mászó dallamok hatására egymásba karolva, jó kedvűen mulatni  kezdett , majd egyre többen próbálták ki magukat a táncparketten. Még színesebbé tették az est hátralevő részét, a Hermann Antal vezette magyar, német és orosz dallamokat játszó Soroksári Német Nemzetiségi Harmonika Együttes táncra perdítő produkciói. Akit megfogott a tangóharmonika egyedülálló hangzásvilága az a már-már éjszakába nyúló gálakoncerten megvásárolhatta a Soroksáriak öt éves fennállásuk alkalmából készült CD-jét. Mindhárom együttes muzsikája vonatozásra csábította a közönséget, amely hosszan kígyózva többször is körbejárta a termet.

    Valószínű, még rajtam kívül sokaknak hiányzott a tangóharmonikások szombat délelőttre tervezett, ám a fagyott és vizes járdák, illetve a csípős hideg miatt elmaradt szabadtéri bemutatója.

StD