CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Egészség

2003. október 30., csütörtök 23:27


A gerincbetegségek megelőzéséért

A gerincbetegségek megelőzéséért

A gerincoszlop elváltozásai, a porckopás népbetegséggé vált, amely mivel a lakosság több mint felét érinti. Az Egészségügyi Minisztérium néhány éve prevenciós programot indított, a gerincbetegségekben szenvedők számának csökkentése érdekében. A Gerincgyógyászati Társaság szakembere csütörtökön Ágfalván járt.

    Gerincünk elváltozásai minden második embernél figyelhetők meg. A helytelen testtartás leggyakrabban a mozgásszegény életmód miatt elgyengült izomzat, a nem megfelelő fizikai állapot miatt alakul ki – mondta Dr. Gönczöl László, Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar Testnevelési Tanszékének tanára, a Gerincgyógyászati Társaság tagja csütörtökön Ágfalván, ahol a Váci Mihály Általános Iskola iskola pedagógusai és a falu óvónői számára tartott előadást, majd gerinctorna bemutatót.
    A szakember elmondta, hogy munkatársai Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében keresik fel azokat az intézményeket, ahol a megelőzésre irányuló elméleti és gyakorlati előadásokat igénylik. Eddig körülbelül ezer pedagógust készített fel arra, hogy korán észrevegyék a gerinc deformitásait, illetve megelőzhessék azt.
    Az ágfalvi iskolában készült felmérések szerint az ott tanulók 56 %-ának hibás a testtartása, illetve egyéb gerincproblémája van - az országos átlag 62% -, az iskola ezért kapcsolódott be a programba. A testtartást korrigáló, a gerincet és a körülötte található izmokat átmozgató torna elsajátítását kazetta és oktató füzet segíti, amelyhez minden érdeklődő hozzáférhet.
    A tervek szerint Lengyel Gabriella, az ágfalvi iskola pedagógusa a jövőben hetente egyszer gerinctornát tart majd az iskolában. Szakemberek szerint a naponta 5-10 percen át végzett speciális, nem túlságosan megterhelő tornával a gerincbetegségek kialakulása megelőzhető, a meglévő bajok pedig csökkenthetők.

Tóth Anita Lilla