|
Az 'amerikai álom' elé, Sopronban
Az "amerikai álom" elé, Sopronban
1949-ben írta Arthur Miller "Az ügynök halála" (Death of a Salesman) címmel az immár halhatatlan, örökérvényű darabját (1952-ben már meg is filmesítették), melyet a hét végén mutat be Sopronban a Petőfi Színház. Mindez immár 44 évvel a magyarországi bemutató után (1959) történik. A mű születésekor elnyerte a kritikusok díját és Purlitzer díjat is hozott Millernek. Az "ügynökben" a szerző az amerikai, a jó módért veszélyes morális kompromisszumokra is képes életet ítéli el. Az expresszív felhangoktól sem mentes dráma Miller legszéleskörűbben bemutatott műve.
Arthur Miller talán nem tudta, talán nem is akarta kikerülni a megírással együtt várható családi konfliktust, melyet késleltetve ugyan, de eleve várhatóan a mű létező valós alapja okozott zsidó gyökerű családi környezetében. A dráma kapcsán több "közösségi" vád is érte a szerzőt, pl. hogy "dejudaizálta" az eredetileg zsidó darabot (Joseph Buloff : "Toyt fun a Salesman"). Sok érv hangzott el pro és kontra, noha Miller soha nem tagadta meg származását, és más darabjaiban is (Közjáték Vichyben és a Törött szemüveg) foglalkozik annak a közösségnek a helyzetével és problémáival, melyből származott. Talán az átlag amerikai kialakulásáról beszél, talán arról a mindent összedaráló, képlékeny emberpéppé alakító "népkohóról" ír, amiről Mary McCarthy azt írja:"(Loman) nem lehet zsidó, mert "amerikainak" kell lennie... Ő a nagybetüs Emberi Lény anélkül, hogy sava-borsa, jellege lenne..."
1967-ben derült fény arra, hogy az "amerikai álom" tragédiája, mely mindenütt sikert aratott - akár azért, mert benne az amerikai életforma kritikáját vélte az abban még nem részesülő nagyérdemű látni, akár azért, mert az életforma már elérte a bemutató országát, és tapintható valósággá vált egyéni sorsokon keresztül -, személyekhez köthető, valós helyzetekkel, a valóságban élt-élő alakokkal -, mint létező valósággal bírt. Az ügynök unokája, Mary Ann Newman is ekkor tudta meg édesapjától, aki szintén házaló ügynök volt, és különböző női holmikat próbált eladni a Középnyugaton, hogy az ügynök alakjában nagyapját, Manny Newman-t láthatja, és az apa is "szereplője" a darabnak.
Miller életrajzi regényében is megemlékezik a történeti magról, amikor így ír: "Zavaros félhomály, szex, álmok, hazugságok, kitalálások légköre és főleg a meglepetéseké. Nem tudtam úgy a házuk felé indulni, hogy ne éreztem volna: valami különös fog történni."
Alapvető kérdésünkre megoldást maga a szerző is kínál, amikor a darab legújabb előszavában arról ír, hogy Lomanék zsidók ugyan, de vajmi kevés köti őket a zsidósághoz: egyszerűen elvesztették múltjukat. Megfosztatásuk a gyökereiktől, elszigeteltségük, bármiféle etnikai, vallási vagy kultúrális kontextus hiánya: ezek ama részletek, amiket a kritikusok hiányoltak, és ezek a tulajdonságok tették őket annyira kiszolgáltatottá azoknak a hamis amerikai értékeknek, amelyek végülis pusztulásukat okozták.
A családi kapcsolatok részleges megszakadásával "fizetett" a szerző a darab megírásáért...
Nyilván a színházi előadás alatt senki nem azt elemezgeti magában, de talán nem felesleges előre tudni, hogy a szerző a darabban jelentős dramaturgiai újítással élt, mely a maga természetességében, szerves beépítettségében nyilván nem tudatosul az élmény akut hatása alatt álló nézőben. A Miller-i realista dramaturgia új eleme a témához-elbeszéléshez tulajdonképpen nem illő gyorsasággal váltogatott képek és helyszínek sokasága, melyek közül így könnyen kiválaszthatók a jelenbe beillesztett, ott megjelenített, de nem ott és akkor történő események sorozata. Így a színpadon, Willy Loman mindenkori jelenében szembesül szereplő és néző az illúziókkal, és otthon, ezen eszközök segítségével a drámát "csak" olvasó is teljes szépségében élvezheti a műfaj eme remekét.
Párkányi Raab Péter szobra
Bármely magyarországi előadás létrehozója azonban mással is kénytelen megküzdeni. Már több (sőt a legtöbb) darab elemzése során szó esett arról, hogy vannak etalon előadások, melyeket sem a közönség, sem a visszaemlékezők belső legendáriuma nem enged elfelejteni. Nos, nem titok egyetlen kortárs előtt sem, de nyilván a színház- és színitörténet kedvelő fiatalokban is él az ismeret, hogy a Nemzeti előadása Tímár József alakításával nagyon komoly konkurenciát jelent még minden ma próbálkozó számára is. Ebből az előadásból származik az az ikonszerűvé magasztosult ügynökfigura, aki két hatalmas bőröndjének "erkölcsi súlya" alatt görnyedezve jelenik meg a színpadon (a valóságban az akkori szomszéd Rókus Kórház osztályáról), hogy elmondja beszélgetésekben az életét, és hogy rekviemet mondjanak felette.
Talán valamivel könnyebb a harmadik évezred foirdulóján Magyarországon színreállítók helyzete. Míg a Nemzeti előadásában az ügynök valamilyen módon igaz, hogy nyugati, de egzotikum, addig a ma színházba ülő néző legközvetlenebb rokonait, ismerőseit, az utcán ma mellette elsiető elegáns, alkalmian nyakkendős, fekete táskás alakok egyikét látja a színpadon. Az új évezredben már két emlékezetesen szép felújítást is dicsértek a kritikák: Kern András alakítását és a győri, Tordi Géza főszereplésével létrehozott előadást. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a szintén nagyon jó kritikákkal illetett 2000-es sorozat Ben-je az a Szilágyi Tibor, aki a soproni bemutató ügynöke, akkor joggal reménykedhetünk benne, hogy a hétvégi bemutató lehet egyszerre hagyománytisztelő és "modern", igazán a mára minden erőltetett külsőségtől mentesen alkalmazott előadás újabb siker Artúr Miller és darabja számára.
- DI -
|