CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Űrvadász

2003. november 13., csütörtök 14:46


Holdnézőben

Holdnézőben

November 9-én (vasárnap) hajnalban teljes holdfogyatkozást láthattunk. A Stella Sopron bemutatóján (a Harkai platón) mintegy 60 ember kísérte figyelemmel az "égi csodát".

A november 8-ról 9-re (szombatról vasárnapra) virradó éjszaka során újabb látványos égi jelenségnek lehettünk szemtanúi. A 2003-as év rendkívüli csillagászati eseményei (a májusi Merkúr-átvonulás, hold- és napfogyatkozás; az augusztusi Mars-közelség és a nemrégiben feltűnt gigantikus napfoltok ill. napkitörések) után záróakkordként ezúttal egy teljes holdfogyatkozás szemtanúi lehettünk.

A Magyar Csillagászati Egyesület országos programjához csatlakozva a Stella Sopron bemutatót szervezett a jeles esemény alkalmából. Bár Sopronban egész szombaton borús volt az idő, szerencsére estére kitisztult az ég, így városunk polgárai is zavartalanul követhették végig a holdfogyatkozást.
A bemutató kezdete 23 órára volt meghirdetve, s már ekkor tucatnyi érdeklődő ácsorgott a Harkai platón. A Hold húsz perc múlva lépett be a félárnyékba, majd fél egy körül a teljes árnyékba. Ekkorra már 3-4-szeresére duzzadt a lelkes kíváncsiskodók száma, akik a kései időpont és a meglehetősen hideg idő ellenére kitartóan szemlélték az egyre sötétedő holdkorongot.

A Stella Sopron tagjai 7 nagyobb távcsővel és binokulárokkal felszerelkezve mutatták be vendégeiknek a fogyó Holdat, valamint az egyre sötétebb égbolt többi csodáját: a Marsot, a Jupitert és holdjait, a Szaturnuszt (melynek gyűrűin kívül két holdja is látszott), valamint több galaxist, csillaghalmazt, planetáris ködöt és kettőscsillagot; sőt, a legnagyobb távcsőben a Hold közelében látszó C/2002 T7 (LINEAR) üstökös is megfigyelhető volt.

A totalitás hajnali kettő után pár perccel kezdődött. A Hold narancsos-vöröses árnyalatokban pompázott, a nézelődők legnagyobb örömére és ámulatára. A "gonosz égi sárkány" (amivel az ókoriak a Föld árnyékát azonosították) ezúttal sem falta fel örökre égi kísérőnket, hiszen fél három után az árnyék fokozatosan hagyta el a Holdat.
A bemutató fél négy körül ért véget; ekkor már az időközben leszálló köd is nehezítette az észlelést.

Az éjszaka folyamán mintegy 50-60 ember volt jelen a Harkai platón, de valószínűleg több ezren kísérték figyelemmel otthonukból ezt a nem mindennapi égi eseményt.

A Stella Sopron tagjai (sőt, néhány lelkes érdeklődő is) fényképezőgéppel, videókamerával és webkamerával örökítették meg a holdfogyatkozást. Az itt látható képet Szabó Sándor tagtársunk készítette.

A következő, hazánkból is látható teljes holdfogyatkozás 2004. május 4-én lesz; reményeink szerint az akkori bemutatók is hasonlóan nagy érdeklődés mellett zajlanak majd.

Kapcsolódó linkek:
Kiss Gyula /Stella Sopron/ képei a holdfogyatkozásról
Kiss Gyula animációja a holdfogyatkozásról

Korábbi cikk az Űrvadászban:
Teljes holdfogyatkozás



Szalai Tamás <szaszi@bdeg.sopron.hu>