CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Mi1más

2003. november 14., péntek 18:42


Riporter kerestetik!

Riporter kerestetik!
A soproni versenyző döntőbe jutásának még van egy esélye

A Riporter kerestetik! televíziós vetélkedősorozat eddigi fordulóit  győzelemmel zárta Tóth András, soproni versenyző, amelyet követően az elődöntőből nem sikerült a fináléba jutnia.

1100 jelentkező közül öt fordulón keresztül jutott a hatvan, képernyőre is kerülő versenyző közé a soproni fiatalember, akinek ezt követően két televíziós versenyt sikrült megnyernie; a legjobb húsz közül a tizes döntőbe jutásért való versenygésben maradt alúl Tóth András, bár ez még nem végleges eredmény, azért mert a közönségnek is lehetősége van szavazataival két versenyzőt a döntőbe juttatni.

Tehát, a soproniak – adott esetben akár elvonatkoztatva a királyi tévé műsorai színvonala miatti fenntartásuktól, ha van ilyen –  ezúttal segíthetik Tóth Andrást a döntőbe jutáshoz, úgy, hogy szombaton l0.00 órától, hétfő reggel 8.00 óráig telefonos szavazatot adnak le számára.
Aki szeretné segíteni Tóth Andrásnak a fináléba való bejutását, az a 30/4-444-228-as nem emelt díjas telefonszámon ezt megteheti. A műsor az m1-s csatornán 9.00-kor, az  ismétlés az m2-sen 17.00-kor látható.

Tóth András elmondta: a riporter kerestetik televíziós vetélkedőn való indulásban a játék szeretete motiválta. Tanárként és joghallgatóként úgy véli, hogy a jövőben is mindent ki fog próbálni, amihez kedvet és elhivatottságot érez.
- A riporteri szakmát ilyennek látom, amiben számomra a legizgalmasabbnak azt, hogy a múló, a rohanó időben rögzíthető beszélgetéseket folytathatok kivételes személyiségekkel. Így azt a pillanatot megragadhatom és megörökíthetem.
A Riporter kerestetik!-re való jelentkezésében a nyilvánosság előtti megmutatkozás, a közlésvágy inspirálta Tóth Andrást, aki elsősorban a belpolitika, a kultúra és a sport iránt érdeklődik, és aki számít a soproniak szavazataira.

T.É.