CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2003. november 14., péntek 22:51


Kránitz László, az MSZP országgyűlési képviselőjének sajtótájékoztatója

Megbecsülés az idős embereknek!

„Megbecsülés az idős embereknek!” címmel tartott sajtótájékoztatót Kránitz László, az MSZP országgyűlési képviselője november 14-én a párt Magyar utcai székházában.

A képviselő bevezetőjében kijelentette, hogy szeretné lezárni azt a vitát, ami az elmúlt napokban, hetekben terebélyesedett ki a városban a kormánypárti és ellenzéki politiukusok között. Kránitz László úgy gondolja: egyrészt mindenkit az eredményei minősítenek és a választópolgároknak 2006-ban lesz lehetősége, hogy az eredményeik alapján ítéletet mondjanak az MSZP-ről, másrészt a költségvetés összeállítása és elfogadása mindig a kormánypártok kötelezettsége, következésképpen az ellenzékre nem hárul nagy felelősség ebben a kérdésben.


Kránitz László

A továbbiakban a politikus az MSZP nyugdíjasoknak tett ígéreteinek teljesítéséről és a 2004-es évre tervezett intézkedésekről beszélt
A tájékoztatón elhangzott, hogy MSZP a választásokon jóléti fordulatot hirdetett, egy olyan társadalom megteremtését, ahol az emberek egy hosszú élet munkáját követően kiszámítható, biztonságos időskorra, tisztességes megélhetést nyújtó nyugdíjakra számíthatnak. A Medgyessy-kormány intézkedései  következtében 2002-2004-ben három év alatt több mint 21%-kal nő a nyugdíjak vásárlóereje, és ez valódi fordulatot hoz az idős emberek anyagi biztonságának megteremtésében, életkörülményeik javulásában.
Kránitz László az adósság törlesztése évének nevezte 2002-t, így tavaly júliusban közel 3 millió nyugdíjas kapta meg egyszeri juttatásként azt a 19000 Ft-ot, amit a FIDESZ kormány 1999-ben a törvényi előírást megsértve elvett tőlük. A kormány az idős emberek kárpótlására összesen 60 milliárd forintot fordított, ugyanakkor  2002 nyarától a legnehezebb élethelyzetben lévő nyugdíjasok ismét kérhetik nyugdíjuk méltányosságból történő emelését, amit az előző kormány megszüntetett. Az évi közel 1 milliárd forintból több tízezer nyugdíjas nyugdíjának havi 2-3 ezerforintos emelésére nyílik lehetőség. 2002-ben a miniszterelnök vezetésével újjáalakult az Idősügyi Tanács. A Tanács a miniszterelnök tanácsadó, konzultatív testületeként részt vesz a nyugdíjasokat érintő döntések előkészítésében. A második száznapos program részeként 2002. decemberétől a nyugdíjas nagyszülők nyugdíjuk folyósítása mellett is jogosulttá váltak unokájuk gondozása esetén a GYES-re, nem kis részben az új kormány intézkedéseinek eredményeképpen 2002-ben 10%-kal nőtt a nyugdíjak reálértéke.
A 2003-as évre vonatkozóan a képviselő a nyugdíjak vásárlóerejének gyors növekedését emelte ki. 2003. januárjában a nyugdíjak 8,4%-os emelésére a nettó keresetek 11,8%-os, a fogyasztói árak 5%-os emelkedését feltételezve került sor. Ez önmagában a nyugdíjak reálértékének 3,2%-os emelkedését eredményezte.
Novemberben újabb 2,2%-os nyugdíjemelésre kerül sor, amit - a korábbi évek gyakorlatától eltérően - nem a fogyasztói árak tervezettnél gyorsabb növekedése, hanem az év elején tervezettnél magasabb keresetnövekedés indokol. A kiegészítő nyugdíjemeléssel együtt a nyugdíjak reálértéke összesen 5,7%-kal nő, ennek következtében közel 3 millió nyugdíjas nyugdíja emelkedik átlagosan havi 1100, az év egészét tekintve 13200 Ft-tal. A nyugdíjak emelése 36,8 milliárd forint kiadási többletet jelent. A nyugdíjasok novemberben már az emelt összegű ellátást kapják. Ugyancsak novemberben kerül kifizetésre a január-október hónapra visszamenőleg járó emelés egy összegben, átlagosan mintegy 11000 Ft. A nyugdíj mellett a kormány 2 milliárd forint felhasználásával a több mint félmillió nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátás összegét is 2,2%-kal átlagosan 400, az év egészét tekintve 4800 Ft-tal emeli. Novemberben mindenki az emelt összegű ellátást kapja, és visszamenőleg kifizetésre kerül az első 10 hónapra járó átlagosan 4000 Ft. Megkezdődik a 13. havi nyugdíj bevezetése. Novemberben a nyugdíjasok megkapják az egy havi emelt nyugdíjuk negyed részét, az 53 heti nyugdíjat. Ennek átlagos összege 13000 Ft, és éves szinten további 2,1%-kal emeli a nyugdíjak összegét. Ugyancsak novemberben 20%-ról 25%-ra emelkedik a saját nyugdíj mellett özvegyi nyugdíjba részesülök özvegyi nyugdíjának összege. 580 ezer özvegy nyugdíja emelkedik átlagosan 3000 Ft-tal. A jelenlegi átlagosan 12 ezer forintos özvegyi nyugdíj összege 15 ezer forintra emelkedik.  Idén egy átlagos ellátással rendelkező nyugdíjasnak közel 13%-kal, éves szinten 73 ezer forinttal több jövedelme lesz, mint egy évvel korábban. A nyugdíjak reálértéke a fogyasztói árak 4,8%-os növekedése mellett 7,7%-kal nő – tájékoztatott Kránitz László
A politikus szerint a cél a 2004-ben az elért magas színvonal megőrzése, további emelése. Ennek érdekében jövőre a nyugdíjasok nem csupán a nyugdíjak elért magas színvonalának megőrzésére, vásárlóértékének szinten tartására számíthatnak, hanem annak növekedésére is. A nyugdíjak reálértéke várhatóan mintegy 2,5%-kal emelkedik.
A nyugdíjak januárban 6,3%-kal emelkednek. (A nettó keresetek 6,8, a fogyasztói árak 5,8%-os tervezett növekedése alapján). Az emelés önmagában biztosítja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését. A 13. havi nyugdíj bevezetésének folytatásaként jövőre a nyugdíjasok már két heti - 53. és 54. heti - nyugdíjat kapnak novemberben, s ez további 2,1%-kal emeli nyugdíjukat. A források megteremtésével jövőre várhatóan sor kerül az özvegyi nyugdíjak további 20%-os, 25%-ról 30%-ra történő növelésére. Nem kell félniük a nyugdíjasoknak attól sem, hogy rosszul járnak, ha esetleg az ő fogyasztói áremelkedésük jövőre meghaladná az átlagosat. A kormány a jövőben minden év novemberében, amennyiben szükséges, a nyugdíjasok fogyasztását terhelő tényleges áremelkedésnek megfelelően korrigálja visszamenőleg az év elején végrehajtott nyugdíjemelés mértékét – mondta az MSZP országgyűlési képviselője.

tsz