|
Itt kell szeretnem, ha van kit szeressek Soproni beszélgetés Lukács Sándor színművésszel
Soproni beszélgetés Lukács Sándor színművésszel A Jászai-díjas Lukács Sándor a soproni vasutasnap meglepetése volt. A taps nem annyira az egyébként csodálatos Váci- versnek, inkább a népszerű színművésznek szólt.  – Igen. Váci Mihály Ezt! Itt! Most! című versét 1958-ban írta. Negyvenkét évvel később is aktuálisak a benne rejlő gondolatok: „Itt kell szeretnem, ha van kit szeressek,/ itt kell vacognom húszfokos magányom,/ itt kell megállnom,/ mint a pompei őrnek,/ amíg elönt a város lávafénye… Énnekem ezt a homloknyi országot,/ ezt a kitépett szívnél nem nagyobb hazát,/ e népet és e kor meredekjeit/ adta sorsomul a lét… Aki előttem akar járni,/ itt járjon az! – És itt vezessen,/ ki azt akarja, hogy kövessem!” – Hogyan került a vasutasnapra? – Örömmel, várakozással vállaltam a soproni fellépést. Részben, azért, mert Berényi Jánoshoz nagyon régi teniszbarátság fűz, másrészt a vasutasok iránti tiszteletem hozott, nem utolsósorban pedig a város iránt érzett vonzalmam miatt mondtam igent a felkérésre. – Honnan ez a vonzalom? – Édesanyám bátyja, aki felettébb jó humorú és szellemes ember volt, a soproni erdészeti egyetemen végzett. Gyermekkorom legszebb emlékei közé tartozik, amikor a térdére ültetett, és a diákkori élményeiről, a városról, az itt élő emberekről fantasztikus történeteket mesélt. Nagyon szerettem volna magam is meggyőződni a hallottakról, de az ötvenes években az utazásnak korlátai voltak. Most szeretném a hiányt pótolni, annál is inkább, mert a Hotel Sopron igazgatója, Pratser úr igen szívélyesen invitált. Amint tehetem, a feleségemmel együtt visszajövök Sopronba. – Hol tölti a nyarat? – A nyaralás egy részét már magam mögött tudom. Feleségemmel és egy baráti társasággal az Adrián voltunk. Máté fiam már külön, a kedvesével Görögországban nyaralt. A továbbiakban itthon leszünk, de ide-oda utazgatunk. Többek között – a kedves meghívással élve – Sopronban is eltöltünk néhány napot. Barangolunk az Őrségben, készülünk Gyulára, ahol a Várszínházban gyakran léptem fel. – Vannak-e a mesterségéből adódó kötelezettségei? – Csak a Kisváros című film következő részeinek felvételén dolgozom. Mivel meglehetősen nehéz évad áll mögöttem, a nyárra nem vállaltam színházi munkát. – Milyen lesz a következő évad? – Kemény. Amilyen az elmúlt évad volt. Hozzáteszem, nincs ellenemre. Mindjárt az elején két bemutató lesz. A Shakespeare- darabban (Lóvá tett lovagok) főszereppel kezdek a Vígszínházban. A Pesti Színházban Csehov Három nővérében játszom. Közben műsoron lesznek a tavalyi nagy sikerű darabok, a Sylvia, a Furcsa pár, a Mi kis városunk. – Közismert, hogy nem csupán színésznek, de költőnek is kitűnő. – Három nagy szerelmem van: a színház, a feleségem és a költészet. Noha nincs benne szándékosság, mégis háromévenként jelenik meg egy-egy kötetem. 1985-ben adták ki az elsőt. Azóta a könyvespolcon már négy sorakozik. Az utóbbi években alig van időm a versírásra. Weöres Sándor mondta: Az írás kegyelmi állapot. Számomra ez azt sugallja, nem kell a versírást erőltetni. Ám ha mégis hatalmába kerít ez a bizonyos kegyelmi állapot, azt viszont kőkeményen ki kell használni. Az irodalom szeretetét egyébként a filmrendezőnek készült, humán beállítottságú édesapámtól örököltem. Kiskoromban Arany- és Petőfi-versekkel altatott el. Gyönyörű emlékeim vannak ezekről az időkről. Ahogy apám tette velem, a nálamnál sokkal életrevalóbb, de lírai beállítottságú fiamnak igyekeztem átadni mindazt a szépet és hasznosat, ami bennem rejtőzik. |