CyberPress.Sopron

Jn 18.33-37 Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus ezt felelte: „Magadtól mondod ezt vagy mások mondták neked rólam?” „Hát zsidó vagyok én? - tört ki Pilátus. - Saját néped és a főpapok adtak kezemre. Mit tettél?” Jézus így válaszolt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.”

Azt kell mondanunk, legalábbis a mai evangéliumi részlet címbeli kérdése és annak folytatása alapján, úgy látszik, nem mindegy (sem Jézusnak, még kevésbé nekünk), hogy honnan származnak a szavak, melyek adott esetben, és - tegyük hozzá - úgy általában az ajkunkra tolulnak.
Minden normális emberben ambivalens érzést kelt, ha a szó és a "hozzá tartozó" ember nem "stimmol" össze. Különösen aktuális ez a gondolat a mai, "interkommunikatív"-nak minősített időkben, amikor a sok-sok idézet között alig-alig van egy-egy önálló gondolat, amikor a sok epigon által szajkózott gondolat szélesebb fogadókörre talál, mint valaha. Ott ugyanis, ahol az önálló gondolat csak a kötőszóként használt trágár szavak egyéni ízzel való kiejtését jelenti, még kevésbé divat az önálló és főleg az objektivitás mini igényével fellépő megalapozott véleményformálás. Pedig minél távolabb kerül az eredeti gondolat a forrástól, annál jobban ütközik a környezetével, mert a komoly gondolatok többnyire egyéniek is, és magukon hordozzák a keletkezés körülményei teremtette jegyeket, sajátosságokat, melyek annak károsítása nélkül alig átplántálhatók.
A gondolatok másik részét - jó merkantilista megfontolás alapján - pénzben mérik: egy-egy jó gondolatot, publicisztikailag jó anyagot a komolyabb helyeken megfizetnek, s ma már nem kevesen vannak, akik a könyvek olvasása közben is az "idézhető idézetek vadászatával" foglalkoznak. Különösen kedvez a folyamatnak, hogy ma már az olvasott anyag kényszerű reprodukálása is teszt formában történik (gondoljunk csak iskoláinkra, ahol a felelet egyéni voltát tanár és rendszer általában egyöntetűen utálja ), s az tudja kitölteni a legtöbbször jól a kérdőívet, akinek rendelkezésére áll a szkennelt szöveg, s abban szavakat, mondatrészeket tud keresni, idézni, mégpedig a tesztlap szerkesztőjének egyéni ízlése szerint.
Mindez persze nem új - mint annyi más a Nap alatt - csupán újra és újra meglepődve vesszük tudomásul, mennyire mai is az evangélium, mennyire árnyalt, mindenki számára meglepetéseket tartogató.

Miután pedig így elméláztam a nagy általánosságban, most hadd írjam le konkrétan, hogy bár Jézus tőlünk független létező, a mi "szavazatunktól" független Király, akit ma, az egyházi év utolsó vasárnapján ünnepel az Egyház, nekünk nem mindegy - viszacsatolásos módon -, hogy csak a szánkba adták-adják vagy sajátunk-e a mondat? A mi gondolatunk, a mi meggyőződésünk szól-e a szánkból? A király létezése önmagában megosztja a halandókat: olyanokra, akiknek Ő a királya, akik hallgatnak a szavára, akiknek számít a tanúságtétele, akik az igazságból valók. A másik oldal pedig a pandan, mely le sem írható, mert bár nagyon jól érzékelhető minden álkirályosdi, amit játszanak, de ha konkrétan megfogalmaznánk az ellentett oldal sajátosságát, az talán az olyan sérülékeny személyiségi jogokat sértené. Talán a félreértés és a sértődékenység abból fakad, hogy mi a hallható kiabálást tekintjük fontosnak (Pilátus is hangosan beszélt és gondolkodott!)."Király!" kiáltozásunkra pedig nagyon kevésszer halljuk a jézusi ( tulajdonképpen a bennsőben már meg is válaszolt, kétségbevonhatatlan) szentenciát: "Magadtól mondod ezt vagy mások mondták neked rólam?” S a válasz - nem, nem a nyilvános, hanem a valódi - mindent elmond. Történetileg, aktuálpolitikailag és úgy konkrétan, itt és most, emberileg.

A felelettel pedig befejeződik az egyházi év. De mielőtt könnyedén "átsasszéznánk" az új advent hajnalába, ki kell, hogy kívánkozzék mindazokból - s legyen ez a valódi próba - egy-egy mondat, akiket Jézus megszólított. A hálaadás, a bánat és az elhatározás szavai, melyeket az utolsó vasárnapon Jézus ilyen váratlanul, végső értékelés gyanánt feltett kérdése váltott ki belőlünk.
- DI -