CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2003. november 25., kedd 23:07


Utcai távbeszélők Nincs rá igény – leszerelik a fülkéket- Divatos szakmák Fertődről- Adventi készülődés a GyIK-ban- Zenede, kakaóval és kuglóffal

Hírek, események

Utcai távbeszélők Nincs rá igény – leszerelik a fülkéket
Leszerelik a nyilvános telefonok egy részét, mert üzemeltetésük nem gazdaságos. A Nyugat-Dunántúl nagyobb városaiban év végéig körülbelül ezer utcai készülékkel lesz kevesebb.
 500 lakosra egy utcai telefon - ezt írja elő a Hírközlési Törvény. Magyarországon kétszer ennyi, Győr-Moson-Sopron megyében például az előírtnál 70 %-kal több nyilvános beszélőhely üzemel. Akadnak azonban olyan - főként kártyás - készülékek is, amelyeken havonta mindössze 10-15 percet beszél--nek.
     „Az európai tendencia szerint hazánkban is változnak a fogyasztói szokások, a mobil-telefonok elterjedésével egyre kevesebben használják a nyilvános távbeszélőket. A kártyás beszélők for-galma mintegy 30 %-kal csökkent. Egy-egy fülke fenntartása - típusától függően - évente 80-100 ezer forintba kerül és a szándékos rongálók évi többszáz millió forintos kárt  okoznak. Mindezt a - Nyugat-Európai mintával ellentétben - nem a tarifák emelésével ellen-súlyozza a Matáv, hanem csökkenti a kihaszná--latlan telefonok számát” – mondta el a Cyberpress kérdésére Balogh János, a Matáv nyilvános távbeszélő-szolgálta-tások divíziójának igaz--gatója. Hozzátette: nem kampányszerű leszerelési hullám következik. A fülkék forgalmát figyelő rendszer segítségével határoz-zák meg, melyekre van a legkevésbé szükség és csak azokat számolják fel. Az intézkedés a nagyobb településeken főként a kártyás készülé-keket érinti. A vezető hangsúlyozta: az aprófalvakban, kistelepü-léseken élők életminőségéhez, életviteléhez nélkülözhetetlen telefo-nok továbbra is üzemelni fognak. Nyugat-Dunántúlon az év végéig várhatóan mintegy ezer, ebből Győr-Moson-Sopron megyé-ben várhatóan 183 nyilvános telefonkészüléket szerel-nek le. (Tóth Anita Lilla)

Divatos szakmák Fertődről Végzősöket vár a fertődi középiskola. A fertődi Porpáczy Aladár Kertészeti és Magyar-Osztrák Vállalkozási Ügyintézőképző Középiskola és Szaktanácsadó Központ nyílt napot tart végzős általános
iskolásoknak november 28-án, 8 órakor Fertődön a Joseph Haydn u. 2. alatt, a fertődi kastély épületében.
Elsősorban olyan fiatalokat várnak a tájékoztatón, akik nyelveket, informatikát és divatos szakmákat szeretnének tanulni magyar és osztrák tanároktól. A nyílt
napon, a tájékoztató előadásokon és filmvetítéseken kívül lehetőség nyílik óralátogatásra is. (Educatio Press)

Adventi készülődés a GyIK-ban. A Gyermek- és Ifjúsági Központban november 27-én az adventi készülődés jegyében tartott foglalkozásra várják mindazokat, akik a képeslapkészítés- valamint ajéndékkártya-készítés titkaival, fogásaival szeretnének megismerkedni.

Zenede Zenede címmel fiataloknak szóló vasárnap délelőtti koncertsorozat indult. A kakaós, kuglófos rendezvény következő előadására november 30-án, fél 11-től várják a fiatalokat. Műsorvezető: Lukin László, Közreműködik a Dárdai Árpád vezette Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar.